2026. január 30. péntek

jan. 30
7:54
Halálos vírus terjed, a fertőzöttek több mint a felét megöli (Magyar Nemzet)
A betegek öt-hét napon belül kómába eshetnek.
jan. 30
7:54
Az a baj, hogy közben Te most azt hiszed, hogy majd a Tiszára szeretnél szavazni, mert gyűlölöd Orbánt (Mandiner)
A tökéletes, legteljesebb dilemma. Keserű igazság.
jan. 30
7:57
Tarolt a Big Picture Awards díjátadón a Hunyadi, öt díjat nyert a Tv2 Csoport (Digital Hungary)
Január 28-án a Várkert Bazárban adták át az első Big Picture Awards-díjakat. Az elismerést Magyar Műsorszolgáltatók Egyesülete alapította 2025-ben. A szakmai zsűri szavazatai alapján tizenöt plusz egy kategóriában hirdettek győztest, amiből ötöt a TV2-n látható történelmi sorozat, a Hunyadi zsebelt be és lett az este legsikeresebb produkciója. A TV
jan. 30
8:00
Feltámad a legendás magyar szocialista márka? Egy ország rajongott érte, most valami történik a háttérben – ebből még nagy meglepetés lehet (vg.hu)
A Pécsi Kesztyű először jelenhetne meg valódi márkaként a piacon.
jan. 30
8:00
Ez a fantasy sorozat lehet a következő Trónok harca az Apple Tv-n (Könyves Magazin)
Az Apple Tv Brandon Sanderson több regényének jogait is megvásárolta. Az egyikből sorozat, a másikből film készül, és állítólag a fantasyírónak is nagy befolyása lesz az adaptációkra.
jan. 30
8:00
,,Ahol sokkal rosszabb a fűtési berendezés, és a költségek 30 százaléknál jobban megugrottak, azok rosszul járnak" - Molnár László a rezsistopról (SzMo)
A szegényebbeknél, ahol rossz a szigetelés, a támogatásnál jóval nagyobb lehet a januári többletkiadás, ahogy a fával fűtőket sem kompenzálja az áramszámlájukra kapott 30%-os kedvezmény - mondja a GKI Gazdaságkutató szakértője.
jan. 30
8:00
Nicola Peltz a világ legcsodálatosabb embereinek nevezte David és Victoria Beckhamet (Life)
Brooklyn Beckham felesége a Lola 2024-es premierjén áradozott Victoriáról és Davidről. A 2024-es interjú szerint Nicola Peltz egyáltalán nem volt rossz véleménnyel férje családjáról.
jan. 30
8:00
A munkahelyi védőruházat főbb típusainak megértése (x) (MMonline)
A védőruházat az egyik leggyakrabban használt egyéni védőeszköz a munkahelyeken, mivel közvetlen kapcsolatban áll a munkavállaló testi épségével. Bár első pillantásra egyszerűnek tűnhet, a megfelelő munkaruha kiválasztása alapos mérlegelést igényel a munkahelyi veszélyek és kockázatok alapján. (x) A védőruházat mint utolsó védelmi vonal A munkaruha
jan. 30
8:00
A demokraták és a Fehér Ház megállapodásával elkerülhető a kormányzati leállás (Demokrata)
Megállapodás született a Belbiztonsági Minisztérium ideiglenes finanszírozásáról.
jan. 30
8:00
Az ukrán-magyar határszakaszon 3942-en léptek be Magyarországra (Demokrata)
A rendőrség 9 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
jan. 30
8:00
Trump megkongatta a vészharangot: retteghet a kis ország (Mandiner)
Az elnök friss rendeletében vámokat helyezett kilátásba azon országokkal szemben, amelyek olajat adnak el vagy szállítanak nekik.
jan. 30
8:00
Letarolja Magyarországot a madárinfluenza (Magyar Nemzet)
Ismét több vármegyében okoz komoly károkat a madárinfluenza: Csongrád-Csanád, Nógrád, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok területén összesen már több mint hatvanezer baromfit érintett a járvány.
