Gyakran vásárolunk virágcsokrokat, hogy megünnepeljük az örömteli eseményeket – gondoljunk csak a születésnapokra, esküvőkre, évfordulókra, randikra. Néha pedig részvétünk jeléül küldünk virágcsokrot szeretteinknek. Régen azonban, voltak olyan idők, amikor virágot küldtek az emberek annak is, akit utáltak... Egyes fajták ugyanis negatív jelentéssel
A visszatérő húgyúti panasz nem hiszti, nem női túlérzékenység, hanem sokakat érintő, makacs és életminőséget romboló állapot, amelyet még mindig túl gyakran kezelnek félvállról.
A sütés tudománya tele van rejtélyekkel, különösen a kezdők számára, akik gyakran találkoznak a kérdéssel: sütőpor vagy szódabikarbóna? Bár hasonló célra használjuk őket, az eltérés köztük olyan jelentős, hogy akár tönkre is teheti a végeredményt, ha nem a megfelelő változatot választjuk. A két alapanyag szerepe és működése különösen fontos szerepe
Izraeli-amerikai légicsapásokkal vettek célba több atomlétesítményt Irán középső részében - közölte pénteken az Iráni Atomenergia Szervezet. Megerősítette a támadást az izraeli hadsereg is.
A Nemzeti Nyomozó Iroda volt nyomozója a Partizánban beszélt a gyanúsításról és a belső meghallgatásokról. Azt mondta, két napja nincs új rendőrségi lépés, a lefoglalt eszközöket vizsgálják.
A mesterséges intelligencia (továbbiakban MI) szerepe a pénzügyi piacokon már rég nem csak az adatelemzésben vagy a piaci trendek értelmezésében merül ki. Egyre több fejlesztés halad abba az irányba, hogy az MI-rendszerek ne csak tanácsokat adjanak, hanem konkrét tranzakciókat is végrehajtsanak. Ez különösen a kriptoszektorban jelenthet nagy változ
Legalább három, legfeljebb tizenöt éves autókkal kapcsolatos meghibásodási statisztikákat elemzett ki a Warrantywise nevű brit szervezet. A most közzétett kutatásuk csak a 2023 és 2026 közötti meghibásodásokat vette alapul, és ez is több mint 1,6 millió adatelemet jelentett.
Egy új, kifejezetten kriptós felhasználókra célzott kártevő jelent meg a digitális térben, amely már most komoly aggodalmat kelt a biztonsági szakértők körében. A „Torg Grabber” névre keresztelt malware nem csupán egy újabb adatlopó program: működése és célzottsága alapján egy fejlett, ipari szintű támadási eszközről van szó. A kutatások szerint a
A GVH korábban jogsértéseket tárt fel a légitársaság működésében, amiért ki is szabta a bírságot. A hivatal most arra kíváncsi, felhagyott-e a cég az eddigi gyakorlattal.
A 4iG részvénye a pénteki szakadással már fele annyit sem ér, mint a novemberi csúcs idején. A Mészáros Lőrinchez köthető Opus alól is kirántották a szőnyeget.
Oroszország soha nem mondott le az Európához fűződő kapcsolatainak fejlesztéséről és helyreállításáról – jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök pénteken az orosz biztonsági tanács ülésén.
Hamarosan új korszak kezdődhet a magyar köznevelésben, miután az Oktatási Hivatal mesterséges intelligenciára épülő segítőt fejlesztett ki. A digitális pedagógus negyvenháromezer tananyagegységnyi tudással felvértezve képes támogatni a diákokat a tanulásban, a tanárokat pedig az adminisztrációban és a feladatsorok összeállításában.
A Fidesz még a Pride miatt módosított az alaptörvényen, a Kúria most pont erre hivatkozva hozott fontos döntést. Mi történt? Jogsértően kampányolt egy kisgyermekkel a közösségi médiában Orbán Viktor – állapította meg a Kúria a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) által kezdeményezett eljárásban. Döntésével a bíróság azt is egyértelművé tette, hogy n
A Nemzeti Nyomozó Iroda volt nyomozója a Partizánban beszélt arról, mit gondol a belügyminiszter mondatairól. Az ügy kirobbanása óta csak egy kijelölt személlyel tartja a kapcsolatot.
Franciaország megkezdte stratégiai kőolajkészleteinek felszabadítását. A lépés a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) által az iráni háború miatt elrendelt vészhelyzeti intézkedés része.
A földgáz az új arany az agráriumban: mivel a nitrogénműtrágyák gyártása extrém gázfüggő, a közel-keleti energiaár-robbanás azonnal beépül az önköltségbe.
Szabó Anna Eszter a Most jó! podcast legújabb adásában a megcsalás-hűség-monogámia tengely körüli kérdéseket boncolgatja két WMN-es kollégával: Takács Dalmával és Rezek Borival.
Amikor két éve a frissített V-osztály sajtónapján a Mátrában először ültem az Exclusive kivitelbe, azonnal éreztem, hogy a buszlimuzin műfajban a Mercedes-Benz még korántsem mondta ki az utolsó szót. Aztán a V300d tesztje során ez bizonyossággá vált: a dízelzúgás, a tolóajtó felől beszűrődő csörömpölés és a személyautós csúcstechnikák hiánya – mint
Az otthon fogalma az elmúlt évek során alapjaiban alakult át. Míg korábban elsősorban az elhelyezkedés, az esztétikum vagy a méret határozta meg egy ingatlan értékét, ma már egyre inkább az számít, mennyire fenntartható, mennyire energiahatékony, és milyen költségekkel működtethető hosszú távon. A 2026-os építőipari trendek egyértelműen azt mutatjá
A szülőség egyik legnagyobb kihívása, hogy folyamatosan szembesülünk a stresszel és a feszültséggel. Legyen szó a napi teendők közötti zsonglőrködésről, a munkahelyi nyomásról vagy akár a kapcsolati problémákról, mindezek hatással lehetnek ránk, és végső soron a gyermekünkre is. A stressz, amit a szülők tapasztalnak, messze túlmutat a pillanatnyi k
Ötéves futamidejű, 2031-ben lejáró Magyar Állampapír Plusz sorozatot hoz forgalomba az ÁKK. Az első kamatperidóus túlnyúlik az egy éven, ezért 7,39 százalék tényleges kamatot fizetnek.
Ma az anyaország elég erős ahhoz, hogy hazájaként tekinthessen rá minden magyar: olyan hazára, amelyre lehet számítani a szülőföldön való megmaradásban és boldogulásban – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Rákóczi Ferenc születésének 350. jubileuma alkalmából szervezett, koszorúzással egybekötött Kossuth téri ünnepségen.
Újabb, a turisták körében töretlenül népszerű történelmi helyszínen merült fel a kötelező belépődíj bevezetése. Az 1084 óta álló worcesteri székesegyház esetében még nem született döntés, de a növekvő pénzügyi hiány komoly nyomást gyakorolhat.
Tóth Vera interjúban reagált arra, hogy Tóth Gabi a Fidesz frakciójánál személyi titkárként dolgozik. Közölte, nem irányítja húga döntéseit, a politikai vitákat kerülik.
A homoki boák családja igen népes, viszont a család legnépszerűbb tagja a kenyai homoki boa (Gongylophis colubrinus), nem véletlenül örvend kimagasló népszerűségnek, mivel könnyű tarthatóságával még a kezdő terraristák számára is sikerélmény.
A foglalkoztatottak száma pedig négy és fél éves mélypont közelében volt februárban. A várakozásoknál kedvezőtlenebbül alakul a munkanélküliségi ráta – írja a hvg.hu.