Egy két hónapos csecsemő meghalt a gyulafehérvári kórházban, és a rendőrség bejelentette, hogy nyomozást indított a baba halála körülményeinek tisztázása érdekében.
Az amerikaiak hiteligénylési hajlandósága közel négyéves csúcsra ugrott februárban, miközben a hitelhez jutás is könnyebbé vált – derül ki a New York-i Fed legfrissebb felméréséből. A jegybank kamatdöntő bizottsága eközben az iráni háború okozta gazdasági bizonytalanság közepette ülésezik.
Április 12-én milliók járulnak majd az urnák elé Magyarországon: vészesen közeledik az országgyűlési választások időpontja. Ennek apropóján felelevenítjük, melyik volt minden idők legdurvábban elcsalt választása.
A Tavaszi szél című, Magyar Péter pályáját bemutató film a Filmforgalmazók Egyesületének listáján lett első. Magyar azt gyanította, a NER propagandagépezete szándékosan felvásárolja a helyeket. A filmre a választáshoz közeledve már nagy a valós érdeklődés is.
Az Európa-liga legjobb 16 csapata között már nincs könnyű ellenfél, és a Braga ellen sem várt egyszerű feladat a zöld-fehérekre. A budapesti odavágón elért 2:0-as győzelemmel fordult a kocka, és immáron a Ferencvárost tartják esélyesebbnek a továbbjutásra.
XIV. Leó pápa március 13-án audiencián fogadta az Apostoli Penitenciária által évente szervezett kurzus résztvevőit. A tanfolyam papoknak és a szeminaristáknak kínál továbbképzést a gyónás szentségével kapcsolatos kérdésekben. Leó pápa beszédében a gyónás erejéről elmélkedett az emberi család békéjének és egységének előmozdításában.

Csehország kész arra, hogy vezesse azt a missziót, amely Ukrajnába utazva megvizsgálná az orosz támadások következtében megsérült Barátság kőolajvezeték állapotát - jelentette ki Karel Havlícek cseh ipari miniszter Brüsszelben cseh újságírók előtt hétfőn.
A tőzsdei világban a tudatosság nem ér véget a stop-loss szintek beállításánál vagy a portfólió diverzifikálásánál. A sikeres kereskedés egyik legfontosabb, mégis gyakran alulértékelt pillére ugyanis a stabil technikai háttér. Hiába rendelkezünk kiváló stratégiával, ha a végrehajtás pillanatában a hardver lassúsága vagy egy váratlan rendszerhiba mi
A nagy sikerű József Attila Expressz idén, március 21-én ismét útra indul. Ráadásul most a 80-as évek hangulatát is megidézik a szervezők egy igencsak izgalmas szerelvénnyel és útvonallal. Az utazás során bejárhatjuk a 130-as vonal bezárt szakaszát és a 121-es vonal Makó – Újszeged viszonylatát is a Dél-Alföld ékkövével, vagyis a Kishármassal, vala

A Time Out magazin márciusban publikált globális listáján a budapesti filmszínház az élmezőnybe került. Az elismerés a mozi programját és közösségi szerepét is méltatja a szépsége mellett.
Hétfő délután kisorsolták a női kézilabda Magyar Kupa elődöntőinek párosítását. A Győr, az Ftc, a Debrecen és a Mosonmagyaróvár jutott a négyes döntőbe.
Ha unjuk már a klasszikus desszerteket, érdemes más nemzetek konyhájából inspirációt szereznünk. Japánban például rendkívül népszerű a palacsintának egy puha és levegős változata, a szuflépalacsinta. Mutatjuk is, hogyan készíthetjük el otthon a finomságot!
Ha unjuk már a klasszikus desszerteket, érdemes más nemzetek konyhájából inspirációt szereznünk. Japánban például rendkívül népszerű a palacsintának egy puha és levegős változata, a szuflépalacsinta. Mutatjuk is, hogyan készíthetjük el otthon a finomságot!
Ha unjuk már a klasszikus desszerteket, érdemes más nemzetek konyhájából inspirációt szereznünk. Japánban például rendkívül népszerű a palacsintának egy puha és levegős változata, a szuflépalacsinta. Mutatjuk is, hogyan készíthetjük el otthon a finomságot!
Ha unjuk már a klasszikus desszerteket, érdemes más nemzetek konyhájából inspirációt szereznünk. Japánban például rendkívül népszerű a palacsintának egy puha és levegős változata, a szuflépalacsinta. Mutatjuk is, hogyan készíthetjük el otthon a finomságot!
Ha unjuk már a klasszikus desszerteket, érdemes más nemzetek konyhájából inspirációt szereznünk. Japánban például rendkívül népszerű a palacsintának egy puha és levegős változata, a szuflépalacsinta. Mutatjuk is, hogyan készíthetjük el otthon a finomságot!
Április 12-én milliók járulnak majd az urnák elé Magyarországon: vészesen közeledik az országgyűlési választások időpontja. Ennek apropóján felelevenítjük, melyik volt minden idők legdurvábban elcsalt választása.
A Nagy Ő temperamentumos szereplője, Pálfi Panna egy fájdalmas szakítás után az evésbe fojtotta bánatát Olaszországban, ahonnan a párkereső reality miatt tért vissza Magyarországra. Itthon már egészen máshogy teltek a napjai, a folyamatos felvételek miatt pedig szinte olvadni kezdtek róla a pluszkilók. A fogyását az operaénekesnő később még draszti