A tavasz a természet újjáéledésének időszaka, amikor a kertekben és parkokban egyre több virág nyílik. Ez az időszak a méhek számára is kulcsfontosságú, hiszen ilyenkor kezdik meg intenzív táplálékgyűjtésüket. A beporzó rovarok védelme kiemelten fontos, hiszen jelentős szerepet játszanak a növények szaporodásában és az élelmiszer-termelésben.
Az elmúlt másfél évtizedben jelentős változás ment végbe a magyar önkormányzati politikában: egyre több polgármester határozza meg magát civil, vagy pártoktól független szereplőként. A Republikon Intézet friss felmérése azt mutatja, hogy a helyi politikában csökken a nyílt pártazonosulás szerepe, miközben erősödik a közvetlenebb, helyi ügyekre épül
A Lehet ezt így is! integrált kampány social kontent lába, a Slam Challenge nem beszél a Z generációról, hanem hagyja, hogy ők beszéljenek: nem interpretálni akar, hanem átadni nekik a mikrofont. Egy kilencszereplős, egymásra épülő alkotói lánc indul el, amelyben a generáció megmutatja, mi van a „türelmetlen”, „szétszórt” vagy „snowflake” jelzők mö
A jogalkotói célkitűzés, hogy járjon a kis-, közép- és mikrovállalkozásnak is az eddig csak a természetes személy fogyasztó vásárlónak biztosított kötelező jótállás.
Úgy tűnik, fontos mérföldkő előtt áll az angol királyi család: hamarosan el kell dönteniük, melyik középiskolában folytatja tanulmányait György herceg. A találgatások most újra szárnyra kaptak, miután Katalin hercegnét és Vilmos herceget egy híres brit iskolában látták. A látogatás annyira diszkrét volt, hogy az intézmény diákjait is igyekeztek táv
A Tisza Párt elnöke szerint ha Orbán Viktorék nem csökkentik haladéktalanul az üzemanyagok adóját, akkor kormányváltás esetén "várhatóan egy csőd szélén lévő, összeomló országot" kell átvenniük. Magyar azzal vádolta a miniszterelnököt, hogy a "semmittevésével" a forint összeomlását kockáztatja.
Ryan Murphy legújabb sorozata nemcsak egy tragikus szerelmet, hanem egy örök stílusikont is visszahozott a köztudatba. Carolyn Bessette-Kennedy neve mára összefonódott a minimalizmussal. Íme 4 ikonikus összeállítás, amellyel te is becsempészheted a '90-es évek varázsát a mindennapjaidba.
Néhány hét múlva Magyarországon válaszúthoz érünk, ami nemcsak az ország életére, hanem a határon túl élő magyarokra is kihathat – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap Bonyhádon. Soltész Miklós a Szabadság téren álló, felújított Szentháromság-szobor átadásán hozzátette, "a tétet felemelték k
Az ár önmagában egyre kevésbé döntő szempont az online vásárlásnál Magyarországon. A vevők mindinkább a gyors szállítást, a megbízhatóságot és a rugalmas fizetési lehetőségeket keresik – mondta Bruzsa Géza fintech szakértő, az Instacash és a Milpay vezérigazgatója. A globális e-kereskedelmi szereplők erősödő jelenléte miatt a hazai webáruházak nehe
Újabb adathalász csalásra figyelmeztet a Telekom. Szerkesztőnk is kapott üzenetet a csalóktól. Mutatjuk, mit írt hétfő délelőtt a telekommunikációs cég.
Februárban 851 vállalati csődöt jelentettek Japánban, ami 11,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál – közölte a Tokyo Shoka kutatóintézet hétfőn. Japánban 13 éve nem volt ilyen nagyszámú vállalati csőd februárban.
Hétfőn meredeken esett az eurózóna államkötvényeinek árfolyama, a hozamok pedig egyéves csúcsra ugrottak. Mindezt az okozta, hogy a közel-keleti háború eszkalálódása felhajtotta az olajárakat, és felerősítette az inflációs félelmeket.
Januárban historikus csúcsra, 3,43 millió forintra ugrott az egy szerződésre jutó átlagos személyi hitelösszeg Magyarországon. A trend mögött a reálbérek emelkedése, a magasabb hitellimitek és a fokozatosan mérséklődő kamatok állnak – és a szakértők szerint az idén sem lesz ez másképp.
Amikor ma egy ókori görög vagy római szoborra gondolunk, szinte mindig ragyogóan fehér márványalakok jelennek meg előttünk. A művészettörténeti kutatások azonban mára egyértelművé tették, hogy ez a kép félrevezető: az antik szobrok jelentős része eredetileg élénk színekkel volt kifestve.
Az EU következő három soros elnöksége a csatlakozási tárgyalások befejezésére összpontosít, Zelenszkij szerint ez létfontosságú Kijev biztonsága szempontjából.
Az autózás története elképzelhetetlen lenne Bertha Benz bátor vállalkozása nélkül. 1888-ban ő volt az első, aki egy közel 200 kilométeres útra indult az első automobillal, de az ő nevéhez fűződik az első "szervizelés" is: útközben jött rá a fékbetétek szükségességére, és egy cipész segítségével bőrből készíttette el azokat. Hasonló úttörő szellem
Takamoto Katsuta egyik legjobb futama eddig a Szafari Rally volt, ahol eddig háromszor tudott dobogón végezni. A japán toyotás szeretne idén is hasonló eredményt elérni.
Apokaliptikus jelenetek játszódtak le Teheránban: az izraeli légicsapások után sűrű fekete füst borította be a várost, majd "fekete eső" hullott az égből. A hatóságok szerint a csapások során mérgező anyagok kerültek a levegőbe, a lakosságot pedig arra figyelmeztették, hogy az eső súlyos egészségügyi veszélyt jelenthet.
A színész a mozi jövőjéről szóló vitában hozta fel példaként az operát, amit szerinte már senki sem néz. A kijelentésből nemzetközi botrány lett, amelyben Grammy-díjas művészek is megszólaltak.
A rendőrök egy hajnali ellenőrzés során droggyanús anyagokra bukkantak egy csomagtartóban, két férfit kábítószer birtoklása, majd egy párt kábítószer-kereskedelem miatt vettek őrizetbe Kiskunhalason.
90 + 6 percig a labdát, majd egymást rugdosták az Atlético Mineiro és a Cruzeiro játékosai a Mineiro állami bajnokság döntőjében. Belo Horizonte városának ősi riválisai mérkőzését végül 1-0-ra a Cruzeiro nyerte, győzelmüket beárnyékolta a meccs végén kialakult káosz. Brazil források szerint utólag 23 játékos kapott piros lapot a tömegjelenetért, de
Vasárnap este Lakatos László és Tolvai Reni párosa búcsúzott A Nagy Duett című énekes show-műsorból. A végső döntés előtt Curtisszel és Barnai Judittal álltak a színpadon, de rájuk érkezett kevesebb szavazat, így Lakatosék köszöntek el a további küzdelmektől.
Az iraki labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szorgalmazza, hogy az iráni, illetve közel-keleti háborús helyzet miatt halasszák el az együttes március végi, mexikói interkontinentális pótselejtezőjét.
Ezeket a szépségápolási tippeket még Lady Whistledown is imádná! Mutatjuk a smink- és bőrápolási rutint, amivel te is igazi Bridgerton főhősnőként ragyoghatsz. Próbáld ki te is a Regencycore-trendet!