Az Event Insider – Backstage Edition új részében szó esik az ügyfelek hőfok-rigolyáiról, a sejtelmes Keanu Reeves-ről, valamint arról, mivel is foglalkozik valójában egy káoszkoordinátor. A Hungexpo kulisszatitkai.
Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A módosítások célja, hogy a vállalkozások igényeihez jobban illeszkedő vissza nem térítendő forrást nyújtson, magasabb támogatási összeg, telephelyfejlesztési lehetőség biztosításával, szélesebb vállalkozói réteg el
A fővárosi képviselő szerint "a pezsgő kulturális élet és a szórakozási lehetőségek sokasága nem üldözendő Budapesten, hanem a város egyik fontos versenyelőnye".
A színésznő új memoárjában megrendítő őszinteséggel ír arról, hogyan élte meg 2022-ben a hollywoodi Hírességek Sétányán tartott csillagavatását. Christina Applegate szerint az ünnepi pillanat egyszerre volt pályafutása csúcspontja és egyik legmegalázóbb nyilvános szereplése.
"Nem lennék azok helyében, akik nagy összegben fogadtak a Tisza Párt győzelmére" – írta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a Facebook-oldalán szerdán azzal kapcsolatban, hogy egy fogadóoldalon az országgyűlési választás eredményére is lehet fogadni. Orbán Balázs megjegyezte: "a Tiszások azzal nyugtatják magukat, hogy itt legalább m
A rekreációs tevékenységek nemcsak a mentális egészségünkre vannak jó hatással, hanem új barátságok kialakításában is segíthetnek. Íme hat hobbi, amelyek különösen jók arra, hogy új társaságot és barátokat szerezz.
Egy új kutatás szerint a mérgező algavirágzások komoly mentális terhet jelentenek a part menti közösségek számára. A környezeti katasztrófa szorongást, stresszt és álmatlan éjszakákat okozhat a helyieknek.
Tűzoltók segítségével jutottak be Galla Miklós otthonába a hatóságok, miután a humorista nem tudta kinyitni az ajtót. A L’art pour l’art Társulat ikonikus tagját a mentők stabil állapotban kórházba szállították.
Teherán nem hajlandó tárgyalni az Egyesült Államokkal, és Izrael is elszánt: a zsidó állam védelmi minisztere azt ígéri, hogy bárki lesz Hámenei utódja, azt is megölik. Ankara is kénytelen volt állást foglalni a háborúban.
Egyre nehezebb gyakornoki helyet és pályakezdőként állást találni, sok korábban „biztosnak” (többek közt IT és HR) tűnő szakmában. A belépő szintű pozíciók száma csökkent. Nem csak a gazdasági válság, hanem a mesterséges intelligencia térnyerése is „nyomja a fiatalok vállát”. Pedig Magyarország nem is áll rosszul a fiatalok munkanélkülisége szempon
Ahogy a hagyományosan irodapárti felsővezetők nyugdíjba vonulnak, és helyüket fiatalabb CEO-k veszik át, ismét erősödhet a home office és a hibrid munkavégzés aránya – erre jutott a National Bureau of Economic Research friss kutatása. A felmérés szerint a fiatalabb cégek és vezetők nyitottabbak a rugalmas munkaszervezésre, ami hosszabb távon is átr
Újraindulnak és bővülnek a munkaerő-mobilitási támogatások: az „Utazási támogatás 2026” és a „Lakhatási támogatás 2026” programban immár 9 hónapig, akár havi 80 700 forint utazásra és 225 960 forint lakhatásra igényelhető támogatás. A friss feltételeket Czomba Sándor jelentette be.
Többszöri halasztás után végre eldőlt, milyen irányba mozdul az Európai Bizottság legújabb stratégiája, amely a kontinens iparának versenyképességi hátrányait igyekszik orvosolni. Miközben jól látható, hogy az EU globális kihívói nem tartózkodnak attól, hogy közvetlen beavatkozással és támogatásokkal segítsék cégeik szektorális dominanciáját, addig
A magyar kormány ugyan az energiáit az Ukrajnával való vita köti le, energetikai szempontból számunkra az iráni háború sokkal nagyobb költséggel jár számunkra nemzetgazdasági szinten, áll az Mfor kedd reggel megjelent elemzésében.
Az online szerencsejáték kockázatos kaland lehet, ha nem kezelik megfelelően. Ha valódi pénzről van szó, a szerencsejátékosok gyakran megfeledkeznek az esetleges veszteségekről.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Türelmet és a nyugalmat kért a miniszterelnök az iráni háború miatt külföldön rekedt magyaroktól, azt ígérve, hogy amint lehet, biztonságosan hazahozzák őket. Orbán Viktor erről az ATV Mérleg című, a Youtube-on élőben közvetített műsorában beszélt szerda délután.
Az eper az egyik legnépszerűbb gyümölcs a kiskertekben, mivel nemcsak ízletes, hanem viszonylag könnyen termeszthető is. Sokan azonban bizonytalanok abban, hogy a tavasszal ültetett eperpalánta képes-e még az adott évben termést hozni. A válasz igen, de több tényezőtől is függ.
Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter jelentette be az Irisz Dena iráni fregatt elsüllyesztését Srí Lanka mellett. A hatóságok 32 túlélőt mentettek ki, a Pentagon pedig videót tett közzé a torpedótalálatról.
A Nemzeti Faültetés Napja – 2026 ültetési ünnep keretében közel 200 000 fát ültettek el 200 helyszínen országszerte, 150 csatlakozó szervezet részvételével, 40 000 ingyenesen igényelhető facsemetével 10 000 résztvevő közreműködésével. Ezzel megduplázták a tavalyi rekordév ültetés számát. A 10 millió Fa Alapítvány a Nemzeti Faültetés Napján bemutatt