-
A Külügyminisztérium szerint törölni kellene a Budapest-Bamako ralit
2011 január 13.
ATV
-
A budapesti Hősök teréről indul szombaton a Budapest-Bamako futam, a Külügyminisztérium azonban a futam törlését javasolja.
-
A Budapest-Bamako szombaton indul
2011 január 13.
Gondola
-
A budapesti Hősök teréről indul szombaton a Budapest-Bamako futam. A roncsralik karneváli hangulatát idéző jelmezes rajttal veszi kezdetét a flúgos futam, amelyben fűvel bevetett Trabant, rozsdás kis Polski, Peugeot 504, légpárnás kétéltű és a világ legkisebb embere, Pityu törpe is részt vesz
-
A Budapest-Bamako szombaton indul
2011 január 13.
Metropol
-
A futam a tervek szerint január végén fut be Mali fővárosába, Bamakóba.
-
Bamako-Rally - Óvatosságra int a Külügyminisztérium
2011 január 12.
Alternatív Energia
-
A nemzetközi terrorizmus leginkább sújtott régiója a Budapest-Bamako Rally útvonala, ezért fokozott óvatosságot és körültekintést kér szerdai közleményében a Külügyminisztérium a verseny részvevőitől. A futam főszervezője a biztonsági előírások betartását kéri a versenyzőktől. Az autóverseny január 15-én, szombaton indul Budapestről és a tervek szerint január 31-én futnak be a versenyzők a nyugat-…
-
Füves Trabant a Bamakón
2011 január 11.
Sport365
-
Nem mindennapi külsőt kapott egy újszászi testvérpár Trabantja, miután műfűvel borították be az egykor az NDK-ban gyártott gépkocsi karosszériáját kívül és belül; az autóval terveik szerint elindulnak a hétvégén Budapestről rajtoló, Bamakóig tartó ralin.
-
Műfűvel bevont Trabant is indul a Budapest-Bamako ralin
2011 január 10.
Gondola
-
Nem mindennapi külsőt kapott egy újszászi testvérpár Trabantja, miután műfűvel borították be az egykor az NDK-ban gyártott gépkocsi karosszériáját kívül és belül; az autóval terveik szerint elindulnak a hétvégén Budapestről rajtoló, Bamakóig tartó ralin
-
Mali: robbantásos merénylet az al-Kaidától
2011 január 6.
hirado.hu
-
Egy tunéziai férfi gázpalackot robbantott fel a bamakói diplomáciai képviselet előtt
-
Ötödszörre is elindulnak Bamakóba
2010 november 30.
HírTV
-
Budapestről, a Hősök teréről indul útjára január 15-én, ezúttal már ötödik alkalommal a Budapest-Bamako Rali – tájékoztatták a Független Hírügynökséget a szervezők. A versenyzők január 31-én futnak be nyugat-afrikai Mali fővárosába, Bamakóba.
-
Budapest-Bamako: a Hősök teréről indul
2010 november 29.
Metropol
-
A budapesti Hősök teréről indul a Budapest-Bamako több mint 400 indulója januárban. Százötven járművel 35 ország 400 indulója várja már a rajtot.
-
Botrányos felvétel: Mikrofonba szellent és káromkodik a magyar szépségkirálynő!
2010 november 10.
hirado.hu
-
Serdült Orsi és Budai Zsuzsi minden gátlást és egyben minden nőiességet is levetkőztek magukról a Bamako-ralin
-
Kamerába szellent és káromkodik Serdült Orsi
2010 november 10.
Blikk
-
Botrányos videó került elő a januári Bamako-raliról. A szépségkirálynő Budai Zsuzsival engedte el magát.
-
Önkéntesek segítettek az afrikai nyomorban
2010 július 7.
Blikk
-
Budapest—Bamako — Negyvenfokos hőségben, minimális felszereléssel a világ legszegényebb országában, az afrikai Maliban gyógyítottak magyar orvosok!
-
Másfél kilót nyomott az egyhónapos csecsemő
2010 július 3.
BorsOnline
-
Elképesztő nyomorban élő gyermekeket gyógyítottak egy hónapig magyar orvosok a világ legszegényebb országában, Maliban. A két orvos, dr. Kis Imre és dr. Jakkel Anna háziorvosok, és önkéntes segítőjük, Keresztes Éva a főváros, Bamako környékén 1700 beteget láttak el 21 nap alatt.
-
Foglalt férfibe szeretett bele a magyar szépség!
2010 április 30.
hirado.hu
-
Budai Zsuzsit a Budapest-Bamako rallyn találta el Ámor nyila
-
Elismerésben részesültek a Bamakot teljesítő Honvéd Dream-Team csapattagok
2010 március 16.
Blikk
-
2010. március 16.-án, Dr Szekeres Imre honvédelmi miniszter fogadta a Honvéd Dream-Team „Gepárdok" tereprali csapat tagjait, Bálint Zoltán zászlóst, Barkó István századost, és Gazdag Ákos szakaszvezetőt. A csapattagokat a Budapest-Bamako Rallyen nyújtott kiemelkedő teljesítményük kapcsán részesítette elismerésben a miniszter.
-
Ők a sivatagi királynők
2010 február 18.
Blikk
-
Budapest — Serdült Orsolya (23), a Miss World Hungary és Budai Zsuzsanna (21), a Miss Universe Hungary királynője az ötödik Bamako-ralin bizonyíthatta rátermettségét.
-
Már mennének vissza
2010 február 9.
Metropol
-
A Lehotzky Norbert, Lukács Tóth Kálmán alkotta páros a versenyben sokáig a harmadik helyen állt a Bamako-ralin, végül az utolsó napon, vélhetően taktikai hiba miatt, a srácok lecsúsztak a negyedik helyre.
-
Tolatós befutó a Bamakón
2010 február 1.
Metropol
-
Nem mindennapi, tolatós befutóval ért célba az utolsó napon a „www.homokdune.hu bemutatja” csapat, az idei Budapest–Bamako-rali győztese.
-
A Bamako-rali számokban
2010 január 31.
Blikk
-
Száguldás és koordinátakeresés árkon-bokron át, sziklák között, a kő-, valamint a homoksivatagon keresztül. A Vasárnapi Blikk afrikai matekórát tart: így nézett ki a „Fapados Dakar".
-
Ők nyerték a Bamakót
2010 január 30.
Blikk
-
A www.homokdune.hu bemutatja elnevezésű csapat nyerte az őrült száguldást