Miközben az inflációs adatok kapcsán elsősorban a drasztikus áremelkedések kapnak figyelmet, a Ksh legfrissebb számai alapján számos termék ára jelentősen csökkent az elmúlt egy évben. Egyes alapélelmiszerek esetében ez a visszaesés akár a 30-40 százalékot is eléri - számolt be a Pénzcentrum.
Megoszlanak a vélemények Sepsiszentgyörgyön, hogy ki hogyan fog szavazni áprilisban. A nemzeti ünnepen arról kérdeztük a helyieket, ki milyen szempontok alapján hozza meg a döntését.
A 444.hu összesítése szerint április 12-én három választókerületben 4 jelölt közül, két körzetben viszont 10-ből választhatnak a választók. A jelöltek száma több helyen még nem végleges, de összességében a 2022-es szint körül alakul. Borsodban átlagosan többen indulnak, Vasban kevesebben; Budapesten 5-9 egyéni jelölt várható.
A szervezett fegyveres konfliktusok és háborúk nem az emberiség természetes, veleszületett állapotából fakadnak, hanem a letelepedett életmód és az ahhoz kapcsolódó társadalmi változások következményei – derül ki a Koblenzi Alkalmazott Tudományok Egyetemének legújabb kutatásából.
Az anyaország akkor tudja segíteni a Kárpát-medencei magyar közösségek megmaradását, ha helyben vannak elképzelések, és van törekvés a megmaradásra – hangoztatta Soltész Miklós a Hargita megyei Ülkén, a megújult katolikus óvoda átadásán.
Egy különösen gyanús, közlekedési bírságról szóló üzenet kezdett terjedni a napokban, amely első ránézésre hivatalos értesítésnek tűnik, valójában azonban nagy eséllyel csalási kísérlet áll a háttérben - derül ki egy, a Pénzcentrumnak küldött olvasói levélből.
Egy 127 kilométer hosszú vezetékről van szó, amely 1,5 millió tonna kőolajterméket, dízelt, benzint tud majd szállítani. Mi történt? Magyarország és Szlovákia új benzin- és dízelvezetéket épít a pozsonyi és a százhalombattai olajfinomító közvetlen összekötése érdekében, "így visszaszorítva az ukrán vezetés zsarolási potenciálját is" – jelentette be
Harry herceg és Meghan Markle szerint összeesküvés-elméleteket terjeszt róluk egy hamarosan megjelenő életrajzi könyv. A sussexi hercegi pár úgy véli, a kötet szerzője átlépett egy erkölcsi határt, és olyan állításokat fogalmaz meg, amelyeknek nincs valós alapjuk.
Marine Le Pen pártja áttört több nagyvárosban is, viszont a baloldal is könyvelhet el sikereket, nem beszélve Edouard Philippe egykori miniszterelnökről. Mit árult el az első forduló a jövő évi elnökválasztás esélyeiről?
Putyin főtanácsadója trágár módon utasította el az európai részvételt a béketárgyalásokon. A gesztus jelzi, hogy Moszkva az olajár emelkedésével újra nyeregben érzi magát.
A 18-59 éveseknél nem A Nagy Duett volt a múlt hét legnézettebbje. Igaz, házon belülről jött a trónfosztó. A TV2 utcahosszal vezeti a lineáris nézettségi versenyt. Múlt héten a TV2 növelte előnyét az RTL előtt. A 18-59 éveseknél főműsoridőben a korábbi héthez képest a TV2 1,1 százalékponttal erősödött, az RTL 0,9 százalékponttal gyengült, így a
Hidegfront érkezik északnyugat felől, amely felhős, szeles és több helyen csapadékos időt hoz az országba. A lehűlés miatt a nappali hőmérséklet is visszaesik, és a szél többfelé megerősödhet.
32. alkalommal rendezték meg a legendás Vanity Fair Oscar Partyt – ez volt az első alkalom, hogy az esemény Mark Guiducci, a lap globális főszerkesztőjének irányítása alatt zajlott. A meghívott vendégek egy exkluzív vetítés keretében követték élőben a Academy Awards idei, 98. díjátadóját, majd a ceremóniát követően Hollywood krémje együtt ünnepelte
Szijjártó Péter új üzemanyagvezetéket jelentett be Szlovákiával, miközben az ukrán külügyminiszter lefoglalt banki pénzeket követel Budapesttől. ????????️????

Ha unjuk már a klasszikus desszerteket, érdemes más nemzetek konyhájából inspirációt szereznünk. Japánban például rendkívül népszerű a palacsintának egy puha és levegős változata, a szuflépalacsinta. Mutatjuk is, hogyan készíthetjük el otthon a finomságot!
De hát az ég azúr közönnyel/söpör el mindent, harag nélkül, hővel./Behegedt kérgeket kaparnak hívei,/és kergetnek valakit, mint a hegyláncokat/a hűs utcák végében, pedig jóval messzebbről/kéklenek, akár a halottak lezáratlan szeme.– Az Irodalmi Szemle februári számát Nagy Márta Júlia versével ajánljuk.
A répát termesztő tapasztalt kertészek egy bizonyos trükköt alkalmaznak, hogy a gyökereket nagyok és lédúsak legyenek. Nem házi műtrágyák használatáról van szó (bár ez is segíthet bizonyos mértékig). Kiderül, hogy a cékla növekedése intenzívebb lehet, ha bizonyos növényfajokat ültetünk mellé. Mit ültessünk a cékla mellé? Ettől nagyra és lédúsra nőn
Egy két hónapos csecsemő meghalt a gyulafehérvári kórházban, és a rendőrség bejelentette, hogy nyomozást indított a baba halála körülményeinek tisztázása érdekében.
Akár 7,5 millió forint vissza nem terítendő támogatásra pályázhatnak cégek, kutatóhelyek és magánszemélyek innovációk és kutatási eredményeik levédetésére a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) újra megnyíló 500 millió forintos pályázati keretéből – közölte az NKFI Hivatala és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTN