Bődi Dénes, a Dancing with the Stars korábbi táncosa őszinte videóban vállalta valódi önmagát. Elmondása szerint hosszú időn keresztül olyan képet mutatott magáról a külvilágnak, amely nem tükrözte az igazi énjét. Most azért szólalt meg, mert úgy érezte, eljött az idő, hogy önmaga miatt végre kimondja az igazságot.
Jeges szélvédő, párás utastér, hideg kormány: télen sok autós nyúl különféle csodakütyükhöz, abban bízva, hogy gyors megoldást kap a mindennapi kellemetlenségekre. A Német Autóklub szakértői tesztelték a legnépszerűbb téli autós kiegészítőket, az eredmény pedig több esetben csalódást keltő. Kiderült: ami elsőre praktikusnak tűnik, gyakran hatástala
Bár sokan hajlamosak legyinteni a babonákra, nem árt, ha időnként elgondolkodunk azon, milyen energiák vesznek minket körül a mindennapokban. Néha egy-egy apró részlet, amit észre sem veszünk, negatív hatással lehet életünkre.
Bár Kínában már egy évtizede felszámolták az "egygyermekes politikát", az ázsiai országban a születésszámok nem nőnek. Sőt, nagyon úgy tűnik, hogy a fiatalok nem akarnak gyermeket vállalni, akkor sem, ha telefonon zaklatják őket emiatt. A kínai kormány most a fogamzásgátló eszközök megadóztatását vetette be, hátha így több gyermek születik majd.
A 2025-ben újra napirendre került EU–Mercosur megállapodás az európai gazdák tiltakozásai és a tagállami megosztottság miatt 2026-ra csúszott. Az egyezmény egyszerre ígér új piacokat és hordoz komoly kockázatokat az uniós mezőgazdaság számára.
A SlowMist figyelmeztetést adott ki egy kifinomult phishing típusú csalásra, amely hamis kétfaktoros hitelesítési (2FA) oldalakat használ a MetaMask helyreállítási kulcsok ellopására. Bár 2025-ben a legtöbb adatforrás szerint az adathalász támadásokból származó veszteségek 83%-kal, 83,85 millió dollárra csökkentek (a korábbi 494 millió dollárról),
Hiába tartanak évekig az orvosi kivizsgálások és a meddőségi kezelések, csak ritkán került szóba, milyen lelki terhekkel jár a nehezített gyermekvállalás – derül ki az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Anna–Joachim-programja által készített online felmérésből, amely arra is rámutatott: a régóta várt gyermek hiánya gyakran eltávolítja a családtagoktól
20 év után újragondolt és kibővített szolgáltatáskínálattal vesz új lendületet a Morpho. A stratégiai és tanácsadási területen megerősödött kommunikációs ügynökség a Consulting, Design és Social tevékenységi körök mellett az RTL "Cápák között" című üzleti showműsorból is ismert márkaépítő szakemberrel közösen indítja el a Branding by Balogh Levente
A klímaváltozás következtében immár Magyarország is alkalmas a termesztésére. Jó hír, hogy Magyarországon is lehetséges pisztáciát termeszteni. Igaz, nem mindenhol. A pisztácia kifejezetten szereti a száraz, forró nyarakat, a sok
Nem véletlenül szeretsz, úgy ahogy! A szeretetnyelvről már biztosan hallottál, a kötődési típusokat viszont sokan nem ismerik. Pedig a kapcsolatokban igencsak befolyásoló tényezők tudnak lenni.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A szülői értekezletek és az iskolai programok sokakban vegyes érzéseket keltenek. Van, akinek természetes, hogy minden rendezvényen ott van, más inkább háttérbe húzódik. Van, aki pedig tehernek éli meg. Vajon mi a szülő szerepe az iskola életében? A szülői jelenlét és együttműködés a pedagógusokkal és az iskolával nem elvárás, inkább egy nagysze
Január 5-én meghalt Pamminger Ede, Székesfehérvár gasztronómiai életének ismert alakja. Halálának körülményeiről és a temetés időpontjáról nem közöltek információt.
A Budapesti Közművek folyamatosan tisztítja a fővárosi utakat: a hidak után az autóbuszvonalakról és a kórházakhoz vezető utakról takarítják el a havat. A mellékutcák síkosságmentesítése csak ezután kezdődik majd. Az FKF és a BKK is arra kéri a budapestieket, hogy autó helyett használják a tömegközlekedést a következő napokban.
Komolyan kell venni Donald Trumpot, amikor Grönlanddal kapcsolatban nyilatkozik, figyelmeztet a dán miniszterelnök, aki szerint a második világháború óta nem látott helyzet állna elő, ha az Egyesült Államok megtámadja Grönlandot
Kihirdette a román államfő hétfőn a magánnyugdíjak folyósításának új szabályozását, amely korlátozza a megtakarítások egy összegben történő felvételének lehetőségét.
Vastag, 20-30 centis hótakaró kialakulására a déli és keleti országrészben van nagyobb esély, de számos helyen várható 5-15 centis hóréteg. A keleti tájak kivételével végig fagypont alatt marad a hőmérséklet.