Az orosz védelmi miniszter és a vezérkari főnök azt az utasítást kapta, hogy szombat 15 órától vasárnap nap végéig minden fronton szüntessék be a támadásokat, de álljanak készen. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök üdvözölte a húsvéti tűzszünet bejelentését, amit már korábban többször szorgalmazott.
Közel húsz évvel az első rész után érkezik Az ördög Pradát visel folytatása: a második filmet 2026. május 1-jén mutatják be a mozik, ráadásul az eredeti szereplőgárda legfontosabb tagjaival. A stúdió ezúttal is egy olyan történetet ígér, amely a divatvilág csillogása mögött a nyomtatott sajtó válságára, a hatalom működésére és a médiatér átalakulás
A több napon át tartó, kifejezetten kellemes, tavaszi időjárás után csütörtök este váratlan fordulatot vett az időjárás. A Bükk térségében hózápor volt, ami a magasabb területeken átmenetileg fehérbe borította a tájat. Ez a télies epizód a péntek reggelre is rányomja a bélyegét, a HungaroMet előrejelzése szerint ugyanis az ország nagy részén fagyra
Az Írországban élő Tóth Kriszti úgy döntött, hogy nem akar tovább ismerkedni udvarlójával, Márkkal, ezért hazaküldte a fiút. A kikosarazott srác riválisának, Alexnek később elárulta, hogy valójában nem is bánja, hogy hazamegy, mert a szíve még mindig az exéért dobog. Arra azonban senki sem számított, hogy ezt annyira komolyan gondolja, hogy draszti
Égő, csípő érzés, diszkomfort vagy akár erősebb fájdalom is jelentkezhet, amely sokszor hirtelen alakul ki. A panaszt nem érdemes félvállról venni, mert bizonyos esetekben komolyabb probléma jele is lehet.
A megszürkült székekről sokan gondolják úgy, hogy már sosem lesznek újszerűek, pedig néhány egyszerű trükkel látványos változást érhetsz el. És nem a magasnyomású mosó az!
Ötven éves kor felett aranyszabály az egészségünk megőrzéséhez, hogy több fehérjét és egészséges zsírt fogyasszunk, valamint kerüljük a cukrot és az alkoholt. Mutatjuk, mire figyelj még oda az étkezések során, hogy ne szaladjanak fel a pluszkilók.
Dallamok, amiket egy ország énekel, és legendák, amiket készpénznek veszünk - de vajon mi az igazság a slágerek mögött, amikről évtizedek óta mindenki mást hisz?
Elérhetővé vált a Fókuszterületi innovációs projektek támogatása című felhívás következő pályázati szakasza. A konstrukció célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének erősítése, különös tekintettel a piacképes termékek, technológiák és szolgáltatások létrehozására.
Dél-Korea legnagyobb akkumulátoripari szakkiállításán, a közelmúltban Szöulban megrendezett InterBattery 2026-on mutatta be legújabb innovációit az SK On. Az „Unlock the Next Energy” jelmondat szellemében az új technológiák és fejlesztések a
A 2026-os évben a koreai smink világa újra megmutatja, miért tartják sokan inspirációnak. A trendek a lágy glam irányába tolódnak, ahol a smink kiegészíti a bőrt.
Taylor Swift és Travis Kelce esküvője már most hatalmas figyelmet kap, és most végre itt a hivatalos dátum és helyszín is. A helyszínválasztás meglepetésként érte a rajongókat, mivel korábban arrról szóltak a hírek, hogy a pár Swift Rhode Island-i birtokán tervezi kimondani a boldogító igent. A két híresség még tavaly augusztusban jegyezte el egymá
Nem adjuk se a gyerekeinket, se a fegyvereinket, se a pénzünket Ukrajnának – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, aki bűncselekménynek nevezte a külföldi titkosszolgálatok állítólagos hazai beavatkozását a kormánypártok debreceni nagygyűlésén csütörtökön.
Kevesebb mint egy hónap maradt az idei tavaszi érettségi kezdetéig. Több mint 100 ezer diák készülhet izgalommal a megmérettetésre, amelynek eredménye rendszerint az egyetemi felvételik miatt is fajsúlyos. A diákoknak ilyenkor már a meglévő tudás rendszerezése és a vizsgarutin kialakítása a legfontosabb.
A Wizz Air lett az idei, első alkalommal megrendezésre kerülő Atlétikai Világdöntő hivatalos légiközlekedési partnere. A partnerségi megállapodást a Wizz Air budapesti székhelyén írták alá. A szeptember 11. és 13. között Budapesten első alkalommal megrendezésre kerülő versenyen a Wizz Air központi szerepet fog játszani a közlekedés logisztikájának
A Master Good Kft. baromfifeldolgozó vállalat 72 milliárd forint értékű beruházással kétszeresére bővíti a kapacitását a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kisvárdán
Nem ez a hét legfontosabb kérdése, de az élet úgy szép, ha néha ábrándozunk, mert aztán idővel ez vezethet el oda, hogy döntéshelyzetbe kerülünk. Melyik Lamborghini modellt vegyem? Nos, a kérdés valójába nem az, hogy melyik a legjobb, hanem az, hogy melyik miért jó? Most lehetőségünk nyílt közelebbről is megismerkedni a legendás olasz sportautógyár
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Megállíthatatlanul nő az érdeklődés az elektromos és hibrid hajtáslánccal ellátott gépjárművek iránt, dízel autókra egyre kevesebben pályáznak, a benzinesek viszont még mindig vezetik a népszerűségi versenyt – derült ki a Használtautó.hu márciusi számaiból. Koralewsky Márk üzletágvezető az InfoRádióban elmondta: egyértelmű eltolódás figyelhető meg
Több millió kutya- és macskatartót sarcolna meg és óriási pénzt szedne be tőlük a Magyar Péteréknek írt adójavaslat. Nem számítana a társadalmi ellenállás sem.
A magyarok mentális állapota aggasztó képet mutat: ma már csak minden második ember érzi jónak vagy nagyon jónak a lelki egészségét. Egy-egy megterhelőbb időszak után különösen felértékelődik a kérdés, hogyan tudunk kilépni a mindennapi rutinból és visszatalálni a jelenbe. Az IKONO szerint a válasz sokszor egyszerűbb, mint gondolnánk: új élményekre
A Veszprém negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 32-24-re megnyert első mérkőzését követően a csütörtöki visszavágón 35-35-ös döntetlent játszott a Paris Saint-Germain otthonában. A Szeged is ott van a legjobb nyolc között.
Az MBH Befektetési Bank 2025-ben tovább erősítette piaci pozícióját: közel 5%-kal bővült ügyfélköre, lakossági ügyfeleinek értékpapír-állománya pedig 17,6%-kal nőtt. A befektetési alapokban kezelt vagyon 37%-kal emelkedett az előző évi adatokhoz képest, ami közel kétszerese a piac átlagos növekedésének. Az év egyik meghatározó fejlesztése az online