2026. március 11. szerda

márc. 11
16:09
Borda Réka: Pusztán azért ítélkeznek felettem, mert anya vagyok (Könyves Magazin)
Ízelítőt adunk a Könyves Magazin 2025 őszén megjelent különszámából, a szülővé válásról szóló Ezt senki nem mondta! bookazine-ból. Olvasd el Borda Réka írását az anyaságról!
márc. 11
16:09
"Azt kívánom, hogy ismét győzzön" – Emir Kusturica filmrendező egy elítélt politikus társaságában üzent Orbán Viktornak (SzMo)
A miniszterelnök osztotta meg azt a videót, amelyben Emir Kusturica a támogatásáról biztosítja. A felvételen a Boszniai Szerb Köztársaság volt elnöke is feltűnik, akit tavaly egy év börtönre ítéltek.
márc. 11
16:09
Szijjártó Péter hatvan új magas képzettségű munkahelyet jelentett be Győrben (Demokrata)
A Leadec Kft. európai szolgáltatóközpontot hozott létre Győrben – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
márc. 11
16:09
Ilyen csomagot még soha nem kapott Kubatov – a szava is majdnem elakadt, amikor meglátta (Mandiner)
Több hetet vett igénybe a tervezés, és nagyon vágyott már erre.
márc. 11
16:09
Már tavasszal is tehetünk a szőlő súlyos betegsége ellen (Magyar Mezőgazdaság)
Napjaink egyik legsúlyosabb szőlőbetegsége, a szőlő aranyszínű sárgaság, komoly gazdasági károkat okozhat. A betegség elleni védekezés legfontosabb eszköze a terjesztéséért felelős amerikai szőlőkabóca elleni hatékony fellépés.
márc. 11
16:09
Még vasárnapig lehet megnézni a Fővárosi Állatkertben Pablót, a drograzzián lefoglalt kistigrist (Telex)
Ezután átköltözik a Veresegyházi Medveotthonba, az új otthonában március 20-tól lesz majd látható.
márc. 11
16:09
2027-ig marad az ideiglenes uniós kivétel az online gyermekvédelmi ellenőrzésekre (Telex)
A jelenlegi intézkedések, amik 2026. április 3-án járnak le, 2027. augusztus 3-ig maradnak majd hatályban.
márc. 11
16:09
Zivatar és jégeső rondít bele a csütörtökbe, 9 vármegyére adtak ki riasztást (Most Hír)
Bár a héten eddig a csodaszép tavaszi időé volt a főszerep, csütörtökön komoly feszültség alakul ki a légkörben. A HungaroMet pedig már 9 vármegyére adta ki az elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést. A kialakuló viharok környezetében jégesőre és viharos széllökésekre is készülni kell. Mutatjuk az érintett területek listáját!
márc. 11
16:11
Mától még alacsonyabb kamaton vehető fel az Otthon Start a Gránittól (Azenpenzem)
Március 11-től rendkívül kedvező, 2,79 százalékos kamatszinttel érhető el a Gránit Banknál az Otthon Start Lakáshitel – jelentette be a hitelintézet. A kamatcsökkentés mellett a korábbi előnyök is megmaradnak. A bank továbbra is erős keresletre számít.
márc. 11
16:11
Leállították a Fidesz-támogató facebookos trollfarm hirdetéseit, miután írtunk róluk (Telex)
Közben viszont rábukkantunk egy újabb nullkilométeres kamuprofilra, amin 12,5 milliós Fidesz-támogató reklámelérést vásárolt valaki. A DPK-k mögött álló alapítvány azt állítja: nem is ők voltak, valaki a nevükkel visszaélve ad fel hirdetéseket több millió forintért.
márc. 11
16:13
Magyar Péter: Sorsszerű, hogy a választások környékén szabadul a bicskei gyerekotthon igazgatója (Telex)
A Tisza elnöke azt mondta Újhartyánon, hogy Vásárhelyi János úgy sétál majd ki a börtönből, mintha mi sem történt volna.
márc. 11
16:15
GKI: Az infláció szerkezete továbbra sem egységes (Menedzsment Fórum)
A forint gyengülése nem csupán az árfolyamtáblán jelenik meg – hanem a bevásárlókosárban is. A GKI Gazdaságkutató Zrt. gyorselemzése bemutatja, milyen mechanizmusokon keresztül gyűrűznek be az árfolyamváltozások a magyar fogyasztói árakba, és hogyan alakult ez az összefüggés az elmúlt évtizedben.
