Az America’s Got Talent televíziós tehetségkutató élő színpadi változata 2026 augusztusától a Royal Caribbean Legend of the Seas tengerjáró hajóján debütál. A műsor a hajó Royal Theater színházában kap helyet, és a Got Talent nemzetközi világából érkező előadókat – köztük bűvészeket, zenészeket és akrobatákat – vonultat fel. A Legend of the Seas 20
Az Orbán Viktor vezette kormány szuverenista politikája az egész kontinensre bír jótékony kisugárzással, ezért kapnak tőle hideglelést Brüsszeltől Londonig, Madridtól Kijevig az új birodalomépítő balos, liberális, újmarxista, „nyitott Európáról” álmodozó erők - leplezi le a hungarofóbokat Kövesdi Károly.
Szijjártó Péter orosz kapcsolatait bolygató oknyomozó újságíróról a kormány azt is állítja, hogy hazaárulást követett el. Ő azonban ahelyett, hogy megijedne, a közösségi médiában keres egy kis kikapcsolódást.
Folyamatosan változó támogatási rendszerben és a bérüknél nagyobb mértékben emelkedő lakásárak mellett kell boldogulnia azoknak a fiataloknak, akik saját lakást szeretnének venni. Az államilag támogatott hitelek és vissza nem térítendő támogatások útvesztőjében nem egyszerű zöld ágra vergődni, de ami ennél is nagyobb kihívást jelenthet, az a lakásv
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Gasztronómiai élmények, vitorlázás, aranyló balatoni naplemente, elegáns környezet és az a semmihez sem hasonlítható, felszabadult nyári hangulatot egyetlen napba sűrítve. Fantasztikus új programmal érkezik a nyáron Vince csapata. 2026. június
A hamis növényvédő szerek használata veszélyezteti a termést, a környezetet és az egészséget is - erre hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal "Ne permetezz kockázatot" kampánya
A USS Thresher és a Scorpion két olyan nukleáris meghajtású tengeralattjáró, melyeket az Egyesült Államok elveszített. A hajók és legénységük tragikus története következik.
Több környező állam, például Törökország szerepe is megnőhet a térségben az iráni háború után – véli a Stratégiai és Védelemkonzultációs Csoport elemzője. Csiki Varga Tamás az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a részletekről.
Júniustól Donald Trump aláírása szerepel majd minden újonnan kibocsátott amerikai papírpénzen, elsőként a 100 dolláros címleteken, később pedig a többi bankjegyen is. Ezzel egy 1861 óta fennálló hagyomány fog megszakadni, ami szerint a forgalomban lévő dollárbankjegyeken mindig az Egyesült Államok pénzügyminiszterének és kincstárnokának aláírása sz
Az emésztőrendszer állapota szoros kapcsolatban áll a mindennapi étrenddel. Egyes élelmiszerek támogatják az emésztési egyensúlyt, míg mások könnyen puffadást, kellemetlen közérzetet vagy rendszertelen emésztést okozhatnak.
Az Írországban élő Tóth Krisztihez egyszerre két udvarló is érkezett, akik miután sokkosan szembesültek vele, hogy konkurenciájuk van, múltjukról meséltek egymásnak az autóban. Alex döbbenten hallgatta, ahogy Márk arról mesélt, hogy milyen híres barátnői voltak korábban, köztük Vasvári Vivien. "Végigvittem Magyarországon az összes jó nőt" – büszkél
Albánia az elmúlt években látványosan felkerült az utazók térképére, ami változatos túralehetőségeit, trópusi hangulatot idéző tengerpartjait, kedvező árait és gyorsan fejlődő szállodaiparát nézve egyáltalán nem meglepő. Ezúttal a balkáni ország legszebb strandjai közül válogattunk azoknak, akik idén az egyre népszerűbb albán Riviérát fedeznék fel.
