Kerékpár

Elrajtol ma este a Tour de Hongrie: a közmédia sportcsatornáin semmiről sem maradunk le
2026 május 13.   Médiapiac
Május közepén ismét Magyarországra figyel a nemzetközi kerékpársport: érkezik a 47. Magyar Kerékpáros Körverseny, amelyet a közmédia sportcsatornái kiemelt figyelemmel és teljes körű közvetítéssel kísérnek. A több mint egy évszázados múltra visszatekintő viadal idén is a hazai sportélet egyik legnagyobb szabású eseménye, ahol a nemzetközi élmezőny
Bringások vs. autósok: minden harmadik biciklis keveredett már közlekedési vitába
2026 május 12.   Autószektor
Tavasztól őszig a magyarok harmada, ötöde pedig még télen is kerékpározik heti rendszerességgel – derült ki a Cofidis friss, országos kutatásából. A mindennapokban azonban felmerülnek időszakosan zökkenők: a kerékpározók harmada keveredett már konfliktusba az utakon, legtöbbször egy autóssal szemben. Ugyanakkor minden ötödik bringázó ezt fordított
Bemutatkozott a Tour de Hongrie-n induló 19 csapat 112 versenyzője
2026 május 12.   Gyulatelevízió
A Tour de Hongrie Nagy Rajtjának ezúttal Gyula ad otthont – a TdH 20 év után tér vissza Békés vármegyébe. Az első szakasz rajtja mellett a csapatbemutatót is a gyulai vár lábánál rendezték meg május 12-én. A kiállítók, színpadi produkciók mellett izgalmas kerékpáros attrakciók és ügyességi pálya várta az érdeklődőket. 18 órától pedig kezdetét …
Itt a nagy felmérés: "vallottak" a magyarok a közlekedési kihágásaikról
2026 május 12.   Autószektor
Az Allianz Hungária kutatásából kiderül, hogy a 18–69 éves magyar internetezők 95 százaléka használ valamilyen közlekedési eszközt: 57 százalékuk vezet autót, további 33 százalékuk pedig utasként ül be. Ennél is szélesebb kör, a megkérdezettek 62 százaléka használ valamilyen alternatív közlekedési eszközt (is): többségük kerékpárt (52%), emellett k
Előzd meg a fogaskerekűt! A budai hegyek legkeményebb versenye zajlott le a hétvégén
2026 május 12.   rtl.hu
Idén 21. alkalommal rajtoltak el a bátor futók és kerékpárosok, hogy megkíséreljék a lehetetlent: lehagyni a Széchenyi-hegyre zakatoló Fogaskerekűt. A "piros tehén" becenevű szerelvény azonban nem kegyelmezett – a 325 méteres szintkülönbséggel tarkított pályán idén is ő ért fel leggyorsabban a csúcsra.
Futball minden mennyiségben – sport a tévében
2026 május 12.   Infostart
A Tour de Hongrie kedvelőinek szeme Gyulára szegeződik kedden, de két másik kerékpáros közvetítés is van a sportcsatornák élő közvetítéseinek sorában. Pályára lép az al-Nasszr, az Atlético Madrid és a Southampton futballcsapata is.
Tour de Hongrie: a Viharsaroktól Veszprémig, Valter visszatér
2026 május 12.   vehir.hu
A Viharsaroktól Veszprémig vezet majd a Valter Attilát ismét soraiban tudó mezőny útja a szerdán rajtoló és vasárnapig tartó Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen.
Döbbenet: sokak kedvenc színésze heves vitába szállt egy kerékpárossal
2026 május 11.   Ripost
A színész állítólag átment a piroson.
Benedict Cumberbatch tajtékzott az utcán: durva szócsata lett a száguldozás vége
2026 május 11.   Life
A Doctor Strange sztárja 10 percen keresztül vitázott London belvárosában egy dühöngő kerékpárossal. Benedict Cumberbatch tajtékzását a szemtanúk videón rögzítették.