márc. 11
16:15
A Magyar Telekom húzza fel a tőzsde napját (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 3,38 pontos nyitás után csökkent szerdán kora délutánig.
márc. 11
16:15
Egyetlen meghökkentő ábra arról, mit okozhatott a Mol tűzesete a magyar biztosítóknál (Portfolio)
Óriási kiugrást vehettek észre a magyar biztosítók tavalyi számaiban, akik tüzetesen böngészték az MNB friss statisztikáit: tűz- és elemi kárra csak a negyedik negyedévben 240 milliárd forint bruttó kárráfordítást számoltak el a magyar biztosítók, ami csaknem tízszerese a sok negyedéves átlagnak. Csődbe szerencsére egyetlen biztosító sem ment emiat
márc. 11
16:15
A muskátli hirtelen virágba borul: Kati néni elárulta a titkos tavaszi ébresztőt (Femcafe)
Tél után haldoklik a muskátlid? Kati néni megmutatta, hogyan hozd vissza az életbe a virágot!
márc. 11
16:15
Soha ne szedd magnézium mellett ezeket az étrend-kiegészítőket, mert csökkenthetik a hatását (Glamour)
A magnézium az egyik legfontosabb ásványi anyag a szervezetünk számára: szerepet játszik az idegrendszer működésében, az izmok munkájában, a vérnyomás szabályozásában és az alvás minőségében is. Nem véletlen, hogy sokan étrend-kiegészítő formájában pótolják, különösen stresszes időszakokban vagy fokozott fizikai terhelés mellett.
márc. 11
16:15
"Azt kívánom, hogy ismét győzzön" – Emir Kusturica filmrendező egy elítélt politikus társaságában üzent Orbán Viktornak (SzMo)
A miniszterelnök osztotta meg azt a videót, amelyben Emir Kusturica a támogatásáról biztosítja. A felvételen a Boszniai Szerb Köztársaság volt elnöke is feltűnik, akit tavaly egy év börtönre ítéltek.
márc. 11
16:15
Von der Leyennek végre leesett a tantusz: az Unió Magyarország módszerével fékezné meg a bajt (Mandiner)
Az Európai Unió a földgáz árának támogatását vagy akár ársapkáját is fontolgatja.
márc. 11
16:15
Szűzpecsenye, karaj, rostélyos, hátszín, lapocka (egy.hu)
Tisztában vagy azzal, hogy melyik micsoda?
márc. 11
16:15
Üzemanyagárstop: mutatjuk, mely benzinkutakra nem vonatkozik a védett ár (AC News)
Nem minden benzinkúton lesz olcsóbb a tankolás: a kormány pontosította az árstopot, és az is kiderült, kik maradnak ki a védett árból.
márc. 11
16:15
Omántól a Serengetiig: magyar gyűrűs madarak nyomában a kutatók (Öko-drive)
Hol töltötték 2025/2026 telét gyűrűs madaraink?
márc. 11
16:15
Kiakadással indult az Ingatlanvadászok új versenyhete (Digital Hungary)
Fördős Zé vásárlás közeli hangulatban hagyta magukra a vevőket, mielőtt viszont kiderült volna, hogy vásárolnak-e, a műsorvezető szokása szerint elárulta a nap sorrendjét a versenyzőknek.
márc. 11
16:15
Grillvillával szúrtak meg alkalmazottat, most szponzorok lépnek le a világhírű étteremtől (Roadster)
Nincs következmények nélkül a bántalmazós botrány.
márc. 11
16:15
Húsvéti horoszkóp: ez vár rád idén az ünnepek alatt (Bien)
A húsvét idén kifejezetten korán, április elején kopogtat. Talán már te is elkezdted a készülődést és kíváncsi vagy, mi vár majd rád az ünnepek alatt?
márc. 11
16:15
Veszélyben a magyar tej? Így próbálják menteni a menthetőt (Agrárszektor)
A tejágazat továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe - hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető szerint a gazdák panaszai jogosak, mivel a felvásárlási árak továbbra is alacsonyak, miközben az iráni háború újabb nehézségeket okozott az exportban. Az arab országokba irányuló szállításokat a hajóforgalom kor
márc. 11
16:15
Feltárulnak Egry József magángyűjteményben őrzött Balaton-festményei (Librarius)
Egry József számára a Balaton nem egyszerű táj volt, hanem egy folyamatosan változó fényjelenségekben gazdag tér.