jan. 30
8:00
Téli hatótávtesztet csinált a német autóklub (Villanyautósok)
Melyik villanyautó jut el Münchenből Berlinbe 0 fokban?
jan. 30
8:03
Bérrobbanás után hidegzuhany a dolgozóknak (Piac és Profit)
2025 negyedik negyedévének végére 2290 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez 7,5 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakában tapasztalt 2130 forintos értékhez képest. A felsőbb bérkategóriákban ettől alig elmara
jan. 30
8:03
Megjelent a kormányrendelet: 80 milliárd forint működési támogatást kapnak a kórházak (Infostart)
Az indoklás szerint a legfőbb cél az egészségügyi intézmények likviditási helyzetének javítása és működésük stabilizálása.
jan. 30
8:03
Vegyesen mozgott a forint reggel (Adózóna)
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben – közölte az MTI.
jan. 30
8:03
Beszakadt az arany árfolyama - Mutatjuk, mi áll a háttérben (Portfolio)
Az arany árfolyama pénteken több mint 4 százalékot esett, miután elterjedt a hír, hogy a Fed élére a bent maradt jelöltek közül egy keményebb monetáris politikát képviselő elnök kerülhet. Ennek ellenére a nemesfém januárt így is 1980 óta nem látott havi szárnyalással zárhatja, köszönhetően a tartós geopolitikai és gazdasági bizonytalanságnak. Haso
jan. 30
8:06
Dúl a viszály Varsó és Berlin között a háborús jóvátétel ügyében (Magyar Hírlap)
Varsó a szovjet nyomás hatására mondott le a jóvátételről, nem szuverén módon döntött.
jan. 30
8:06
Donald Trump vészhelyzetet hirdetett Kuba miatt (Demokrata)
"A kubai kormány rendkívüli intézkedéseket hozott, amelyek fenyegetik az Egyesült Államokat."
jan. 30
8:06
Hol a pénz? 16. (Demokrata)
Az elmúlt tizenhat évben számos vasútfejlesztés valósult meg országszerte.
jan. 30
8:06
Szoboszlaiék helyett egy másik angol csapat a BL-trófea fő esélyese, míg a Real nagy pofont kapott (Magyar Nemzet)
A 15-szörös BEK- és BL-győztes esélye az újabb trófeára még a két százalékot sem éri el.
jan. 30
8:06
Gigantikus korrupciós botrány rázta meg Brüsszelt: azonnal kirúgták a magas rangú uniós tisztségviselőt (Mandiner)
Újabb csontváz esett ki az Európai Bizottság szekrényéből, és a szálak megint Katarhoz vezetnek. Azonnali hatállyal menesztették a brüsszeli elit egyik csúcsvezetőjét, miután kiderült: nemcsak kétes ajándékokat fogadott el, de bizalmas belső információkat is kiadott.
jan. 30
8:09
Mit ad ma a lakástakarék állami támogatás nélkül? (Infostart)
A lakástakarék egyik legnagyobb ereje a sokoldalú felhasználhatóságban rejlik. Az így összegyűjtött pénz például lakásvásárlásra, építésre, felújításra, korszerűsítésre vagy lakáshitel-előtörlesztésre használható fel nemcsak a saját, hanem a közeli hozzátartozók lakáscélja esetén is.
jan. 30
8:09
Orbán Viktor péntek reggel: három csatán már túlvagyok a rezsicsökkentésért, most jön a negyedik (Infostart)
Ma a forrása a rezsicsökkentésnek az orosz energia, az extra profitot a kormány elveszi, és az embereknek adja – mondta Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádióban, hozzátéve: "ha itt brüsszeli kormány lesz, akkor kinyírják a rezsicsökkentést. Nem csak a januári rezsistopot, hanem az egészet." Rögzítette: "a mi védvonalunk nem az ukrán–orosz hatá
jan. 30
8:09
Birkin táskáinak eladásával enyhítenék a csaló üzletasszony okozta kárt (Forbes)
Ritka Hermès táskák és egy luxusjacht is kalapács alá kerülhet egy példátlan bankbotrány után.