Játékos formában segíti az elsősök közlekedésbiztonsági oktatását a Magyar Suzuki és az Orfk-Obb
2026 május 11.   Autószektor
A Magyar Suzuki számára kiemelten fontos a biztonságos közlekedés, ezért is döntött úgy a vállalat, hogy támogatja az oktatófüzet létrejöttét. A kiadványban egy kisautó, Suzuki Suzy vezeti végig a gyerekeket a legfontosabb közlekedési szabályokon, és segít megtanulni, hogyan lehetnek biztonságban gyalogosan, kerékpárral, rollerrel vagy akár a csalá
Tilosban versenyző biciklisekre csapott le a motoros rendőr, íme a videó!
2026 május 11.   Autónavigátor
"Egy, kettő, három, négy, öt darab bírság lesz ebből!" - Mondta a rendőr a tilos jelzés és az út menti kerékpárút ellenére az autók között biciklizőknek.
Egy kis brit és portugál foci lesz ma a biciklizés mellett élőben – sport a tévében
2026 május 11.   Infostart
A Kincsem Parkból is lesz ma közvetítés.
Nem a séta, nem is a kerékpározás - ez a mozgás erősítheti legjobban a szívet
2026 május 11.   EgészségKalauz
Van egy mozgásforma, amely egyszerre dolgoztatja meg az egész testet, mégsem terheli túl az ízületeket. Ráadásul a szívre, a vérkeringésre és a tüdőre is kifejezetten jó hatással lehet.
Magnier második szakaszsikere Bulgáriában
2026 május 10.   Magyar Hírlap
A Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszán, Szófiában történt.
Nagy tervek, új alapokon az utánpótlás-nevelés – csodás környezetben épült mountain bike pálya
2026 május 10.   Infostart
Bringát a Kluboknak Program néven olyan utánpótlásprogramot indított a Magyar Kerékpáros Szövetség, melynek célja, hogy a hegyikerékpáros szakágban újabb gyermekeket tudjanak bevonni a sportágba és ezáltal bővítsék a versenyző fiatalok létszámát. Schneller Domonkos, a szövetség elnöke büszkén számolt be az InfoRádiónak arról is, hogy új bükkszentke
Nekiesett egy biciklis Benedict Cumberbatchnek London közepén, miután a színész állítólag átment a piroson
2026 május 10.   Sassy
A dühödt vita tíz percig tartott, és videóra is vették a járókelők. A Sherlock sztárja nem hagyta magát, és visszaszólt az őt vádoló férfinak.
Megnéztük, lehet-e bringatúrázni Európa Amazonasánál, és nem nyelt el az ártéri őserdő
2026 május 10.   Telex
A Dráva folyó Mura- és Duna-torkolat közötti szakasza kicsit felfedezetlen világnak számít biciklis szempontból. Feltérképeztük a horvát és a magyar partot fonódó biciklisként.
Sárga iszap és térdig érő víz: Sokkoló látvány a Velencei-tó partján a szezon előtt
2026 május 10.   Blikk
A szikrázó áprilisi napsütés tömegeket csalt ki a Velencei-tó partjára két hete, április utolsó hétvégéjén. A levegőben már ott vibrált a nyár előszele, a parkolók megteltek, a kerékpárutakon egymást érték a kirándulók, ám a vízpartra érve a vidám hangulatot hamar felváltotta a döbbenet. Aki arra számított, hogy a tavalyi aszályos évek után idén ta
Tizenöt magyar kerékpáros a Tour de Hongrie mezőnyében
2026 május 9.   Infostart
Tizenöt magyar versenyző áll rajthoz a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen, amely jövő vasárnap Veszprémben, a völgyhíd és a vár látványos környezetében zárul – közölte Eisenkrammer Károly főszervező a verseny veszprémi sajtótájékoztatóján.
Zökkenő az utakon: minden harmadik biciklis keveredett már közlekedési vitába
2026 május 9.   Igényesférfi.hu
A magyarok kétharmada rendszeresen kerékpározik, ám a gyakori konfliktusok és az ellentmondásos infrastruktúra miatt a többség szigorúbb szabályozást és a közlekedésre nevelés korai megkezdését szorgalmazza.