2026. március 28. szombat

márc. 28
17:53
Simon Petra vezérletével Bajnokok Ligája-negyeddöntőbe jutott a Fradi! (Mandiner)
A Metz ellen már a budapesti final four lesz a tét.
márc. 28
17:57
Egy ukránbarát kormány kockára tenné a gyerekek, unokák jövőjét (Demokrata)
A kormányfő kifejtette: az, hogy beengedjük az ukránokat az Európai Unióba, nem a magyarok érdeke.
márc. 28
18:09
Két embert állítottak elő gazdasági és pénzügyi bűncselekmények elkövetése miatt a német és a spanyol hatóságok (ProfitLine)
Nemzetközi művelet során több tízmillió eurós kárt okozó gazdasági és pénzügyi bűncselekmények elkövetése miatt két embert állítottak elő a német és a spanyol hatóságok - tájékoztatott az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű ügynökség, az Eurojust pénteken.
márc. 28
18:09
Kvíz: Neked is kötelező olvasmány volt az Abigél, olvastad Szabó Magda híres regényét? Lássuk, mire emlékszel a történetből! (Pénzcentrum)
A mai kvíz során Szabó Magda Abigél című regényhez kapcsolódó kérdéseket teszünk fel. A regény egyesek számára kötelező olvasmány is lehetett a középiskolában, de ezen túlmenően a 2005-ös A Nagy Könyv szavazás alapján a magyarok egyik legkedveltebb irodalmi műve is. Te olvastad az Abigélt? Teszteld, mire emlékszel még a magával ragadó történetből.
márc. 28
18:09
Hárommillió szavazatot kér a kormányfő, ehhez Pécelen is sokat hozzátett (Mandiner)
Folytatódott a kormányfő országjárása, galériánk az eseményről.
márc. 28
18:09
Egyensúlyban az emésztéssel: így támogatja a bélflóra a tested működését (Igényesnő.hu)
Az utóbbi években egyre többet hallhatunk a „mikrobiom”, a „bélflóra” és a „gut health” kifejezésekről – és ez korántsem véletlen. Nemcsak egy újabb egészségtrendről van szó, hanem egy valós problémára adott reakcióról: az emésztőrendszeri panaszok ma már szinte népbetegségnek számítanak. A gluténérzékenység, a laktózintolerancia, az irritábilis bé
márc. 28
18:15
Önvezető autók a Budai Várban: új korszak kezdődhet a közlekedésben (Alternatív Energia)
Önvezető autók álltak tesztüzembe Budapesten, a csütörtökön bemutatott két jármű a próbaüzem során a főváros I. kerületének utcáit járja.
márc. 28
18:15
Az iPhone-használók többsége beleszalad ezekbe a hibákba, pedig a telefont is tönkretehetik vele (Glamour)
Megvetted a legújabb, méregdrága iPhone készülékedet, vagy éppen lecsaptál egy jó használt készülék ajánlatra, és máris azt érzed, hogy most már semmi baj nem történhet. Esetleg veszel rá egy tokot, nehogy baja legyen, és néhány töltőzsinórt, hogy egy biztos mindig kéznél legyen. Ezek után már csak használni kell a készüléket, de a valóság az, hogy
márc. 28
18:15
Olaszországban egyre többen kerülnek kórházba szennyezett tengeri ételek miatt (Hamu és Gyémánt)
Fertőzésveszély miatt adtak ki figyelmeztetést egy közkedvelt olasz régióban, ahol az év eleje óta már közel kétszáz Hepatitis A-esetet regisztráltak. A hatóságok több intézkedést is bevezettek, köztük a kagylófélék árusításának tilalmát. A szakértők szerint a tömeges megbetegedések mögött szennyezett tengeri ételek állhatnak.
márc. 28
18:15
Szabó százados története ugyanarról szól kicsiben, mint a Tiszáé nagyban: a félműveltek tragédiájáról (Mandiner)
Így lett az ő hősük Szabó Bence, egy pancser, a magyar Cattani felügyelő, aki akkor sem vette észre a valóságot, amikor az már a szemfenekét szúrta. Kohán Mátyás írása.