jan. 30
8:09
17 600 egyedes lúdtelepen bukkant fel a madárinfluenza Tiszaföldváron (Telex)
Kimutatták már Csongrád-Csanád és Békés vármegyében is, most Tiszaföldváron jelentkezett a vírus.
jan. 30
8:12
Gyógyíthatatlan betegséggel küzd A Nagy Ő egyik legnépszerűbb szereplője (Femcafe)
Kiss Kriszta sokak szerint az egyik legüdébb színfolt a nemrégiben elstartolt párkereső reality-ben, az viszont csak kevesen tudják, hogy Stohl András feleségjelöltjének életét komoly betegségek nehezítik meg a mindennapokban.
jan. 30
8:12
Új admin érkezett, és fideszes kampányposztok lepték el a 32 ezres pécsi Facebook-csoportot (SzMo)
Kolozsi Patrik, a Gamer Digitális Polgári Kör alapítója vette át a Pécsen Hallottam csoportot. Lapinformációk szerint a váltás után Cziráki Attila jelölt posztjai jelentek meg, a hozzászólásokat pedig letiltották.
jan. 30
8:12
Szoboszlai Dominik dörzsölheti a tenyerét, mindent visszaadhat a barátjának (BorsOnline)
Szoboszlai Dominik újra szembetalálhatja magát Sallaival.
jan. 30
8:12
Aurafarmolás: így vált a menőség mércéjévé az alfa generáció új trendje (Life)
Na, de mit is jelent ez? Eláruljuk.
jan. 30
8:12
A brit haditengerészet riadót fújt az oroszok miatt (Magyar Nemzet)
Katonai helikopterrel kísérték ki a brit vizekről.
jan. 30
8:12
Enar és nyomonkövetés: A biztonságos állattenyésztés és élelmiszerlánc alapkövei (Magyar Mezőgazdaság)
A modern állattenyésztés elképzelhetetlen az Enar nélkül. Ez a komplex hálózat nem csupán adminisztráció, hanem a fogyasztóvédelem, a járványvédelem és a támogatási rendszerek alapja.
jan. 30
8:12
Behívták a rendőrségre, és több tucat ember előtt kellett válaszolnia, hogy aláírta-e a választási ajánlóívet (Telex)
Választási csalás gyanúja miatt nyomoznak Zalában. A rendőrség csoportosan hallgatta ki a tanúkat, a Momentum helyi politikusa panaszt tett az eljárás miatt.
jan. 30
8:14
Rosszul lett a világelső, balhés elődöntő az Australian Openen (Magyar Nemzet)
Carlos Alcaraz szenvedett, döntő szett a Zverev elleni meccset az Australian Openen.
jan. 30
8:15
Kapitány István: Készül a terv az euró bevezetésére (Privátbankár)
A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai vezetője egyeztetés után bevezetné az eurót.
jan. 30
8:15
Cyla, stand-uposok és pszichológus is érkezik hamarosan a Viasat csatornákra (Kreatív Online)
Celebekkel ügyelő különleges tudakozó, true crime Magda Marinkóról, főzős-beszélgetés és nyilvános párterápia egyaránt szerepel a Viasat3 korai tavaszi újdonságai között.
jan. 30
8:15
T. Danny break tánccal hódította meg a havas hegycsúcsokat (Ripost)
T. Danny elképesztően táncolt – a rajongók imádják.
jan. 30
8:15
A Volkswagen Haszonjárművek új szintre emelte az e-Transporter és e-Caravelle hatékonyságát (Autószektor)
Fotó: VW Nagyobb hatótávolság, rövidebb töltési idő – most még sokoldalúbb, mint valaha. Az e-Transporter és az e-Caravelle akkumulátorának hasznos kapacitása 64 kWh-ról mintegy 70 kWh-ra nő. Ez akár 380 kilométeres hatótávolságot is lehetővé tesz, ami mintegy 13 százalékkal több, mint korábban. Ezzel párhuzamosan a töltési idők is érezhetően rövid
jan. 30
8:15
A mesterséges és a természetes intelligencia kölcsönhatása – Podcast ajánló (Digital Hungary)
Gondolkodtál már azon, hogy a döntéseink mennyire függnek attól, hogyan fejezzük ki magunkat? Az Internet Hungary konferencián Dadányi Anna és Dr. Baracskai Zoltán izgalmas beszélgetést folytattak a nyelv és a társadalmi kommunikáció fontosságáról.
