Bejelentették a hírt: a 68 év feletti idősek ettől a naptól kezdve nem vehetnek részt a közúti közlekedésben, de egyelőre csak ebben az európai országban. Kérdés, várható-e más tagállamokban, így például Magyarországon is szigorítás. Olaszországról van szó és a teherautósofőrökről.
Szoboszlai Dominik is jelölt a szezon legjobbja címre az angol labdarúgó-bajnokságban. A Premier League hivatalos honlapja szerdán hozta nyilvánosságra annak a 14 futballistának - köztük a Liverpool magyar válogatott középpályásának - a nevét, akikre lehet szavazni. A Vörösöktől egyedül Szoboszlai szerepel a jelöltek között.
Csütörtök este az év egyik legfontosabb mérkőzése vár a Ferencvárosra az Európa-ligában. A zöld-fehérek a sorozat nyolcaddöntőjében a Bragával játszanak, amely ugyan a portugál bajnoki címért nincs harcban, mégis nagyon komoly tényező az ország labdarúgásában. Azt pedig kevesen gondolnák, hogy egy magyar edző is meghatározó volt a klub életében.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) rekordmennyiségű olajtartalékot szabadít fel, hogy ellensúlyozza az iráni konfliktus hatását az energiapiacokra – jelentette be szerdán a párizsi székhelyű szervezet.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) rekordmennyiségű olajtartalékot szabadít fel, hogy ellensúlyozza az iráni konfliktus hatását az energiapiacokra – jelentette be szerdán a párizsi székhelyű szervezet.
Az európai versenyképesség, és általában "a nyugat" visszaszerzésének lehetőségeiről tanácskoznak az MCC Budapest Summit háromnapos rendezvényén. A Mathias Corvinus Collegium nemzetközi kapcsolatok igazgatója, László Krisztián beszélt az InfoRádióban a részletekről.
Tizenkét napnyi bizonytalanság, megfeszített keresés és egy áradó folyó választotta el a 11 éves Pipa kutyát a gazdájától. A sokkos állapotban elmenekült állat végül a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársainak köszönhetően térhetett haza.
Az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (Ányk) közel két évtizeden át volt a magyar adóügyintézés egyik legfontosabb “munkalova”: bevallások, adatszolgáltatások és számos hatósági űrlap beadása vált mindennapos rutinfeladattá rajta keresztül. Az utóbbi években viszont egyre látványosabban kijöttek a keretrendszer határai, és az is világossá vá
A gyermekkori allergiák kivizsgálásakor gyakran derül fény a családon belüli halmozódásra, ugyanakkor más tényezők is szerepet játszanak a gyermek allergiájának kialakulásában. A statisztikák szerint 50-80 százalékban fordulhat elő azoknál a gyermekeknél a betegség, akiknél az egyik vagy mindkettő szülő allergiás.
Az állatoknak jórészt egyféle elnevezését ismeri az ember, viszont vannak olyan madarak, halak, rovarok, vagy emlősök, amiket régebben, vagy tájanként eltérően hívtak. Az ilyen régies, népies elnevezéseket klasszikus regényekből, népmesékből, költeményekből ismerhetjük, de akár még a nagyszüleinktől is hallhattuk őket. Te mennyire vagy otthon az ál
Egy nyugalmazott ukrán altábornagy radikális hangvételű üzenetében már nemcsak Orbán Viktor miniszterelnököt, hanem hozzátartozóit is célkeresztbe vette, ami a Hír Tv szerint komoly biztonságpolitikai aggályokat vet fel. A csatorna Kocsis Mátét, Siklósi Pétert és Deák Dánielt kérdezte a témában.
Az asztrológiában vannak olyan pillanatok, amikor egy bolygó látszólag megáll az égen. Ezt nevezzük stacionárius állapotnak. Ilyenkor a bolygó energiája különösen felerősödik, mert mielőtt irányt váltana, egy rövid időre mintha összegyűjtené az erejét. És miért aktuális mindez? Mert pont március 11-én történik egy ilyen eset.
