Megújult formában, az Indamedia portfóliójának részeként működik tovább a weborvos.hu. Az egészségügyi és gyógyászati témák iránt érdeklődő nagyközönség és a szakma számára egyaránt releváns, minőségi tartalmakkal jelentkezik. A jövőben még inkább, mint eddig.
Miközben a nyugdíjasok közel fele továbbra is 200 ezer forint alatti ellátásból él, alig néhány tízezren kapnak félmillió forintot meghaladó nyugdíjat Magyarországon. A számok kegyetlenek: az igazán magas nyugdíj ma ritka kiváltság. A jó hír viszont az, hogy nem kizárólag az állami rendszer dönti el, ki hova tartozik.
Fontos változások jönnek a Nők 40 nyugdíjprogramban: 2026-tól már nem minden érintett nő élhet az egyik legismertebb korai nyugdíjlehetőséggel. A szabályok szigorodnak, és több olyan csoport is kikerül a jogosultak köréből, akik korábban még számíthattak erre az ellátásra. Összegyűjtöttük, pontosan kiket érintenek a módosítások, és mire kell figyel
Egy vaktérkép mindig tartogat meglepetéseket, még azoknak is, akik azt hiszik, jól ismerik a világot. Egyetlen jelölés, és máris elindul a találgatás: ismerős, mégis bizonytalan. Ez a napi feladvány pont erre játszik rá, finoman megdolgoztatva a memóriát. A kérdés egyszerű, a válasz viszont nem mindig az. Amikor a térkép nem árul el mindent Itt nem
Kiemelkedő kereslet és túljegyzés volt a 3 milliárd eurós devizakötvény-kibocsátáson - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel.
Pulai Imre olimpiai bajnok kenus megrendülten nyilatkozott a Borsnak egykori barátjáról és pályatársáról, akinek mindenben próbált segíteni. Elmondása szerint lehetőséget adott volna Dudás Mikinek arra, hogy visszatérjen a sporthoz.
Az Európai Bizottság 2025 decemberében tette közzé legfrissebb, VAT Gap in Europe – Report 2025 című tanulmányát, amely a 2019–2023 közötti időszak végleges adatait dolgozza fel. A jelentés szerint Magyarországon 2023-ban az áfarés ugyan növekedett az előző évhez képest, ugyanakkor továbbra is az Európai Unió átlaga alatt maradt. A jelentés magyar
A Kos úgy érzi, hogy ma semmi nem sikerül, a Szűz precízségében ma köszönet lesz. Karrier horoszkóp: 2026.01.08. Kos Ma úgy érezheted, hogy minden összeesküdött ellened, de valójában az univerzum a javadra dolgozik. Egy váratlan esemény olyan lehetőséget hozhat, ami új irányt adhat a karrierednek – ne félj nagyot lépni! Bika A nyugalom szigete lehe
Oxigénterápiás készüléket ajándékozott a kaposvári kórház gyermekosztályának Mága Zoltán, ami beteg kisgyerekek életét menti meg. Mága Zoltán a XVIII. Budapesti Újévi Koncert bevételéből segített a beteg kisbabák életének megmentésében. A Pro Caritate-díjjal is kitüntetett hegedűművészről köztudomású, hogy minden évben nemes ügyeket támogat. Tavaly
Milyen amikor a Tissot merít egy klasszikusból? És milyen, amikor a Frederique Constant? Mindkettőre láthattok példát, nagy meglepetések közepette. A korábbi részeket ITT az oldalon, vagy YouTube csatornánkon találjátok. Ha
A Schneider Electric ipari automatizációs és enerigamenedzsment megoldásaival szerelték fel a világ első nagyméretű, üzleti szempontból is működőképes e-metanol üzemét. A European Energy vállalat Kassø Power-to-X létesítményében évente akár 42
Fokozott készültség az E.ON-nál: a cég a hideg és a havazás miatt elhalasztja a nem sürgős üzemszüneteket, miközben több mint ezer szakemberrel 24 órás készenlétben biztosítja az áramellátást.
Ez a rövid gondolkodtató feladvány első ránézésre talán nem tűnik bonyolultnak, de épp ettől érdekes. A fenti ábra csak egy kis előzetes, a teljes rejtvény lejjebb vár rád. Egyetlen kérdésről van szó, mégis sokakat megállít egy pillanatra. Vajon neked menni fog elsőre? Ez a játék nem klasszikus kvíz, és nem is igényel különösebb lexikális tudást. [
2026 januárjában úgy beszélünk Kína szén-dioxid-kibocsátásáról, mint egy történetről, amely még nem ért véget, csak épp a legutóbbi, 2025 harmadik negyedévéig látható adatok alapján már kirajzolódik a tét. A világ legnagyobb kibocsátója ekkor év/év alapon lényegében változatlan CO₂-szintet mutatott, folytatva azt a 2024 tavaszán indult mintázatot,
2026 a változások éve lesz - az év elején az India Klub Alapítvány Bharata Podcastjában Kőszegi Melinda vegán aktivista szerint az emberiség válaszút előtt áll: folytathatjuk a megszokott életmódot, vagy elindulhatunk az emelkedés útján. A beszélgetés az életmódváltás, a fenntarthatóság és az egyéni felelősség kérdéseit járja körül, jelezve, hogy a
Leonardo da Vinci életében kevés dolog volt teljesen egyértelmű vagy problémamentes, és talán éppen ez az ellentmondásosság tette őt a művészettörténet egyik legizgalmasabb alakjává. Számos fetményében kódolt üzeneteket rejtett el, másokhoz pedig elképesztő történetek párosulnak. Utóbbi érvényes a festő Sziklás Madonna című művére, amelyből két vál
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések elfoglalták helyüket az új karosszériagyártó csarnokban és az új összeszerelő soron, a funkcionális ellenőrzések pedig sikeresen lezajlottak.
Kevés köret tudja annyira természetesen hozni a görög konyha karakterét, mint a patates riganates. A citrom, a fokhagyma és az oregánó hármasa egyszerre teszi frissé és mélyen aromássá a sült burgonyát, amely kívül ropogósra pirul, belül pedig krémesen puha marad. Nem bonyolult, inkább pontosan eltalált, és éppen ettől olyan jó.
Példátlan malőr történt az RTL Reggeliben: Peller Mariann 1 órát késett a műsorból az sem segített, hogy elszégyellte magát. Rögtön gyomorgörcse lett Peller Mariannak, amikor rájött, hogy a havazás miatt kora reggel nem tud elindulni a kocsifeljárón és nem ér be az RTL Reggeli műsorába. Persze a nézők aggódtak miatta, de Mariann elmesélte Szujó Zol
Az alkotó, író és executive producer Steven Knight („Peaky Blinders”) nagy sikerű drámasorozata, az Ezer bokszütés második évada 2026. január 9-én debütál a Disney+ felületén és az évad mind a hat epizódja azonnal elérhető lesz. A BAFTA-díjas Malachi Kirby az Emmy-díjas Erin Doherty és Stephen Graham oldalán tér vissza a sorozat folytatásában.A raj
Egy városi szintű áramkimaradás ideiglenesen leállította a Waymo robotaxi szolgáltatását, miközben a jelzőlámpák működése és a tömegközlekedés is akadozott. Az Alphabet leányvállalata csak másnapra tudta elhárítani a hétvégi csúcsban történt