márc. 28
18:15
Zajcsökkentő lengéscsillapítókkal állt elő a Zf (Autószektor)
Az 1960-as, 70-es években még úgy próbálták csökkenteni a kabinba beszűrődő működési és gördülési zajokat, hogy több kilónyi zajcsökkentő anyaggal vonták be az autók kulcsfontosságú részeit. Erre szokás mondani, hogy "ezekben még volt anyag." Azonban ez minden, csak nem hatékony és modern, szóval az autógyártók gyorsan igyekeztek új megoldásokat ta
márc. 28
18:15
Egy nagymama öröksége nyomában (egy.hu)
A tojásírás művészete
márc. 28
18:15
Szenzációs felfedezés: rák ellen vethetik be az ismert gyógyszert (AC News)
Meglepő tudományos eredmény látott napvilágot: egy régóta alkalmazott vérnyomáscsökkentő hatóanyag a jövőben a daganatos betegségek kezelésében is szerepet kaphat.
márc. 28
18:15
Valahol nagy buli van: lába kelt egy rakomány csokinak (Agrárszektor)
Tolvajok nyomtalanul eltüntettek 12 tonna Kit Kat csokoládét valahol Olaszország és Lengyelország között - tudatta szombaton a Nestlé.
márc. 28
18:21
Az autópiac átrendeződik: elektromos hullám, kínai offenzíva és az olajár-sokk formálja 2026-ot (Igényesférfi.hu)
A Használtautó.hu 2026-os elemzése szerint a hazai piac egy évtizedes átrendeződés előtt áll.
márc. 28
18:21
Műfüves Trabant és 12 ezer tojás – elképesztő, mit hozott össze egy magyar falu Kéthelyen (SzMo)
A Balaton melletti Kéthelyen egy 2015-ben indult hagyomány részeként idén is látványos húsvéti park épült. A 30-40 önkéntes munkájának köszönhetően a helyszín a környék egyik legnépszerűbb tavaszi látványossága lett, de nem csak ők tettek ki magukért.
márc. 28
18:21
A Fifa döntése miatt lehet sokkal kevesebb magyar szurkoló a Puskás Arénában (Mandiner)
Jelentősen kellett csökkenteni a jegyek számát.
márc. 28
18:21
Neuville még nem tudja mit fog csinálni 2027-ben (Racing)
Thierry Neuville 2024-ben világbajnok lett, azóta viszont komolyan küzd a Hyundai autójával, jelenleg pedig azt sem tudja, hogy mi vár rá 2027-ben.
márc. 28
18:21
Az Európai Központi Bank most a DeFi-protokollokat vette célba (BitcoinBázis)
Az Európai Központi Bank (EKB) március 26-án közzétett egy előzetes tanulmányt, amely szerint négy nagy DeFi‑protokoll irányítása erősen centralizált. A tanulmány az Aave, a MakerDAO, az Ampleforth és az Uniswap protokollokat vizsgálja, és azt állítja, hogy bár az irányítási tokenek több tízezer cím között oszlanak meg, a 100 legnagyobb tulajdonos
márc. 28
18:21
Sokáig azt hittem, normális amit érzek: így derült ki az igazság! Őszinte pácienstörténet az endometriózisról – ENDO+ videós podcast (EgészségKalauz)
Az ENDO+ sorozatunk utolsó, 6. epizódjában Sárhegyi Rita saját útját ismerhetik meg, aki tabuk nélkül beszélt róla: milyen valójában az élet endometriózissal.
márc. 28
18:21
20 szakma, ami után kapkodnak a munkaadók (Haszon.hu)
Egy HR tanácsadó cég összeállította azoknak a munkaköröknek a listáját, amik iránt a lejobban nőhet idén a munkaadók igénye, azaz érdemes ezeknek kitanulásába fektetni.
márc. 28
18:27
Fennhangon vitatkozott Ukrajnán Kaja Kallas és Marco Rubio (Demokrata)
"Mindent megteszünk a háború befejezése érdekében. Ha úgy gondolják, hogy jobban tudják csinálni – rajta!"
márc. 28
18:27
Így menekül a telexes, amikor megkérdezik tőle: mikor írják meg végre, hogy öt napja hazudnak Szabó Bence meséjéről? (Mandiner)
Továbbra sem hajlandó nyilatkozni a balliberális sajtó Szabó Bence lebukásának ügyében.
márc. 28
18:27
Zendaya Cate Blanchett merészen kivágott ruhájában tündökölt Rómában (in.hu)
Zendaya a Kész dráma római premierjén egy látványos, fekete Armani Privé ruhában jelent meg, amely mély dekoltázsával és strukturált szabásával azonnal magára vonta a figyelmet. A darab azonban nem volt teljesen új a vörös szőnyegen.
márc. 28
18:27
Eladományozza a neki gyűjtött százmilliók jelentős részét Szabó Bence (Kontroll.hu)
Több mint 250 millió forintot dobtak össze a Tisza Párt ellen indított szabotázsakciót lebuktató NNI-nyomozónak, akit a Direkt36 írása után kirúgtak és meggyanúsítottak.
