Sötét lelki mélységekből született, metálos múltjához írt szerelmeslevél lett Krúbi eddigi legkísérletibb lemeze. A Magyar Tenger Kalózai kaotikus, politikailag is sötét utazás a magyar rap eddig ismeretlen vizein.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken bejelentette, hogy kijelölték a Barátság kőolajvezeték helyreállításának várható időkeretét. Erről az uniós vezetőkkel folytatott egyeztetések során született megállapodás. Az ukrán vezető hangsúlyozta: Ukrajna hivatalosan is megjelölte az olajvezetéket érintő újraindítás lehetséges időpontját.
Kialakulóban lévő csontritkulás esetén is tehetünk az állapot rosszabbodásának megelőzése és ezáltal az oszteoporózis veszélyes következményeinek elkerülése érdekében.
Nem szabad enyhíteni az orosz olajszankciókon, az amerikai engedmények akár milliárdokat hozhatnak Moszkvának, és az EU már a Barátság kőolajvezeték helyreállításának lehetőségét is vizsgálja, amelynek helyreállítását minél előbb, transzperensen végre kell hajtani – többek között ezekről beszélt Emmanuel Macron francia elnök és Volodimir Zelenszkij
Ez a kvíz a filmek szerelmeseinek szól, akik szeretik a kultikus idézeteket és a filmes történeteket. Minden kérdés egy-egy ikonikus pillanatot idéz fel, ami garantáltan mosolyt csal az arcodra.
Az Európai Unió agrár-élelmiszeripari kereskedelme 2025-ben újabb rekordot döntött. Az export elérte a 238,4 milliárd eurót, az import pedig a 188,6 milliárd eurót. Mindeközben a szektor az Eu teljes kereskedelmi többletének 37 százalékát adta - jelentette az Európai Bizottság.
Ruszin-Szendi Romulusz nem csak testileg igyekszik fejlődni, még a különböző beavatkozásoktól sem riadva vissza. Ruszin-Szendi Romulusz komolyan veszi ezt a politikus dolgot, lelkileg is készül rá. Talán még miniszterelnök-helyettes is lehet. Szóval mindenképp változnia kell, csak folyton megzavarják. Most még az aurájába is belementek. Ki kellett
Unatkozhat az Aranykéz-utcai robbantásért és Fenyő János lelövéséért kapott életfogytigalni fegyházbüntetését töltő Jozef Rohác - jobb esetben. Rosszabb esetben megbízásból cselekszik, amikor azt állítja, hogy ő követte el az 1998-as politikai robbantásokat, de vajon kinek az érdekében melegíti fel az úgymond "fideszes" robbantásokat. E mendemondák
A melegszendvics időről időre előkerül otthon, legyen szó vacsoráról, vagy reggeliről. Sokan a bolti krémeket az egyszerű felhasználása miatt vásárolják, de valljuk be, egy házi készítésű, például pizzás melegszendvicskrém sokkal finomabb.
1962 milliárd forintos díjbevétellel és 115 milliárd forintos nyereséggel zárta a 2025-ös évet a magyar biztosítási szektor az MNB adatai szerint. Előbbi 15,7%-os növekedést jelent, utóbbi pedig közel két és félszerese az egy évvel korábbinak, és most először lépte át a százmilliárd forintos szintet. A rekordközeli különadóterhek ellenére jól telje
Indulatos kommentek, törölt bejegyzések a közösségi üzenőfalakon a műtrágyahelyzet miatt. Ismerős? Az egész térségünkben hiány van nitrogénből és kénből.
Kiemelten ellenőrzi a védett árú üzemanyagokra vonatkozó szabályok betartását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a benzinkutakon és a telephelyeken. A szabályszegők akár 15 millió forintos bírságra is számíthatnak - közölte a hivatal az MTI-vel pénteken.
Az ukrán elnök Orbán Viktornak címzett halálos fenyegetése után Hrihorij Omelcsenko érezte úgy, hogy átlépheti a vörös vonalat. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat egykori főtisztje, aki korábban képviselő is volt, messzebb merészkedett. Nem csupán Orbán Viktort, de a gyermekeit és unokáit is megfenyegette. Zalatnay Cini ezért döntött úgy, hogy a március
A Budapest-Belgrád (BuBe) vasútvonalon már félszáz tehervonat ment végig, az ötvenedik pénteken lépte át a határt – írta Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója közösségi oldalán.
Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkárral és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkárral állami elismeréseket és művészeti díjakat adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban pénteken.
A csütörtöki világkupaversenyen bukott és agyrázkódást szenvedett a sífutó Johannes Hösflot Klaebo, aki hat aranyérmet nyert a februári, milánói-cortinai téli olimpián.
A Solomix 3 Vlx takarmánykeverő-kiosztó kocsi elsősorban azon tejgazdaságok számára ideális, amelyek nagy mennyiségű takarmányt kívánnak feldolgozni rövid idő alatt.
Oliver Solberg defekt miatt ugyan nagy előnyét elvesztette péntek délután, azonban így is sikerült megőriznie vezető helyét a második helyre lépő Sébastien Ogier előtt, míg Elfyn Evans a harmadik helyre csúszott.
Az Egészségügyi Világszervezet nagyszabású összefoglalója szerint a művészetek bizonyítottan hatékonyak. A kreativitás szerepe a betegségmegelőzésben és a rehabilitációban is egyre elismertebb.
Kedden Békés vármegye kulturális értékei kerültek a középpontba az Implom suliban. A programsorozat középső állomásán Harangozó Imre tartott előadást. A diákok műsorával kezdődött az Implom értéktár nevet viselő, három rendezvényből álló programsorozat. A keddi eseményen Nagy Mária, az intézmény pedagógusa és egyben a programsorozat ötletgazdája ki
A havonta pontosan érkező állami nyugdíj rendkívül stabil bevétel, amiért a hazai pénzintézetek valósággal versengenek. Ennek köszönhetően ma már számos olyan bankszámla létezik, amely a nyugdíj utalása esetén évekre vagy akár visszavonásig díjmentes fenntartást biztosít.
Marjai Judit halálát kívánja egy újabb zaklató, miután megszabadult egy korábbi, álprofil mögé bújótól. A fotóművész többször is tett feljelentést. Az ügy jelenlegi állása szerint azonban a zaklató továbbra is szabadon folytathatja tevékenységét, miközben az áldozatok, köztük Marjai Judit, kénytelenek tehetetlenül szemlélni a helyzetet.
Nem akármilyen megtiszteltetésben részesült Böde Dániel. A korábbi válogatott labdarúgó a Magyar Ezüst Érdemkeresztjét vehette át. A paksi ikon büszkén vette át az elismerést.