A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek 2026-ban is üdítő és felejthetetlen pillanatokat ígér. A műfaji határokat is feszegető összművészeti fesztivál programjai között a kortárs táncszínház egyik legelismertebb társulatának produkciója, egy búcsúturnéra induló jazzegyüttes koncertje, az arab opera varázslatos világa, valamint barokk remekművek
Margot Robbie hamarosan a vadonatúj Üvöltő szelek filmadaptációban tér vissza a mozivászonra, az alkotás promóciós turnéján pedig a tőle megszokott módon ezúttal is tökéletesen illeszkedik stílusában az általa megformált karakterhez.
A paksi atomerőmű 3-as blokkjának egyik generátorát december végén le kellett állítani, 244 MW termelés esett ki. A kieső áramot importból és drágább forrásokból kell pótolni.
Bekérették szerdán az ukrán külügyminisztériumba Heizer Antal kijevi magyar nagykövetet magyar vezető politikusoknak a közelmúltban tett kijelentései miatt, amelyek szerint Ukrajna állítólag beavatkozott a magyar parlamenti választásokba – közölte az ukrán tárca honlapján. A külügyminisztérium határozott tiltakozását fejezte ki a nagykövetnek, és c
A NAP Nyrt. igazgatósága közleményben tájékoztatta a befektetőket és a tőkepiaci szereplőket, hogy a társaság tudomására jutott: egy befektető – jogi képviselőjén keresztül – olyan megkereséseket küld a részvényeseknek, amelyeket "vételi ajánlatként" tüntet fel - derül ki a BÉT-en közzétett tájékoztatásból.
Iga Swiatek hatos Grand Slam-győztes teniszező szerint a játékosokat az Australian Openen olyan kamerák figyelik, „mintha állatok lennének a állatkertben”. A játékosok egyre inkább a magánélet védelméért szólalnak fel, miközben a verseny szervezői a rajongókkal való kapcsolat erősítését hangsúlyozzák.
A fix 3 százalékos kkv-hitel bevezetése óta a vállalkozások már több mint 1000 milliárd forintnyi hitelt igényeltek, a szerződéskötések összege pedig átlépte az 500 milliárd forintot – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Jelentősen gyengült a jen a dollárral szemben, miután Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter a CNBC-nek adott interjúban egyértelművé tette: az Egyesült Államok nem készül beavatkozni a japán devizapiacán, és továbbra is az erős dollárpolitikát támogatja - tudósított a Bloomberg.
Csütörtökön sem lesz kegyes az időjárás azokhoz, akik érzékenyek a frontokra. Az orvosmeteorológia szerint kettős fronthatás várható. Mutatjuk, melyik magyar nagyvárosban lesz a legtöbb eső január 29-én.
Az unokázós és romantikus átverések után megérkezett a szélhámosok legújabb fegyvere. Az online erotikus csalás során nemcsak a pénzedet, hanem a méltóságodat is elveszítheted.
A legtöbben azt hiszik, hogy távoli vidékek növénye, pedig magas hegységeinkben is megél. Jelenléte jelzi a levegő tisztaságát, gyógyhatásait pedig napról napra fedezi fel a tudomány. A belőle készült torokfertőtlenítő cukorkák és szirupok ellepik a patikák polcait, de érdemes jobban beleásnunk magunkat különleges világába, mert az izlandi zuzmó so
A Mol akár 1,4 milliárd eurót is fizethet a szerb NIS többségi tulajdonrészéért az orosz Gazpromnak. Ez jelentősen meghaladja azt az összeget, amelyről korábban Aleksandar Vucic szerb elnök beszélt.
2026 meglehetősen mozgalmasan indult időjárási szempontból. Január első napjaiban a sarkvidékről érkező, különösen hideg légtömegek és egy mediterrán ciklon találkozása nyomán évek óta nem látott hótakaró borította be az egész országot. A több napig tartó havazást követő több mint egy hétben a tartós hideg került a főszerepbe, a minimumhőmérséklet
2026 márciusában a tisztán elektromos meghajtású MINI Countryman modellek – a MINI Countryman E és a MINI Countryman SE ALL4 – új mércét állítanak fel technológiai innovációikkal, miközben a mindennapokra tervezett kompakt SUV modellek kézzelfogható sokoldalúságából mit sem veszítenek. A MINI Countryman E egy feltöltéssel már akár 501 kilométer (W
Júlia saját elmondása szerint akkor már mindenáron rá akart ismerni, mert már hetek óta járta az erdélyi csatatereket, és sehol nem akadt a nyomára az ő Sándorának. – Milbacher Róbert kötetéből közlünk részletet.
A negyedévente irányadó 2,5 százalékos áremelkedésnél jóval mérsékeltebb drágulást mért az Otthon Centrum az új építésű vidéki lakáspiacon 2025 negyedik negyedévben. Az ársorrend is változott, Érd már csak a harmadik, Győr és Sopron is megelőzte a kínálati négyzetméterárak alapján.
A hivatalos bejelentéseknél jóval drágább lehet a Mol szerbiai terjeszkedése: sajtóértesülések szerint közel 1,4 milliárd eurót fizethet a Gazpromnak, írja a HVG.
Új fejlemények az orosz-ukrán háború ügyében. A Kreml szerint Volodimir Zelenszkij előtt nyitva áll a lehetőség, hogy személyesen tárgyaljon Putyinnal. Az oroszok ráadásul ígérik, hogy az ukrán elnök maximális biztonságot élvezhet az országban.