márc. 28
18:33
Orbán: nincs több kérdés: a tiszás informatikus elismerte (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Facebook-bejegyzésben reagált a Tisza Pártnál korábban dolgozó informatikus, H.D. titkosítás alól feloldott meghallgatására, amelyet a kormány YouTube-csatornáján tettek közzé.
márc. 28
18:33
Megindult az elvándorlás a brit királyi családból, újabb két családtag költözik Amerikába (Promotions)
Nem bírták tovább elviselni a királyi családot sújtó botrányt.
márc. 28
18:33
Hol van Attila sírja? Már dossziét kellett nyitni a Magyar Nemzeti Múzeumban, annyi bejelentés érkezett (naphire.hu)
Rengetegen megpróbálták már megválaszolni a kérdést, a Magyar Nemzeti Múzeum dokumentumfilmje Attila legendájával foglalkozik.
márc. 28
18:33
A bagelező, ami köré egy kisebb kultusz nőtt a Bartókon – teszteltük a Wömbatot (Street Kitchen)
A Bartók Béla úton elég gyorsan kiderül, melyik hely az, ahová az emberek nem csak enni járnak vissza. Vannak helyek, amelyek egyszerűen beszippantják a környéket, kialakul körülöttük egy törzsvendégkör és egy egyéni ritmus.
márc. 28
18:39
Dr. Körmendi István: Akkor emlékezem Auschwitzra, amikor párhuzamokat látok a mostani világgal (WMN)
Hogyan szemléli a világot egy 102. életévében járó háziorvos? Mit gondol Trump beiktatásáról, és mi az, ami a mai napig is hajnali egyig ébren tartja? Újraolvasó.
márc. 28
18:39
Orbán Viktor: Nincs több kérdés (Demokrata)
"A magyar kémelhárítás azt tette, ami a dolga. Megvédjük Magyarország békéjét és biztonságát" – írta a miniszterelnök.
márc. 28
18:45
1,2 literes TSI az autobahnon: vajon bírja még a 14 éves diszkontmotor? (Autónavigátor)
A kisköbcentis, turbós benzinmotorok rendszerint kapják az ívet: egyesek szerint százezer kilométert sem mennek el, mások gyengének tartják őket. Ez a Fabia mindent megcáfol a német autópályán.
márc. 28
18:45
Hatalmas botrány az Egyesült Államokban: felborult az autójával, majd azonnal letartóztatták a világhírű sportolót (Pénzcentrum)
Tiger Woods ismét a címlapokra került, ezúttal nem sporteredményei miatt. A BBC beszámolója szerint a golfsztárt letartóztatták, miután autóbalesetet szenvedett az Egyesült Államokban, és a hatóságok szerint ittasan vezethetett.
márc. 28
18:45
Teljesen lezárták a Plitvicei-tavakat, mutatjuk mi történt (Spabook)
Rendkívüli időjárási helyzet alakult ki Plitvicei-tavak Nemzeti Park területén, ahol szombatra helyenként 70–100 centimétert is elérő friss hó hullott, ezért a vízeséseiről ismert, UNESCO világörökségek listáján is szereplő parkot határozatlan…
márc. 28
18:45
Az amerikai külügyminiszter szerint hazudik Volodimir Zelenszkij (Demokrata)
"Amit elmondtunk neki, az világos: biztonsági garanciák nem léphetnek életbe."
márc. 28
18:45
Anyukámnak már nem kellene vezetnie – Megmondhatom ezt neki, és ha igen, hogyan? (Bien)
Anyukám egész gyerekkoromban biztonságban vitt mindenhová, de most úgy érzem, hogy már nem kéne vezetnie. Ez a helyzet sok kérdést vet fel bennem, és nem tudom, hogyan kezeljem.
márc. 28
18:51
Elszabadultak az indulatok Orbán péceli fórumán - dulakodás volt a rejtélyes fekete ruhásokkal, rendőrök megint nem voltak jelen (SzMo)
Orbán Viktor péceli rendezvényén fekete ruhás csoportok a Maglódi úton átmenve kitépték az ellentüntetők kezéből a molinóikat. A forgalom akadozott, rendőr nem látszott, a biztosítók sem avatkoztak közbe.
márc. 28
18:51
Kvíz: határtalan kérdések a legjártasabb magyaroknak (Promotions)
Azt hiszed, tudod, honnan származik a Samsung vagy az Adidas? Ez a kvíz bebizonyítja, hogy a márkák világa tele van meglepetésekkel. Teszteld a tudásod most!