jan. 30
8:15
Száz éve pusztított az ár Vésztőn (Gyulatelevízió)
A száz évvel ezelőtti vésztői árvíz lett a hónap témája a vármegyei levéltárnál, a szervezet Ládafia sorozatában. Az 1925-ös év végén, karácsonykor kezdődő eseménysort Németh Csaba idézte fel, aki úgy fogalmazott, száz éve szomorú karácsonyra virradtak a Körösök mellett élők. Az ár pusztítása leginkább Gyulát, Gyulavárit, valamint Vésztő, Szeghalom
jan. 30
8:15
C-vitaminban gazdag érdekességek a Szupermentán (Helló Sajtó!)
A téli időszakban kiemelten fontos a megfelelő C-vitamin bevitel, amit zöldségek, gyümölcsök vagy étrend-kiegészítők segítségével biztosíthatunk. A Szupermenta csapata a Nébih szakembereivel közösen vizsgálta a termékek C-vitamin-tartalmát, valamint a retard vitaminok hatóanyag-leadását is bemutatták.
jan. 30
8:15
Ezek a 2026-os dátumok erős fordulópontokat hoznak (Bien)
2026 ígéretes évként tűnik fel, tele lehetőségekkel és nagy változásokkal. Az asztrológusok és numerológusok szerint néhány meghatározó dátum különösen fontos lehet.
jan. 30
8:15
Voith Ági hosszan tartó betegség után hunyt el (Librarius)
Voith Ági 1944. március 17-én született Budapesten, édesanyja Mészáros Ági színésznő, édesapja Voith Lajos főhadnagy volt.
jan. 30
8:18
Hamarosan véget ér a Tesla két modelljének pályafutása (Player)
Aki eddig csak halogatta a Tesla két nagyobb modelljének vásárlását, annak ideje előkapnia a bankkártyáját, mert a Model S és a szárnyas ajtós Model X pályafutása hamarosan véget ér. Elon Musk azért döntött így, hogy valami egészen másnak csináljon helyet a gyártósoron.
jan. 30
8:18
Sarolta hercegnőt megfosztották ettől a különleges ajándéktól: meglepő, miért nem tarthatta meg (Femcafe)
Hiába az előkelő származás, még a walesi hercegi család tagjai sem kerülhetik el a palota bizonyos szabályait, melyek közül az egyik a Sarolta hercegnőnek szánt lenyűgöző ajándékra vonatkozott.
jan. 30
8:18
Putyin megnyugodhat, rengeteg aranyat találtak Oroszországban: nyilvánosságra hozták az új lelőhelyeket (vg.hu)
Több nagy új aranylelőhelyet tártak fel Oroszországban.
jan. 30
8:18
Gyászos napra virradt: ma vesznek végső búcsút Dudás Mikitől (BorsOnline)
A világbajnok kajakozó halála az egész országot megrázta.
jan. 30
8:18
Orbán Viktor: Ezt a csatát meg kell nyernünk, és az látom, hogy ebben a kérdésben lázad Európa (BorsOnline)
Mutatjuk a részleteket!
jan. 30
8:18
Henry Cavill és Dave Bautista párosától fognak csordultig telni a mozitermek, óriási adaptáció közeleg, amire senki sem gondolt volna (Promotions)
Egy legendás történet tér vissza grandiózus formában: Henry Cavill és Dave Bautista főszereplésével olyan mozi készül, amely felrázza a termeket.
jan. 30
8:20
A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után? (Player)
Van egy kollektív hazugság, amit a férfiak egymásnak és maguknak is mesélnek: hogy a szexualitás valami állandó dolog. Vagy megvan, vagy nincs. Jól működik, aztán elromlik. Pedig a férfi szexualitása nem egy kapcsoló, hanem egy folyamatosan újrakalibrált rendszer, amelyet hormonok, élmények, traumák, párkapcsolatok, kudarcok és néha meglepő felisme

Keresés