A 2025-ös év a pénztárak történetének egyik legerősebb időszaka volt: dinamikusan emelkedett a taglétszám, nőtt a kezelt vagyon, és a fiatalabb korosztály érdeklődése is érezhetően erősödött. Eközben több olyan változás is történt – a nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználásától az SZJA-mentesség bővüléséig –, amelyek alapjaiban változ
Április 12-én, vasárnap 19 órától indul az Rtl élő választási műsora, a Választás 2026. A nézők az est során látványos grafikai megoldásokkal, közérthető magyarázatokkal követhetik nyomon a választás alakulását. A műsor célja, hogy gyorsan, pontosan és érthetően mutassa be az eredményeket és azok politikai jelentőségét, ezzel a választás estéjének
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Sok autós kinyitja újonnan vásárolt autóját és úgy találja, hogy a csomagtartó hiányos. Nincs ott ugyanaz a felszereltség, mint korábban. Hiányzik a pótkerék. De szó sincs a gyártó feledékenységéről: a döntés pontos ipari és műszaki stratégiák eredménye. Ez jelentős változás, mivel a pótkerék évtizedek óta biztonságot jelentett az úton. A választás
Fotókat tett közzé Hadházy Ákos az MNB több felújított helyiségeiről, amelyek közül az egyiken állítása szerint a volt jegybankelnök, Matolcsy György luxus mosdója és zuhanyzója látható.
Majdnem 3 és fél milliárd forintot utaltak át csütörtökön a V-Híd Csoport vagyontárgyait kezelő V-Híd Vagyonkezelő Kft. számlájáról Mészáros Lőrinc magánszámlájára. A tranzakció után csupán 53 millió forint maradt, azaz a korábbi összeg alig több mint másfél százaléka.
A technológia erejét is beveti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a feketefoglalkoztatás visszaszorítására: Pest vármegyében egy térfigyelő kamera felvételei buktatták le azt a vállalkozót, aki öt alkalmazottat dolgoztatott bejelentés nélkül. A lebukott cégnek súlyos következményekkel kell szembenéznie, hiszen a szabálytalanságért munkavállalónként akár
Ukrajna szerint a magyar gázszállítás leállítása egyetlen félnek lenne csak hátrányára: kijevi álláspont szerint Magyarország akár egymilliárd dollártól is eleshet, ha megszünteti az Ukrajnába irányuló tranzitot.
Az MNB 2025. negyedik negyedévi jelentése szerint a magyar háztartási hitelállomány jelentősen, éves szinten 14,3%-kal bővült, elérve a 12 959 milliárd forintot.
Az AI-ügynökök egyre közvetlenebb szerepet kapnak a pénzügyi tanácsadásban, ahogy a nagybankok olyan rendszereket vezetnek be, amelyek támogatják az ügyfélkapcsolati folyamatokat. A Bank of America egy belső, AI-alapú tanácsadói platformot vezetett be pénzügyi tanácsadók egy csoportjánál. A rendszer jelenleg mintegy 1 000 tanácsadó számára érhető e
Enyedi Ildikó, az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt rendező, a francia kulturális minisztériumtól megkapta a Művészetek és Irodalom Érdemrendje (Chevalier des Arts et des Lettres) kitüntetést. Franciaországban a Cinémathèque française műsorra tűzte életművét, a legújabb filmje, a Csendes barát április 1-jén debütál.
Friss, átfogó kutatást készített a hazai kis- és középvállalatok helyzetéről és problémáiról a vezetési tanácsadással foglalkozó Helix Consulting. Mivel itthon ez a kör teszi ki az összes vállalkozás 99%-át és felel a foglalkoztatás 65%-áért, hogyléte minden szempontból kiemelten fontos. Jól jellemzi a szektor működését, hogy az említett, csaknem k
Az Európai Fizetési Kezdeményezés (EPI) vezérigazgatója szerint a Trump-kormányzat lépései felgyorsították az amerikai fizetési rendszerektől való európai függetlenedés igényét. Ez a folyamat kifejezetten kedvez az EPI által fejlesztett Wero platformnak.
Brunner Tamás szinte egész életében a gyümölcsfák élettanának kutatásával, illetve az élettani folyamatok megértésén és hasznosításán alapuló termesztéstechnológiai módszerek kidolgozásával foglalkozott.
Katalin hercegné és Sarolta hercegnő páros szettjei mindig a címlapokra kerülnek. Ez persze nem véletlen, hiszen anya és lánya mindig ráéreznek, hogyan alkossanak felejthetetlen megjelenéseket, ami nemcsak azt bizonyítja, hogy stílusosak, hanem hogy töretlen köztük az összhang – minden értelemben. Összegyűjtöttünk nyolc olyan meghatározó alkalmat,