márc. 28
18:51
Európa védekezik: mesterséges intelligencia is segít az erdőtüzek ellen (Zöld Trend)
Az EU új stratégiát mutatott be az erdőtüzek megelőzése érdekében.
márc. 28
18:57
Orbánt győri leolvadása után már Török Gábor is temeti (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 28
18:57
Ami ma Magyarországon történik, az megszégyeníti a hollywoodi kémtörténeteket (Demokrata)
Ukrajna mindent megtesz, hogy ukránpárti politikai erőt segítsen hatalomra Magyarországon – írta Orbán Balázs.
márc. 28
18:57
Osztv 2026: bemutatjuk az ország legjobb fiatal szakembereit (Szakmát Szerzek)
Kihirdették az idei Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (Osztv)  győzteseit. A hazai szakképzés egyik legrangosabb megmérettetésén a technikumi tanulók több fordulón keresztül bizonyíthatták tudásukat, a legjobbak pedig a Szakma Sztár Fesztivál döntőjében mérkőztek meg. Összegyűjtöttük az idei év legkiválóbb fiatal szakembereit, akik saját területü
márc. 28
19:03
Elloptak egy kamion KitKat csokit (444.hu)
12 tonna édességnek veszett nyoma.
márc. 28
19:03
A Dal 2026: miskolci énekes a győzelem kapujában (Player)
A Dal 2026 döntőjében ott van a miskolci énekes, BariLaci.
márc. 28
19:03
Ettől a titkos trükktől voltak dúsak Audrey Hepburn pillái: egyetlen eszköz kell csak az őzikeszemekhez (Femcafe)
Szeretnéd, hogy a szempilláid egyszerre legyenek természetesek és látványosan dúsak? Audrey Hepburn titkos trükkje pontosan ezt garantálja – és mindehhez csupán egy hétköznapi tárgyra van szükséged.
márc. 28
19:03
Szavalóversennyel készültek a húsvétra Szabadkán (Könyves Magazin)
Negyedik alkalommal rendezték meg a Húsvéti és locsolóvers szavalóversenyt a szabadkai Újfalu Helyi Közösségben, ahol összesen 39 óvodás és alsó tagozatos diák lépett színpadra. A rendezvény céljáról és kialakulásáról Góli Csilla, Szabadka alpolgármestere beszélt, aki ismertette, milyen gondolat mentén indult útjára az esemény.
márc. 28
19:03
Szavalóversennyel készültek a húsvétra Szabadkán (WMN)
Negyedik alkalommal rendezték meg a Húsvéti és locsolóvers szavalóversenyt a szabadkai Újfalu Helyi Közösségben, ahol összesen 39 óvodás és alsó tagozatos diák lépett színpadra. A rendezvény céljáról és kialakulásáról Góli Csilla, Szabadka alpolgármestere beszélt, aki ismertette, milyen gondolat mentén indult útjára az esemény.
márc. 28
19:03
Félelmetes sebességgel száguld a Kreutz-üstökösök legújabb vándora: ekkor kell az eget kémlelni (Rakéta)
Januárban felfedezett égi vándor készül végzetesnek tűnő randevúra a Naprendszer központjával: a C/2026 A1 (MAPS) jelű objektum április 4-én alig 160 ezer kilométerre közelíti meg a napfelszínt. A ritka Kreutz-üstökösök közé tartozó égitest sorsa kétesélyes, de ha túléli a pokoli forróságot és a gravitációs árapályerőket, az évtized egyik leglátván
márc. 28
19:05
Toroczkai László: senki ne számítson kegyelemre (444.hu)
Senki ne számítson kegyelemre, véget vetnek a "helyi" és a fehérgalléros bűnözésnek – üzente Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke szombaton a Nógrád vármegyei Kállón, ahol Elég a bűnözésből! címmel vonulásos demonstrációt tartott az ellenzéki párt.
márc. 28
19:05
A MÁV-csoport egyes járatait is érinti a vasárnapi óraátállítás (Player)
Március 29-én vasárnap kezdődik a nyári időszámítás: az órákat hivatalosan hajnali kettőkor három órára állítják át, amihez az érintett belföldi és nemzetközi vonatok, valamint helyi és helyközi buszjáratok menetrendjei is igazodnak – közölte a MÁV-csoport szerdán az MTI-vel. Azt írták, az érintett éjszakai időszakban utazóknak javasolják, hogy uta

Keresés