Közgazdászok szerint az Európai Uniónak határozottabb kereskedelempolitikát kellene folytatnia. Erre elsősorban Kínával, de szükség esetén az Egyesült Államokkal szemben is szükség lenne. A munkáltatói szervezetekhez közel álló német Gazdaságkutató Intézet (IW) friss tanulmánya konkrét eszközöket javasol, melyek között szerepelnek a széles körű kie
Az esküvő minden részlete fontos, de talán az egyik leginkább szívhez szóló eleme a csoportfotózás. Ki ne szeretne emlékezetes képeket a nagy napról, ahol mindenki a párral közös fotón mosolyog? A csoportképek elkészítése azonban számos kihívást rejt, ahol a jó szervezés és a tapasztalat valóban aranyat ér. Molnár László "Mitch" ceremóniamester – a
Tovább folytatódik a csapadékhiányos időjárás. A héten legfeljebb délnyugaton eshet minimális eső, a hétvégén pedig csapadék helyett csupán felmelegedés érkezik. Eközben az országos aszály egyre súlyosabb, az Alföldön több helyen már drasztikus mértékű a talaj vízhiánya - írja a Facebookon a HungaroMet.
Az Európai Központi Bank (EKB) hétfőn közzétett, több mint tízezer vállalatot felölelő felmérése szerint az euróövezeti cégek rövid távon az infláció megugrására számítanak az iráni háború miatt. A hosszabb távú várakozások azonban stabilak maradtak, a bérnövekedési kilátások pedig mérséklődtek. A válaszadók nettó 16 százaléka a nyereségesség csökk
Fricz Tamás politológus, a Civil Összefogás Fórum alapítója két héttel a Fidesz választási veresége után a Magyar Nemzetben publikált írásában nyíltan elismerte: valami alapvetően elromlott az elmúlt évek kormányzásában.
A szülés utáni időszak sok nő számára nemcsak boldogságot, hanem ijesztő, akaratlan gondolatokat is hozhat. Egy kutatás szerint ezek meglepően gyakoriak, és fontos lenne végre nyíltan beszélni róluk. A várandósság és a gyermekágy időszaka a legtöbb nő fejében a meghittségről és a kötődésről szól. A valóság azonban árnyaltabb: a kutatások szerint mi
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Az orosz Roszatom vezérigazgatója szerint vállalatát egyáltalán nem aggasztják a Paks II. projekt pénzügyi feltételeinek újratárgyalására irányuló magyar törekvések. Kiemelte, hogy a költségvetés minden tételét készek egy szakmai párbeszéd keretében megvédeni - írta meg a Tass.
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség lezárta a Magyar Péter ellen személyi szabadság megsértése miatt indult eljárást. A hatóságok szerint nem állt rendelkezésre elegendő adat a gyanú megalapozásához.
Az RTL a folyamatosan változó médiapiaci és hirdetői környezettel magyarázza, hogy most újabb átszervezést jelentett be. Az előző, februári alkalommal a PR-osztály munkatársainak túlnyomó többségét elbocsátották.
Az RTL Magyarország a folyamatosan változó médiapiaci és hirdetői környezetre reagálva transzformációjának következő szakaszába lép: a lineáris televízió stabil alapjaira építve tovább erősíti digitális és streaming pozícióit, és ennek érdekében átfogóan megújítja értékesítési működését. A transzformáció részeként megújul a hirdetésértékesítési te
A G7 gyűjtése szerint a száz legnagyobb pénzeszköz-állománnyal rendelkező magyar cégből 29 köthető kormányközeli milliárdosokhoz. Bár nem minden cégből lehet egyik pillanatról a másikra kivonni a teljes összeget, sok helyen a vagyon nagy része gyorsan mozdítható.
Az orosz Roszatom vezérigazgatója szerint vállalatát egyáltalán nem aggasztják a Paks II. projekt pénzügyi feltételeinek újratárgyalására irányuló magyar törekvések. Kiemelte, hogy a költségvetés minden tételét készek egy szakmai párbeszéd keretében megvédeni - írta meg a Tass.
