A szabálymódosítások sok kérdést vetettek fel a növényvédelmi megfigyelésekkel kapcsolatban, különösen az Akg és az Öko támogatási programokat érintően
Erős ünnepi negyedévet tudhat maga mögött a Walmart, a bevétel az elemzői várakozásokat meghaladó mértékben növekedett a társaság ma közzétett gyorsjelentése szerint, ugyanakkor az éves előrejelzés elmaradt a piaci konszenzustól, esik is rá az árfolyam - írta meg a Cnbc.
A kétgyermekes Katherine hosszú ideig szótlanul tűrte, ahogy a férje egyre közelebb sodródik az egyik családtagjához, ám egy szép napon rá kellett döbbennie, hogy a két ember kapcsolata túllépett a barátság keretein.
Sznopek Veronika, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t úgy tájékoztatta, hogy egy 26 éves férfi a sebesség helytelen megválasztása miatt egy kanyarban elvesztette uralmát járműve felett és azzal villanyoszlopnak csapódott. A jogosítvánnyal nem rendelkező sofőr és 22 éves utasa a helyszínen életét vesztette, a hátsó ülésen utazó
Két hét alatt érezhetővé vált a fronton, hogy a SpaceX lekapcsolta az oroszok Starlink-termináljait. A Kreml propagandistái is elismerik a bajt, és hibáztatják a vezetést, mert nyugati technológiára épített. Ukrajna akár kisebb területi nyereségekhez is juthat, amire rég nem volt példa.
A 4iG Csoport stratégiai együttműködésre lép az e& PPF Telecom Grouppal a hazai vezetékes és mobilinfrastruktúra-hálózatok szorosabb integrációja céljából.
Egyhangúlag választotta igazgatósági tagnak a Vosz társelnökét, dr. Kovács Patrikot a Business at Oecd (Biac) közgyűlése Párizsban. A Biac az Oecd hivatalos gazdasági tanácsadó testülete, melynek tagjai az Oecd-országok legjelentősebb üzleti szervezetei, a világgazdaság 65 százalékát képviselve.
Az Árukereső.hu friss adatai alapján jól kirajzolódik, hogy kik azok, akik a leginkább megfontoltan kezelik a pénzügyeiket: a középkorú, átlagos vagy annál alacsonyabb jövedelműek. Ők azok, akik vásárlásaik során tudatosabban mérlegelnek, és jobban tervezik a kiadásaikat.
A március 4-14. között tartó 16. Frankofón Filmnapok kiemelt hangsúlyt helyez a női rendezők alkotásaira. Az esemény fő védnöke ezért a francia kultúrához több szálon is kötődő Enyedi Ildikó lesz, akinek három filmje is szerepel majd a kínálatban. Összesen kilenc női rendező munkáit láthatja majd a közönség.
A kormány a hazai kkv-beruházások termelékenységének növelése és a cégek méretugrásának elősegítése érdekében 2025 végén 20 milliárd forintos kerettel elindította a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Program második ütemét. A program második ütemében beérkezett pályázatok szakmai értékelése alapján ezen a héten 257 vállalkozás kap támogatói d
Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) vegyes képet festett az Európai Unió 2021–2030-as közúti közlekedésbiztonsági stratégiájának félidős jelentéséről. Bár a szervezet elismeri a korábbi jogalkotási eredményeket és az adatgyűjtés terén elért fejlődést, arra figyelmeztet, hogy a jelenlegi szabályozási irány kifejezetten aláássa a közlekedés
Nem építenek kampányt a lejárató videókra – állította a kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányinfón, amit Marco Rubio budapesti látogatása, valamint az Ukrajnába irányuló dízelexport leállítása után tartottak – írja a hvg.hu.
Cameron Diaz a hétköznapokban is ragyog: az utcán kapták lencsevégre, teljesen smink nélkül, és még így is hihetetlenül természetes és magabiztos. A színésznő ezzel csak azt bizonyítja, hogy a természetes szépséghez nem kell semmi más, csak önbizalom és jókedv.
A budapesti Fidesz elnöke álszentnek és kétszínűnek nevezte Magyar Pétert, amiért felháborodott a háborús kivégzéssel riogató videón. Szerinte a TISZA Párt elnöke el akarja titkolni a háború szörnyűségeit.
Egy csontvázasított búváróra önmagában véve egy fura műfaj. Kicsit olyan, mint rappelni az operában – nem feltétlenül illik a kettő egymáshoz, mégis van az a közönség, aki pont ezt a
Mesterséges intelligencia Közép- és Kelet-Európában címmel jelent meg a Kpmg legújabb kutatása. A tanulmány átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Szlovénia – Ai-stratégiájáról, felmérve az országok és vállalatok helyzetét az Ai szabályozása, bevezetése, felhasználása
A magas CRP okai sokfélék lehetnek: fertőzés, autoimmun betegség, szív-érrendszeri kockázat, daganat, sérülés vagy akár életmódbeli tényezők is állhatnak a háttérben.
Ahogy a természet megújul tavasszal, úgy a párkapcsolatok is újjáéledésre vágynak. Ez azt jelenti, hogy a fagyos tél után érzelmi frissességre van szükség.
Magyarországon jelenleg 150-200 kastély és kúria keres gazdát, a kínálat 80 százaléka vidéken található, az árak pedig lokáció szerint 330 milliótól indulnak és elérhetik a 10 milliárd forintot.
A 2007-ben F1-es világbajnok, Kimi Raikkönen fia, Robin a gokart mellett már a rallyba is belekóstolt, édesapja Fiat Punto S2000-es autóját vezette Finnországban.
2025-re az alkoholmentes sör elérte a 10%-os piaci részesedést Németországban. A kategória történelmi csúcsot döntött, miközben a hagyományos sörfogyasztás tovább csökkent, és az iparág fenntarthatósági mutatói is javultak.
Újra felbőgnek a motorok, Ausztráliában, az egyedi vonalvezetésű Phillip Island-i pályán pénteken kezdetét veszi a Superbike 2026-os szezonja. Rengeteg változáson esett át a sorozat a legutóbbi verseny óta, legendák távoztak, Nicoló Bulega előtt pedig nyitva áll a lehetőség, hogy beteljesítse álmát és bajnoki címet szerezzen. Kérdés, hogy a szerenc
Európai hírszerzési vezetők szerint csekély az esély arra, hogy 2026-ban megszülessen a békemegállapodás Oroszország és Ukrajna között, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok a közelmúltban intenzív diplomáciai erőfeszítéseket tett, írja a Reuters.
Évek óta egyetlen szabály uralta a piacot, vegyél mindent amire rá van írva, hogy AI. Most viszont megfordult a játék. A befektetők hirtelen a költekezéstől kezdtek félni, és azokat jutalmazzák, akik kimaradnak a mesterséges intelligencia fegyverkezési versenyből. A fordulat legnagyobb nyertese egyelőre pont a lassúságával, körülményességével vádol
A tél végi kert sokak szemében még mozdulatlan, valójában azonban már ekkor megindul az élet. Februárban több díszcserje is virágba borul, gyakran még lombfakadás előtt.
"Ezek a mondatok olyan emberektől származnak, akik életükben nem nézték meg normálisan a számokat" – fogalmazott élesen a szakértő azokra a kritikákra reagálva, amelyek még mindig "mélyszegénységről" és "népnyomorról" beszélnek.
Csütörtökön 4,1-es erősségű földrengés rázta meg Portugália fővárosa, Lisszabon környékét – közölte az ország Tenger- és Légkörtudományi Intézete (IPMA).