márc. 11
16:15
Élményeken keresztül tanít a fenntarthatóságról a Planet Budapest (Zöld Trend)
33 napig várja a látogatókat az egyedülálló fenntarthatóságról szóló élménypark.
márc. 11
16:21
Új generációs német traktorok érkeznek, ez már egy másik világ (Agrofórum)
Új modellekkel bővül a Claas traktorkínálata, a német gyártó jelentős fejlesztésekbe is fogott miattuk a franciaországi gyárában.
márc. 11
16:21
A szumi Cservona Zorját is bekebelezte Oroszország (Demokrata)
A moszkvai hadijelentés Szumi megyei település elfoglalásáról adott hírt.
márc. 11
16:21
Sztárvendég: Takács Péter sem kíméli a baloldal messiását – Megérkezett a The Man XX. része (Mandiner)
A Mandiner YouTube-csatornáján már elérhető a The Man huszadik epizódja, amelyet ezúttal Pápán, közönség előtt forgattak.
márc. 11
16:21
A Liverpoolból csak Szoboszlaira lehet szavazni az év játékosa választáson (Telex)
A szezon 14 kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékosa közé került be a magyar középpályás.
márc. 11
16:21
Mit tesz a munkavállalók mentális állapotával a digitális munkatempó (Digital Hungary)
Az elmúlt években látványosan felgyorsult a munka világa. Az online együttműködési platformok, az állandó elérhetőség és a mesterséges intelligenciával támogatott munkafolyamatok első ránézésre hatékonyabbá tették a mindennapi munkát. Egyre több jel mutat azonban arra, hogy a technológiai fejlődés nemcsak időt takarít meg, hanem újfajta mentális te
márc. 11
16:21
Évente több mint 2,2 millió műtét – mégis rengeteg a tévhit a mellplasztikáról (Igényesnő.hu)
Évente világszerte több mint 2,2 millió mellnagyobbítási és rekonstrukciós műtétet végeznek, mégis sok nő évekig halogatja a döntést. A bizonytalanság azonban gyakran nem magához a beavatkozáshoz, hanem a mellplasztikát övező félelmekhez, tévhitekhez és egymásnak ellentmondó információkhoz kapcsolódik. A téma a hazai szakmai közegben is egyre nagyo
márc. 11
16:21
Hogyan lesz a fényből villamosenergia? A fotovoltaikus forradalom (Zöld Trend)
A napfény ma már nem csupán környezeti adottság, hanem stratégiai erőforrás. A fotovoltaika mögött kifinomult félvezető-technológia, tudatos rendszertervezés és gyorsan fejlődő innováció áll – az otthoni rendszerektől a nagyüzemi napelemparkokig. Ha megértjük, hogyan lesz a fényből stabilan tervezhető villamosenergia, könnyebben hozunk felelős dönt
márc. 11
16:27
A 2008-as válságot előre látó pénzügyi guru szerint még nagyobb katasztrófa közeleg (Infostart)
Robert Kiyosaki úgy véli, a BlackRock magánhitelpiaci piramisjátéka indíthatja el a lavinát. A bestselleríró arra számít, hogy a baby boomer generáció nyugdíj-megtakarításai világszerte eltűnnek, mert az egész világon olyan adóssághegyet halmoztak fel, amelyet nem lehet visszafizetni.
márc. 11
16:27
Az Orbán Viktor által háború kutyájának nevezett Shell románokkal és törökökkel szövetkezett (Piac és Profit)
Fekete-tengeri földgázmező kiaknázására létrehozott konzorciumba lépett be az OMV Petrom – írta az economica.net a román integrált olajtársaság közleménye alapján.
márc. 11
16:27
A Portugáliában játszó Nikitscher Tamás nem félti a Fradit (Blikk)
Ha valaki testközelből megismerkedhetett a Braga futballistáival, akkor az Nikitscher Tamás, aki a portugál élvonalban szereplő Rio Ave játékosa. A kilencszeres válogatott labdarúgónak ráadásul viszonylag friss élményei vannak, hiszen alig egy hónapja lépett pályára a Braga ellen. A középpályás szerint a Fradinak nem lesz könnyű dolga, de egyáltalá
márc. 11
16:27
Előrelátásának köszönheti kapuvári beruházását az Intretech (autopro)
Hevesi Attila Tóbiás, az Intretech Hungary Kft. üzletfejlesztési vezetője betekintést adott a kínai Intretech egyetlen komolyabb európai termelőüzemének működésébe.