A máj egészsége kulcsfontosságú, mégis hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla a mindennapokban. Pedig ha ez a szerv túlterhelődik, annak az egész szervezet látja kárát.
Egyre több utazó fordul a kevésbé zsúfolt, mégis élménygazdag úti célok felé. A klasszikus nagyvárosok mellett ma már egyre nagyobb figyelmet kapnak azok a helyek, amelyek korábban háttérbe szorultak – legyen szó kisebb tengerparti városokról, másodlagos desztinációkról vagy olyan fővárosokról, amelyeket csak most kezd igazán felfedezni a turizmus.
Lengyelország jogi úton támadja meg a Mercosur-egyezményt az Európai Unió Bíróságán. A lépéshez jelenleg aktívan támogatókat keresnek a tagállamok között - írta meg a hirado.hu.
A régi kézi mák, vagy húsdaráló ma már kincset érhet: sokan nem is tudják, mi lapul a konyhában A régi, kézi mákdaráló, vagy húsdaráló már rég nem csak egy poros, nagymamától megörökölt tárgy. Az utóbbi években egyre keresettebb lett a gyűjtők körében, és az ára szépen lassan, de biztosan emelkedik. Egyes öntöttvas darabokért ma már […]
Mintegy 2,2 százalékkal kevesebben vesztették életüket az Európai Unió útjain 2024-ben, mint a megelőző évben; Magyarországon valamelyest emelkedett a halálos kimenetelű közúti balesetek száma - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett jelentéséből.
Az Rtl Magyarország a folyamatosan változó médiapiaci és hirdetői környezetre reagálva transzformációjának következő szakaszába lép: a lineáris televízió stabil alapjaira építve tovább erősíti digitális és streaming pozícióit, és ennek érdekében átfogóan megújítja értékesítési működését. A transzformáció részeként megújul a hirdetésértékesítési ter
Az elegendő fehérjebevitel sokaknak napi kihívás, főleg akkor, ha valaki aktívan sportol, diétázik, vagy egyszerűen csak tudatosabban szeretne étkezni. Egy átlagos felnőtt napi fehérjeszükséglete nagyjából 60–100 gramm között mozog, de ez életmódtól és testsúlytól függően lefelé és felfelé is eltérhet. Bármennyi fehérjére is legyen szükség, a jó hí
Otthon, tévénézés közben jött az ötlet, amelyből később médiabirodalom lett. Shonda Rhimes ma már nemcsak sikeres sorozatok alkotója, hanem a Netflix egyik kulcsfigurája – több százmillió dolláros szerződéssel a háta mögött.
Munkáltatói felmondás esetén mindig jár végkielégítés? Hogyan kell figyelembe venni a keresőképtelenség időtartamát a végkielégítés szempontjából? Érdekes helyzet alakulhat ki, ha a munkavállaló a munkáltatói felmondás közlését követően nyugellátás iránti kérelmet nyújt be, mely alapján visszamenőlegesen, a felmondást megelőző időszakra kerül megál
Történelmet írt vasárnap a londoni maratonon a kenyai Sabastian Sawe. Elsőként futott két órán belül hivatalos versenyen, méghozzá az Adidas legújabb csúcscipőjében. A német sportszergyártó részvényei hétfőn emelkedtek a hírre.
A termények és az állati termékek ára előnytelenül változott az állattartók szempontjából, ami csökkenti a takarmány-felhasználást. Két erős év után az idei visszaesést hozhat a takarmánygyártásban.
Deutsch Tamás szerint a leendő miniszterelnök édesanyja azt sérelmezi, hogy nyilvánosan kijelentette egy bírónőről, hogy a Tisza Pártot támogatja. A fideszes politikus közölte, hogy nem fog a mentelmi joga mögé bújni, és szerinte nincs az a fenyegetés, amivel el lehet őt hallgattatni.
A sminktrendek folyamatosan változnak, de a természetes megjelenés egyre népszerűbb. Charlotte Tilbury szerint a fényvédő kihagyása a smink alól az egyik leggyakoribb hiba.
A leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló eddigi negatívról stabilra javította Kína államadós-besorolásának kilátását hétfőn a Moody's Ratings.