A legtöbb otthon készült falafelszendviccsel általában az a probléma, hogy a csicserigombócok könnyen szétesnek, esetleg túl olajosak lesznek. Cikkünk útmutatót ad az egyik legelterjedtebb közel-keleti street food összeállításához a puha pita elkészítésétől egészen a változatos salátákig, melyekkel házi szendvicsünk a legjobb gyorséttermi változato
"Az egységes szabályozási keret ellenére a nemzeti megközelítések különbözősége, a határidők csúszása és a hatóságok eltérő felépítése egy olyan mozaikszerű tájat hoz létre, amelyben a cégvezetőknek rendkívül körültekintően kell navigálniuk."
"Itt, ezen a kanapén hangzott el Judittól, hogy ez egy maffiakormány" – mutat Magyar Péter a nappalijában álló bútorra a Tavaszi szél – Az ébredés című dokumentumfilmben. Topolánszky Tamás Yvan rendező és Sümeghy Claudia producer egy éven át követték kamerájukkal a Tisza Párt elnökét, és filmjükben azt az utat mutatják be, ahogyan a Partizán-interj
A Zöld Híd önkéntes szakértői program megújult formában folytatódik, célja továbbra is az, hogy szakértők és szervezetek bevonásával segítse a diákokat a fenntarthatóság és az innováció gyakorlati megismerésében.
Ilyés Ferenc, a magyar szövetség (MKSZ) elnöke úgy fogalmazott: a negyven évvel ezelőtt világbajnoki ezüstérmet nyert válogatott volt a magyar férfi kézilabdasport nagy generációja.
Továbbra is a duplázás, azaz a nyíltvízi győzelem, illetve az 1500 méteres gyorsúszás aranyérme a célja Betlehem Dávidnak a 2028-as Los Angeles-i olimpián.
Nyilvánosságra hozta a KSH, mekkora volt 2025-ben a nettó átlagkereset emelkedése. Ezzel megegyező mértékben emelkednek idén a nyugdíjszámítás során alkalmazott valorizációs szorzószámok.
Szülinapi buli van és elfüstöljük a tartalékainkat, mondta a 444-nek Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének szakértője. Szerinte most nem populista intézkedésekre lenne szükség.
Március 5-én a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban nyílt meg Szepesvári Petra /Ahogy vagy! – A létezés nyomai/ című fotókiállítása, amely több mint tíz, 50 év feletti magyar nők portréján keresztül mutatja be, hogyan jelenik meg az érett női lét a mai vizuális művészetekben és a médiában. A kiállítás egyik modellje Für Anikó színésznő volt, aki a proj
Halasztással indul a European Sleeper új éjszakai járata: a Brüsszel és Milánó közötti vonat az eredeti júniusi időpont helyett csak szeptember 9-én kezdi meg az utasok szállítását.
A legújabb Most jó! epizódban Szabó Anna Eszter megpróbált néhány dolgot letisztázni az azonos nemű szex körüli sztereotípiákról és tévhitekről Milanovich Domival és Nyáry Lucával. Podcast-összefoglaló.
A WRC idei harmadik versenyét, a Szafari Rallyt március 12-15. között rendezik a kenyai Naivasha környékén. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a világbajnokság idei első murvás futamáról.
Eddig minden gazdag ember Dubajba vágyott, ott szeretett volna lakásba fektetni, most viszont fejvesztve menekül mindenki. A háborús helyzet hatására megnőtt a magánrepülők iránti kereslet, az ingatlanpiac azonban bedőlt. A Közel-Keleten fokozódó geopolitikai feszültségek és az Irán körüli konfliktusok nem várt hullámokat vetettek a globális befek
Egy hetük maradt a regisztrációra azoknak a határon túli magyaroknak, akik levélben szeretnének voksolni az április 12-i országgyűlési képviselőválasztáson. A honi lakcímekkel rendelkezők is szavazhatnak külföldön, de kicsit bonyolultabban.