Február 14-én a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület rendezvényén ismét beszédet mond a miniszterelnök. Orbán Viktor évértékelőjét hazánk legnagyobb sztárjai a helyszínen, a Várkert Bazárban hallgatják végig.
Szombaton a Várkert Bazárban tartja évértékelőjét Orbán Viktor, a Fidesz legfontosabb éves politikai eseményén. A beszéd idén gyakorlatilag a választási kampány nyitánya, amit már a kezdés előtt megérkező fideszes celebek is jeleztek.
Az Androméda-galaxisban felragyogott egy csillag, aztán egy év alatt elhalványult és eltűnt – a kutatók szerint akár egy "sikertelen szupernóva" nyomát is láthattuk.
Az Androméda-galaxisban felragyogott egy csillag, aztán egy év alatt elhalványult és eltűnt – a kutatók szerint akár egy "sikertelen szupernóva" nyomát is láthattuk.
Február 15-én 18:55-től immár a nyolcadik évadával érkezik A Nagy Duett, és kilenc páros, valamint kakukktojásként egy trió szerepel majd az első élő show-ban. Széki Attila, azaz Curtis és Széki-Barnai Judit immár házaspárként készül az új kihívásra. Az Ázsia Expressz megpróbáltatásai után ezúttal az ének- és a tánctudás kerül a középpontba. A rapp
A Valentin-nap az ajándékozás és a figyelmesség jegyében telik, ami a bankkártyás forgalmi adatokban is markánsan megmutatkozik. A K&H megvizsgálta az ügyfelek költési szokásait február első két hetében: az adatokból kiderül, hogy a forgalom egy év alatt 18 százalékkal bővült, így már 100 milliárd forint felett költünk ebben az időszakban. Bár a sz
Érkeznek az vendégek Orbán Viktor miniszterelnök évértékelőjére a Várkert Bazárba. A Patrióta Youtube csatorna munkatársai kérdezgeti őket rövid interjúkban.
Jövő héten döntés születhet a motorgyártók vitájában. A Mercedes-motort használó Alpine óvásra buzdítja a panaszkodókat – a Ferrari jelezte, ők mást szeretnének.
Dr. Polgári András visszalépett a jelöltségtől a szabolcsi 1-es választókerületben, miután állítólag lábon lőtte magát. A helyi Fidesz Halkóné dr. Rudolf Évát, a nyíregyházi frakcióvezetőt javasolja a helyére.
A kvantumtechnológia kilépett a kutatólaborok falai közül, és megjelent a közlekedésirányítás legérzékenyebb pontjain: a navigációban, a forgalomoptimalizálásban, az infrastruktúra-ellenőrzésben és a kiberbiztonságban. GPS nélküli helymeghatározás, kvantumalapú útvonaltervezés és föld alá "látó" érzékelők már nem elméleti lehetőségek, hanem működő
Elfyn Evans nyerte a szombati első szakaszt a Svéd Rallyn, aminek köszönhetően ismét a walesi versenyző vezet, míg Oliver Solberg fellépett a negyedik helyre.
XIV. Leó pápa az olasz rendvédelmi tisztviselőkkel folytatott találkozóján hangsúlyozta, hogy fontos "tiszta lelkiismerettel" ellátni a feladatokat. – írja a Vatican News. XIV. Leó pápa pénteken fogadta a Vatikánban a római carabinieriket, az olasz csendőrség, rendvédelmi szerv képviselőit. Kifejezte háláját a lehetőségért, hogy fogadhatja azoka
Ez a kétfogásos ebéd tökéletes választás egy nyugodt, tavaszváró napra. A selymes zellerkrémleves pirított dióval könnyed, mégis karakteres indítás, amely finoman felkészíti az ízlelőbimbókat a főételre. A tejszínes gombamártásban készült sertésszűz vajas petrezselymes rizzsel klasszikus, harmonikus fogás: egyszerre otthonos és elegáns, ideális egy
Érkeznek az vendégek Orbán Viktor miniszterelnök évértékelőjére a Várkert Bazárba. A Patrióta Youtube csatorna munkatársai kérdezgeti őket rövid interjúkban.