A klasszikus tiramisu új köntösben: a karamellizált keksz íze igazi meglepetést visz a krémes rétegek közé. Ha valami ismerős, mégis különleges desszertre vágysz, ez lesz a kedvenced.
Számtalan olyan házi csodaszer létezik, amelyek kiválóan működnek a nátha vagy az influenza tüneteinek enyhítésére. Ha megfázás kínoz, nem kell azonnal a patikába szaladni - sokszor a természetes módszerek is hatásosak. Mutatjuk, mit tehetsz, ha először szelíd gyógymódokkal próbálkoznál.
Az olasz Eni és a spanyol Repsol mintegy 6 milliárd dollárnyi, venezuelai gázszállításból felhalmozódott követelését próbálja érvényesíteni, ám az amerikai hatóságok gyakorlatilag nem foglalkoznak az üggyel – írta kedden a Financial Times.
2026-ban népszerű hálókocsis vonatok térnek vissza, új gyorsvonatok indulnak és olyan csodaszép városok kapcsolódnak be a nemzetközi hálózatba, melyek eddig méltatlanul kevés figyelmet kaptak.
A Priori incantatem úgy illeszkedik a Kónya–Pető-vitába, hogy végső soron rámutat, vannak olyan dilemmáink az életben, a művészetben, a politikában, az emberi sorsban, amelyekben az egymással ellentétes álláspontok megférhetetlensége együttesen adja ki a szépet és az érdekeset. – Három kérdésünkre a hét írója, Vida Kamilla válaszol. Ha belépsz a Li
Az összeesküvés-elméletek hívei megkérdőjelezték, miért nem érte a támadás során az amerikai helikoptereket intenzív kézifegyveres tűz, annak ellenére, hogy Venezuela rakétarendszereit kiiktatták.
Az asztrológiai elemzések gyakran nem konkrét viselkedésformákat írnak le, hanem pszichológiai mintázatokat, információfeldolgozási módokat és érzelmi reakciókat. Ezek a mintázatok hatással lehetnek arra is, hogyan viszonyul valaki az igazsághoz, a valóság értelmezéséhez vagy éppen a saját narratívájához.
Több országban is vizsgálat indult Elon Musk mesterségesintelligencia-szoftvere, a Grok miatt, miután a programot szexuális deepfake tartalmak előállítására használták. A hatóságok szerint a rendszer egyes esetekben az érintettek beleegyezése nélkül, digitálisan levetkőztetett embereket, köztük kiskorúakat is.
Az egykori olimpikon ősszel a Sztárbox című műsorban szerepelt, ahol a döntőig jutott. Bokszedzője, Bozai Gyula szerint a sportoló a terembe mindig csak a jókedvét vitte magával.
Váradi József szerint stabilabbak likviditásban a Ryanairnél, és igazi repülőrajtot vizionált a mostanában inkább árfolyamproblémáiról híres Wizz Airnél.
Az infláció az egyik legismertebb gazdasági fogalommá vált, így a legtöbben pontosan érzékelik a hatását a saját pénztárcájukon: ugyanazért a termékért vagy szolgáltatásért ma többet kell fizetniük, mint egy hónappal vagy egy évvel korábban. Az infláció ellentétét, a deflációt azonban már jóval kevesebben tudnák pontosan meghatározni, pedig ez sem
Újabb havazási hullám érkezik: a déli és keleti országrészben vastag hótakaró alakulhat ki, miközben többfelé hófúvás és estétől a keleti határvidéken ónos eső is nehezítheti a közlekedést.
A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége stratégiai együttműködési szerződést írt alá 2025. december 16-án, amely a magyar digitális gazdaság fejlesztését szolgálja. A célok megvalósításához a VOSZ új szakmai szekciót hoz létre Digitális Kereskedelmi és Tranzakciós Ökoszisztéma Szekció néven.
2026 trendjei beszédesek. Arról mesélnek, mire vágyunk egy bizonytalan, gyorsan változó világban: kontrollra, karakterre, kényelemre, de közben egy kis túlzásra is. Íme hat irány, amely jövőre meghatározza a hétköznapjainkat – a gardróbtól az otthonon át a technológiáig.
A tekintélyes brüsszeli lap évnyitó összeállításában kettő az egyhez adja annak az esélyét, hogy Orbán Viktor megtartja miniszterelnöki bársonyszékét áprilisban. Az európai politikai jobbközép, illetve a baloldal el lesz szánva, hogy megszabaduljon az EU bajkeverőjétől, akinek bőven megelégelték már a folyamatos trollkodását Brüsszelben.
Régi, szennyező erőműveket porolnak le az AI-forradalom miatt az Egyesült Államokban. Az adatközpontok rohamosan növekvő áramigénye miatt egyre több, korábban bezárásra ítélt, csak csúcsidőszakban működő fosszilis erőművet kapcsolnak vissza a hálózatra.
A kezdeményezők bocsánatkérést várnak a szlovák parlamenttől, de céljuk nem a konfrontáció, hanem annak jelzése, hogy a jogszabály súlyos hatással van a szólásszabadságra és a közéleti párbeszédre.
A szlovák Slavka Liptáková regénye három generáció történetét meséli el: egy "családi saga" a 20. század elejétől napjainkig. A felsorakoztatott emlékfoszlányok bepillantást engednek a régmúltba, amelyben még valami befejezetlen maradt, és végzetes szakadékot eredményezett a könyvben szereplő nővérek között.
A 2025-ös évben is a Sport1 volt Magyarországon a legnézettebb kereskedelmi sportcsatorna minden korosztályban. A darts-vb rekordot döntött a tévében, ráadásul a január 3-i finálé önmagában is újra fantasztikus számokat produkált.Január 3-án rendezték meg a 2026-os PDC-dartsvilágbajnokság döntőjét, ami több szempontból is történelmi volt. Sohasem v
A téli hó sokszor védelmező takaróként borítja be a kertet, hiszen segít megóvni a növényeket a fagyoktól és nedvességet is biztosít számukra. A nagy mennyiségű, különösen a vizes, nehéz hó azonban komoly károkat okozhat az évelőkben és a fákban egyaránt.
Január 6-a vízkereszt ünnepe. Ezen a napon szedjük le – a néphagyomány szerint – a díszeket a karácsonyfáról, s ekkor kezdődik meg a világban az ortodox katolikusoknál a karácsonyi ünnep.
Egy hosszú, intenzív időszak ért véget az énekesnő számára. Lengyel Johanna őszintén beszélt arról, hogy érzi magát a Megasztár győzelme után, és milyen belső harcok formálták azzá, amivé vált.