Figyelem csajok! Most minden spirituális ikon manifesztációval indul az újévnek. Megmutatjuk, hogyan alkalmazhatod helyesen. Készülj fel mert a vonzás törvénye örökre felforgatja az életedet!
Olekszandr Zsilcov donyecki festő elmeséli, hogyan kellett 2014-ben Donyeckből, majd 2022-ben Kijevből menekülnie az orosz agresszió miatt. Elveszítette otthonát, művei nagy részét és végül az édesanyját is. Kárpátalján próbál tovább élni és alkotni, miközben a háború végleg megváltoztatta az élethez, a művészethez és az időhöz való viszonyát.
Fogyókúra idején sokan elsősorban az édességeket és a gyorsételeket száműzik, miközben olyan ételeket is fogyasztanak, amelyek ugyan egészségesnek tűnnek, mégis megakasztják a fogyást.
A telihold fénye ugyan elnyomja a halványabb hullócsillagokat, de így is 10-20 darabot láthatunk óránként. A legjobb időszak az éjfél körüli és a hajnali lesz.
Egy friss, ezer felnőtt utazót vizsgáló felmérés szerint az utasok közel fele úgy érzi, a légitársaságok tudatosan profitálnak a nehezen átlátható poggyászszabályokból. A válaszadók 48 százaléka gondolja ezt így, miközben 37 százalék az elmúlt egy évben akár 200 dollárt (kb. 65 ezer forint) is kifizetett túlsúlyos csomagok miatt.
Az átmeneti enyhülést követően hamarosan ismét rákapcsolhat a tél. Jelenleg a fagyos és mediterrán légtömeg vívja harcát a Kárpát-medence felett, és ebből a csatából hétvégén a fagyos légtömeg kerülhet ki győztesen. Északnyugat felől hidegebb, szárazabb levegő áramlik be, így ismét több helyen kisüt a nap, ugyanakkor kevés csapadékot is kapunk, leg
Immáron tíz éve történt a kriptovaluta-világ egyik legnagyobb porát kavaró esemény, a Bitfixen hackertámadása. Akkor még kevesen sejtették, hogy ez az incidens évekre meghatározza a digitális eszközökhöz való viszonyt, és konkrétan az FTX 2022-es összeomlásáig erre a negatív példára fog hivatkozni mindenki. A botránynak köszönhetően Ilya Lichtenste
Adócsökkentésekkel, beruházási és tőketámogatásokkal, fix 3 százalékos hitellel, több mint 400 milliárd forintnyi kedvezményes finanszírozással, jelentős adócsökkentésekkel, egyszerűbb adminisztrációval és digitalizációs programokkal segíti 2026-ban a kormány a mikro-, kis- és középvállalkozásokat. A cél változatlan: kiszámítható működési környezet
Év végén kormányrendelet jelent meg arról, hogy a hazai és Magyarországon készülő, külföldi filmes produkciók közvetett támogatását, a 30%-os filmszakmai adókedvezményt 2026-ra 70 milliárd forintban határozzák meg. Mit jelent mindez gyakorlatban a filmipar számára és miért volt rá szükség? Cikkünkben ennek járunk utána.
Miközben Európa nagy részén januárban még nehéz kilépni az utcára vastag kabát nélkül, van egy ország a Földközi-tengeren, ahol ilyenkor is kora tavaszias idő fogadja az utazókat. Ciprus mindössze 3 órányira fekszik Budapesttől, mégis egészen más arcát mutatja a télnek, mint amit az év elején megszoktunk.
A Sípark csapta még tegnap is dolgozott rajta, hogy az eredetileg hétfői nyitással tervezett pályák már a hétvégére elkészülhessenek, Pár órával nyitás után pedig kiderült: ez sikerült is! Egész éjjel működtek a hóágyúk és készültek a hódombok melyek szétterítésével alakítják ki a síelhető pályákat. Az újonnan megnyílt pályák jelenleg átlagosan 20-
Átfordultunk 2026-ra, de a fordulópontok nem mindig akkor jönnek, amikor számítunk rájuk, vagy amikor hajtunk egyet a naptárban. Lehet, hogy április nem is hoz újat? Eljön az áttörés az MI-laborokban, és beköszönt a világmodellek kora? Mi lesz a pénzünkkel, és megtörik-e Oroszország? Négy kiváló szakemberrel próbáljuk értelmezni, mit adott nekünk 2
Ausztrália északi szavannáinak élővilága között három olyan ragadozómadár-fajról számoltak be, amelyek tüzet kapcsolnak a vadászathoz. Bár stratégiáik eltérnek, és nem minden faj esetében figyeltek meg szándékosságot, mégis figyelemre méltó ez.
A Gólkirályság harmadik évadának második epizódjában egy rejtélyes alak érkezik Csemberre, Norbi bevallja titkát Tóninak, Géza pedig egyszer csak a szívéhez kap, és összeroskad a kanapén. Vajon mi történik vele? Ma este 20:00-kor kiderül!
Sikerült megakadályozni egy szilveszterre tervezett terrortámadást Észak-Karolinában – közölte pénteken az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és az észak-karolinai főügyészség. Russ Ferguson észak-karolinai ügyész tájékoztatása szerint egy 18 éves gyanúsított késekkel és kalapácsokkal felfegyverkezve tervezett Mint Hill városának egyik bevás
Gáspár Annamária Perspektívaváltás című műve egy grandiózus, fénylő textilmű, amely felső részének teressége éteri hatást kelt, míg az alsó rész sűrűsége invazív módon hat.
A 21 Kutatóközpont felmérése szerint hiába indul újra a 2022-ben győztes ellenzéki jelölt Vajda Zoltán, valamint hiába indítja el a DK parlamenti képviselőjét, Kocsis-Cake Oliviót és Mi Hazánk Zsidró Lászlót, A Tisza Párt jelöltje, az orvos Szabó Alexandra ugyanis 16 százalékkal verné Szatmáry Kristóf fideszes jelöltet a Budapest 14. választókerüle
Nincs új és régi baloldal, csak kommunisták vannak. Erről tanúskodik az is, hogy ismét összeértek a szálak és mint kiderült Bajnai régi harcostársa is kivette a részét Magyar Péterék megszorítócsomagjának elkészítésében.