A 4iG Nyrt. bejelentette, hogy 2026. május 28-án rendkívüli közgyűlést tart budapesti székhelyén. A napirendben többek között felügyelőbizottsági és vezető tisztségviselői személyi döntések, díjazási kérdések, valamint az igazgatóság felhatalmazása szerepel az alaptőke emelésére. Emellett a társaság alapszabályának módosításáról is határoznak.
Bige László pénteken kegyetlenül kiosztotta a Tiszához átálló milliárdosokat – köztük Balogh Leventét is. Az ásványvízkirály hétfőn az ATV Egyenes Beszédben reagált: elmondta, hogy egyetlen forintot sem kapott az Orbán-kormánytól, és nem Tiszára szavazni kért mindenkit, hanem csak azt, hogy menjenek el szavazni. Bayer Zsoltot, Kocsis Mátét és Pócs
A Revolut, a világszerte több mint 70 millió lakossági és több mint 800 000 üzleti ügyféllel rendelkező globális fintech-vállalat, új fizetési partnerséget jelentett be a Pepita-val, Magyarország egyik jelentős webáruházával, amely gyors ütemben terjeszkedik a közép- és kelet-európai régióban is. Az együttműködés révén biztonságos, egykattintásos f
A Wise bejelentette az Azonnali Fizetési Rendszeren alapuló Qvik-kérelem magyarországi bevezetését, melynek köszönhetően az arra jogosult ügyfelek illetékmentesen utalhatnak pénzt bankszámlájukról forint egyenlegükre. A bevezetés része a vállalat azon átfogó törekvésének, hogy a Wise-számlát még hasznosabbá tegye, és segítse az ügyfeleket a mindenn
A lepkebarát kertek legtöbbjéből egy apró, de annál fontosabb részlet hiányzik, ami nélkül a szárnyas vendégek csak átrepülnek rajtad. Mutatjuk, hogyan készítsd el 5 perc alatt!
Erősíti stratégiai együttműködését a 4iG és a Rheinmetall az űr- és védelmi iparban. A vállalatcsoport hétfőn közölte, hogy a felek újabb közös lépésekről egyeztettek Németországban.
A magyar hatóságok kezdeményezték Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését - jelentette be hétfőn Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésének megnyitóján Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke.
A rendőrség egy Facebook-kommentben erősítette meg, hogy nyomoznak a "vagyonkimenekítéssel" összefüggésben. A szokatlan nyilvános közlés Fekete-Győr András országos rendőrfőkapitánynak írt nyílt levelére érkezett.
A Semmelweis Egyetem friss ajánlása szerint fogeltávolítás után már nem tilos tejterméket fogyasztani. A pépes, langyos ételek, például egy turmix vagy krémleves már nem tiltólistásak.
A Coriolis-erő szemléletes hatást gyakorol a napfoltok, a szelek és a tengeráramlatok forgásirányára, a lövedékek pályamozgására, és figyelembe kell venni az űrhajók felbocsátásakor is.
A 4iG Nyrt. leányvállalatának, a 4iG SDT EGY Zrt.-nek 32 970 darab Rába-részvényt ajánlottak fel megvételre a Rába Nyrt. törzsrészvényeire kötelezően tett nyilvános vételi ajánlatára - közölte a 4iG Nyrt. a Budapest Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
Az elmúlt években látványosan átalakult az, ahogyan a pénzügyekhez viszonyulsz. A korábban megszokott rutinok helyét egy tudatosabb, átgondoltabb hozzáállás vette át, ahol minden döntés mögött hosszabb távú szempontok is megjelennek. A kiszámíthatóság felértékelődött, és egyre fontosabbá vált, hogy ne csak a jelen pillanatot, hanem a jövőbeli követ
Adásunkat a magyar labdarúgó bajnoksággal kezdjük! A sereghajtó és biztos kieső Kazincbarcika gól nélküli döntetlent játszott pályaválasztóként az MTK Budapesttel a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.