Tóth Gabi egy időre eltűnik a közösségi médiából, de most utoljára még elmondta a véleményét az elmúlt időszak eseményeiről. Bevallotta, a legjobban az viseli meg, hogy ez az egész be tudott a családjába férkőzni, és értetlenül áll azelőtt, amiket a testvére nyilatkozik.
A modern életstílus sokunkat arra kényszerít, hogy folyamatosan rohanjunk, mintha a boldogságunk a teendőink listájának végére lenne kötve. A cikkben megosztom, hogyan próbálom megtörni ezt a ciklust és miért fontos a lassítás.
Szerbia teljes mértékben készen áll a személyszállítás megindítására a Belgrád-Budapest vasútvonalon, a megnyitás időpontja kizárólag a magyar féltől függ – jelentette ki Aleksandra Sofronijevic építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS).
Egy árnyalatnyit erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a hét végén a nemzetközi devizakereskedelemben, az előző heti kezdésnél azonban gyengébben állt.
Az áthúzott árak, százalékos kedvezmények, a különféle rövidebb vagy hosszabb promóciók az online kereskedelem alapeszközei. Ezek azonban megfelelő kontroll nélkül komoly versenyhatósági kockázatot hordoznak. 2023-ban a Gazdasági Versenyhivatal ("GVH") egyszerre három eljárást indított a CCC-vel, az Answear-rel és az About You-val szemben megtévesz
A szicíliai Grammichele egy különleges város, amelyet egy 17. századi földrengés után teljesen újragondoltak: így született meg Európa első hatszög alaprajzú települése.
Hótakaró borította be Moszkvát az éjszaka kezdődött havazás és havas esőzés nyomán, az orosz hidrometeorológiai központ hétfőn az utak eljegesedésének veszélyére figyelmeztetett.
Paul Sztorc, Bitcoinfejlesztő, aki leginkább a drivechain-megoldások támogatásáról ismert, egy új Bitcoin-forkot jelentett be, eCash néven. A projekt máris nagy vitát váltott ki azzal, hogy az új láncon Satoshi Nakamoto régóta mozdulatlan coinjainak egy részét is újraosztaná. Mi az a hard fork? Az új hálózat egy úgynevezett hard forkkal indulna el.
A polgármester hazaküldte őket átöltözni, mondván, nem halt meg senki. Hosszú út vezet a megbékéléshez Erdélyben is, amiben az RMDSZ komoly szerepet játszhat - mondja Kátai István színész, az első erdélyi Tisza-sziget egyik alapítója.
A Commerzbank újabb létszámleépítést tervez megújított stratégiája részeként - erről a Handelsblatt számolt be, a német pénzügyi felügyelet (BaFin) pedig felszólította az UniCreditet, hogy hagyjon fel a Commerzbank akvizíciójához kapcsolódó tisztességtelen reklámtevékenységgel - írja a Reuters.
A polgármester hazaküldte őket átöltözni, mondván, nem halt meg senki. Hosszú út vezet a megbékéléshez Erdélyben is, amiben az RMDSZ komoly szerepet játszhat – mondja Kátai István színész, az első erdélyi Tisza-sziget egyik alapítója.
A Donald Trump elleni merénylet után Washington és a brit királyi család felülvizsgálta a királyi pár e hétre tervezett amerikai útját. Végül arra jutottak, hogy bizonyos módosításokkal, de megtörténik az állami vizit.
Az Amerikai Könyvtári Szövetség közzétette azoknak a könyveknek a listáját, amelyeket a legtöbbször tiltottak be, illetve a legtöbbször kifogásoltak 2025-ben az amerikai könyvtárakban. A világ egyik legnépszerűbb romantasy szerzője sem úszta meg a betiltásokat.
A halálos balesetet hozó 1975-ös Spanyol Nagydíjon a pilóták el sem akartak indulni, de végül megfenyegették őket. Végül 5 néző vesztette életét, az F1 pedig soha többet nem tért vissza az egyébként közkedvelt pályára.
Európa-szerte újra terjedőben vannak a kérődzőket veszélyeztető fertőző betegségek, és Magyarország sem marad érintetlen, újra figyelnünk kell a kéknyelvre, a gümőkórra és más járványokra.
Már csak néhány napjuk maradt az MVM ügyfeleinek, hogy benyújtsák a rezsistop érvényesítéséhez szükséges nyilatkozatot. A harmincszázalékos kedvezmény igénybevételéhez kötelező az állami szolgáltató hivatalos űrlapjának használata, a saját kézzel írt dokumentumokat vagy a késve érkező igényeket ugyanis könyörtelenül elutasítják.
Az új Cayenne Coupé modellek magabiztos kiállásukat a 911 ikonikus tetővonalával – amelynek a Porsche a "flyline" nevet adta – ötvözik. A Coupé modellek az A-oszloptól hátrafelé eltérnek az alapváltozattól, és a szélvédőt is kifejezetten az újdonság számára tervezték. "A finoman lejtő tetővonal elegánsan ível át az autó széles vállain, és különösen
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és pénztárgépadatokat, illetőleg a szocho- és járulékadatokat, amit az idei legnagyobb újításának nevez hétfői közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Már az alacsony alkoholfogyasztás is mérhető károsodást okozhat az agyban - derül ki egy új amerikai kutatásból. A vizsgálat szerint a mérsékeltnek tartott ivás is csökkenti az agyi vérellátást, és elvékonyítja az agykérget, különösen az életkor előrehaladtával - jelentette a Sciencealert.