márc. 11
16:27
Így változnak az adók 2026-ban, sok magyar családnál nőhet a havi bevétel, itt vannak a legfontosabb tudnivalók (Promotions)
Teljes mértékben átrendezik a családi kasszát, sürgős bejelentést tett közzé a NAV.
márc. 11
16:27
Orbán Viktor levélben fordul a határon túli magyarokhoz (Demokrata)
Videó! A magyar állampolgárság és a szavazati jog kiterjesztésével kimondtuk, hogy a magyarság egy és oszthatatlan – mondta Hidvéghi Balázs.
márc. 11
16:27
Szemmel jól látható összeg: ennyit spórolhatnak a családok és a vállalkozások a védett üzemanyagárak bevezetésével (Mandiner)
Évente több százezer forintot is megspórolnak az autósok a védett árak bevezetésével, a vállalkozások kedvezménye még jelentősebb.
márc. 11
16:27
Már a budapesti Békemenetre készültek a Székely Szabadság Napján (Telex)
A székely autonómia napját idén (is) a magyarországi politika vitte el: Orbán-mörcsöt árultak, a Mi Hazánk fórumozott, Tőkés László el sem ment.
márc. 11
16:27
Részegen telefonozó sofőr gázolta el: világon előként kapott 3D-nyomtatással arcpótlást a 75 éves angol kerékpáros (Sassy)
Dave Richards néhány éve olyan súlyos sérüléseket szenvedett egy balesetben, hogy elvesztette a bal szemét, és az arcának egy része is menthetetlenül megégett.
márc. 11
16:27
Alapvető tudássá válhat az újraélesztés (Gyulatelevízió)
Ifjú hősöket szeretnénk nevelni – fogalmazott Rákóczi Attila szerda délelőtt, a Békés Vármegyei Kormányhivatalban megtartott sajtótájékoztatón. Az esemény középpontjában a középiskolai újraélesztési program állt. Szeretnék elérni, hogy ez minél több fiatal számára alapvető tudás legyen. A program ötletgazdája Sélleiné Csőke Mónika személyes érintet
márc. 11
16:33
Habony Árpád végleges döntést hozott a milliárdokat termelő kaszinós cégeiről (Privátbankár)
A Cívis Grand Casino Kft. és az Onyx Casino Kft. is feladat nélkül maradt.
márc. 11
16:33
Felszólítást küldött az Európai Bizottság Magyarországnak (Menedzsment Fórum)
Egy lépésre a büntetéstől: Magyarországnak meg kell szüntetnie az építőanyagok exportjának korlátozását.
márc. 11
16:33
1848 tiszteletére készült, forradalmi mezben játszik a Braga ellen a Fradi (Blikk)
Az 1948-1949-es forradalom és szabadságharc hősei előtt tisztelegve különleges mezzel a Ferencváros labdarúgócsapatának kollekciója. A limitált kiadású mez a Braga elleni Európa-liga-mérkőzésen debütál. A játékosok is ebben lépnek pályára.
márc. 11
16:33
Friss elemzés érkezett a Richterről: közel 13 százalékkal többet érhet a részvény (Portfolio)
Tartásra ajánlja a Richter részvényeit az Equilor ma közzétett elemzésében, a 12 havi célár 13 154 forint, ami közel 13 százalékos felértékelődési potenciált jelent a jelenlegi árfolyamhoz képest.
márc. 11
16:33
Csak kevesen tudják: ebben a pozícióban lesz igazán egészséges az alvás (Hamu és Gyémánt)
Bár alvás közben rengetegszer forgolódunk anélkül, hogy tudatában lennénk, alvási pozíciónk így is nagy hatással van az egészségünkre. Szakértők szerint bizonyos fizikai problémák esetében egy-egy póz különösen előnyös lehet, ám nagy általánosságban elmondható, hogy egy testhelyzet messze kiemelkedik a többi közül.
márc. 11
16:33
Kijev turistáknak tekinti a kőolajvezetéket vizsgáló magyar küldöttséget (Demokrata)
Az ukrán külügy szerint a magyar küldöttségnek nincs hivatalos státusza. Szerintük jöhetnek, ha betartják a szabályokat, "különösen, ha turisztikai céllal érkeznek".

Keresés