"Nagyon nagy létszámra, soha nem látott menetre számítunk, amely Európának is példát tud mutatni" – hangsúlyozta Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-Cöka) elnöke a március 15-i Békemenet részleteit bemutató sajtótájékoztatóján hétfőn Budapesten. Csizmadia László elmondta, hogy az idei menet a korá
A nagymama krumplilepénye mindig aranybarnára sült, kívül ropogós, belül puha – és ellenállhatatlanul finom volt. De mi lenne, ha ugyanezt az ízt zsíros olajban sütés nélkül is elérhetnéd? Van egy egyszerű módszer, amivel a krumplilepény ugyanúgy ropogós lesz, mégis könnyebb és egészségesebb. Ha szereted a hagyományos ízeket, de modernebb, praktiku
Az e-kereskedelem gyors növekedése már napi szinten is komoly terhelést jelent a logisztikai és vámkezelési rendszereknek. A kiscsomagos forgalomban tavaly 30 százalékos bővülést mértek, a hatóságok pedig naponta akár 500 ezer csomag vámkezelését is elvégzik – hangzott el a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (Mlszksz) által
Illetve nem Bütyöktől, hanem Bütyök pécsi rendezvényéről készült felvételektől zsongott be, és híres amerikai színészhez méltó módon megállapította, hogy forradalmi helyzet vagy Magyarországon.
A NATO légvédelme lelőtt egy Iránból indított ballisztikus rakétát, amely behatolt Törökország légterébe - közölte hétfőn a török védelmi minisztérium.
Megmérettetést hirdet a NAK az élelmiszer-feldolgozók és -kereskedők számára, hogy elismerje a már sikeresen működő digitális megoldásokat. A „Digitális Bajnokok” díjra 2026. június 30-ig lehet pályázni közép- és nagyvállalatoknak.
Az előző idényhez hasonlóan az aktuális szezonban is akár az utolsó pillanatokig kiélezett hajrára számíthatunk a Fizz Ligában. Látunk-e meglepetést hosszú idő után először, letaszítja az ETO a Fradit a trónról, vagy Robbie Keane csapata végül bedarálja idei legnagyobb kihívóját? Utánajártunk, milyen tényezők befolyásolhatják a végelszámolást a cí
Két pennsylvaniai tinédzser dobott robbanószerkezetet egy tüntetésen New York polgármesterének, Zohran Mamdaninak a háza előtt. A hatóságok az ISIS által inspirált terrorcselekmény gyanújával indítottak eljárást.
Liptai Claudia mindenkit túlragyogott a színpadon! A Nagy Duett különleges nőnapi adása minden eddigit felmúlt. Nézd meg galériánkban, milyen elképesztő szettekben jelentek meg a sztárok!
Herceg Dávid idén Nőnapon egy nem mindennapi meglepetéssel készült feleségének. A virágot új nézőpontból közelítette meg és kisfiukkal egy különleges reggelivel ünnepelték Biankát. Mutatjuk, mivel készült Herceg!
Zavarokat okoznak majd az erős esőzések a káposztafélék kínálatában a spanyoloknál. A Murcia tartományban lehullott jelentős mennyiségű csapadék miatt átmeneti fennakadások várhatók a brokkoli és a karfiol szállításaiban - írta meg a FruitVeB.
Az elszálló árak mögött a közel-keleti konfliktus, valamint a Barátság vezetéken történő szállítások leállítása van, amely mögött a magyar kormány szerint ukrán zsarolás áll.
A Fizz Liga 25. fordulójában a Ferencváros pontszámban utolérte az addigi éllovas ETO-t, és több győzelmének köszönhetően át is vette a vezetést a tabellán.
A februári hiányadat tartalmazza a kormány számos, a társadalom különböző csoportjai számára biztosított támogató intézkedésének költségvetési hatását. Az NGM közölte: a költségvetés stabil, folytatódnak a béremelések és az adócsökkentések.
Közleményt adtak ki a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács vezetői. Ebben kérik (követelik), hogy a vidéki életforma, a tejágazat és a tejtermelők fennmaradása érdekében a kiskereskedelmi élelmiszerboltok, 2026. április 1. és 2026. június 30. között, úgynevezett „elsőáras” vagy „akciós árú” termékként kizárólag magyar folyadéktejet (friss,