Megérkezett a mai Zsenimágnes kvíz, ahol ezúttal sem lesz egyszerű dolgod. Nyolc kérdés vár rád, és már néhány hiba is elég lehet ahhoz, hogy kicsússzon a kezedből a jó eredmény. Ha sikerül legalább 6 pontot összeszedned, az már igazán erős teljesítmény! Egy kis szellemi frissítés mindig jól jön, és ebben a Kvízguru kvízei igazán erősek. […]
Bárkivel előfordulhat, hogy egy nagyobb adag burgonyát vesz, vagy a saját kertjéből teszi el, de az elkezd kicsírázni. Ilyenkor még felhasználható, nem érdemes megvárni, hogy a kukában végezze. Ezért most olyan menüt hoztunk, amelyik központi szereplője a burgonya.
Szabó Zsófi a jövőjét továbbra is egyértelműen a médiában képzeli el, ám már nem csupán műsorvezetésben gondolkodik. Egyre inkább nyitna más területek felé is: a politika világa különösen felkeltette az érdeklődését, így nem zárkózik el attól sem, hogy a jövőben komolyabban elmélyüljön benne. Ha szükséges, az iskolapadba is visszaülne, hogy tovább
Sokan úgy gondolják, négy-öt óra alvás elég éjszakánként, holott felnőtteknél 7-8 óra jó minőségű éjszakai alvás lenne szükséges, gyerekeknél és serdülőknél még ennél is több. A nem megfelelő mennyiségű és minőségű alvás ugyanis nem csak nappali tüneteket okoz, de számos betegség rizikóját is növeli.
Bármi is lesz a választás végeredménye, a következő Országgyűlésre rá sem lehet ismerni majd. Több mint száz teljesen új ember kerülhet be a parlamentbe, más pártok és politikusok pedig hosszú évek vagy évtizedek után végleg elbúcsúznak a törvényhozástól. Az InfoRádió összefoglalója.
Kína hatalmas kacsaágazatában egyre erősebben jelennek meg a ketrecmentes tartás iránti elvárások, de az átállás komoly szakmai és gazdasági kihívásokat is felvet.
Péntekre virradó éjszaka a nyugati országrész fölé fátyolfelhők érkeznek, illetve a nyugati, délnyugati határvidéken már meg is vastagodhat a felhőtakaró.
Ilyen kampányt még sosem láttunk, minden napja igazi kordokumentum, és talán nem túlzás azt mondani, hogy történelmi időket élünk. A megállíthatatlan erő találkozik vasárnap a megmozdíthatatlan tárggyal, nem csoda, hogy a fél világ idefigyel.
Egy olvasónk valószínűleg a pénzmosás- és csalásmegelőzési automatikus rendszerek működésének áldozatául esett, ám itt most valós tranzakciókat állított meg a bank. A késlekedés több százezer forintos árfolyamveszteséget okozott az ügyfélnek. A Revolut algoritmusa látszólag minden logika nélkül, sorozatosan blokkolta a nagyobb összegű tranzakciókat
Senki sem szeretne szembesülni azzal, hogy éjszaka kipakolják az otthonát a betörők – ám ez ellen egyáltalán nem az a legbiztosabb védekezés, ha a zárban hagyjuk a kulcsot. Sőt…
Mr. Missh, polgári nevén Demeter Mihály, most először beszél nyíltan azokról az évekről, amikor a drog és az alkohol határozta meg az életét. A magyar trap egyik úttörője hatalmas sikerek után került mélypontra, amit balhék és önpusztító életmód kísért. A rapper ma már józan, és tudatosan építi újra önmagát – nemcsak emberként, hanem zenészként is.
A közel-keleti konfliktus hatásai egyre mélyebben gyűrűznek be a globális műtrágyapiacba: miközben rövid távon az ellátás még biztosított, az energiaárak emelkedése és a logisztikai kockázatok gyors áremelkedést indítottak el. A piaci szereplők szerint mindez egy új korszak kezdete lehet, ahol a műtrágya – és vele együtt a mezőgazdasági termelés kö
Ukrajna betartja a húsvéti tűzszünetet – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon, miután a Kreml egy 32 órás fegyvernyugvást jelentett be az ortodox húsvét alkalmából.
Donald Trump amerikai elnök a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről szóló bejegyzést tett közzé csütörtökön internetes közösségi oldalán.
Az ingatlaneladás nem próba szerencse kérdése. Aki nem készül fel tudatosan, az nemcsak időt veszít, hanem akár milliókat is bukhat. Egy jól megtervezett folyamattal - szép fotókkal, reális árral - viszont akár már az első érdeklődők között megtalálhatjuk az új tulajdonost.
Az elmúlt hetekben Magyarország mind a 19 vármegyéjében – valamint a Pest vármegyében található, de közigazgatásilag különálló Budapesten is, tehát összesen 20 térségre vonatkozóan – ugyanazt a kérdést tettük fel az ott élőknek: mi az, amin elsőként változtatnának a térségükben? A szavazások egységes válaszlehetőségekkel, egységes ideig zajlottak.
A HMS Networks bejelentette az Ixxat CAN@net Basic piaci bevezetését. Az Ixxat CAN@net Basic egy leegyszerűsített CAN-FD-Ethernet-átjáró, amit az ipari és autóipari környezet számára fejlesztettek ki az egyszerű, skálázható és
Bár a „tavaszi fáradtság” nem egy hivatalos orvosi diagnózis, nagyon is valós jelenség. Ahogy megérkezik a tavasz, sokan nem a frissességet, hanem épp az ellenkezőjét érzik: erőtlenséget, koncentrációs nehézséget, fejfájást, levertséget. Ez azonban csak átmeneti, és szerencsére egy jól összeállított étrenddel is orvosolható!
A reklámbevételek drasztikus átrendeződése és a digitális platformok térnyerése alapjaiban rengeti meg a svájci médiapiacot. Egyes iparági szereplők szerint hosszú távon csak néhány erős márka maradhat talpon.
A szerb médiapiacon most nem történik semmi különös – legalábbis első ránézésre. A képernyők világítanak, a lapok megjelennek, a hírek jönnek-mennek, mintha minden a helyén lenne. Csakhogy a belgrádi Vreme szerint éppen ez a legnagyobb trükk: a változás csendben, terv szerint érkezik, és addig tart, amíg a kritikus hangok már maguktól is halkabban
A mérlegfordulónapi leltározás során fény derülhet arra is, hogy a vállalkozás eszközeiből hiányzik valami. Bár a könyvelés módján nem változtat az, hogy a leltárhiány milyen okból keletkezett, de egyes esetekben számolni kell adókövetkezményekkel is. A kérdés az, hogy a hiányzó terméket az áfatörvény fogalmai szerint kivonták-e a vállalkozási tevé
Minél hamarabb nevezzen, aki indulni szeretne, mert tavaly a verseny előtt egy hónappal már betelt a létszám. Megnyílt a nevezési lehetőség hazánk legnagyobb nyíltvízi megmérettetésére. A 44. Lidl balaton-átúszást jó idő esetén július 18-án, szombaton rendezik. „Magyarország legnagyobb nyíltvízi úszóeseménye téged is vár. Csatlakozz a több mint tíz