Budapest - Bamako rali

A Gokart Center is csatlakozott a Budapest-Bamako Rali országos adománygyűjtő akciójához
2008 december 17.   hirado.hu
Január 17-én a Hősök teréről útra indul a Magyar karaván Afrika szívébe, Bamakóba
Verseny kategóriában indul a NyME csapata a Bamako Rallyn
2008 november 24.   HírTV
A Nyugat-magyarországi Egyetem négy hallgatója verseny kategóriában indul útnak a 2009 januárjában induló Budapest-Bamako Rallyn. A UNIVERSITeam tagjai az afrikai falvakba juttatnak el karitatív csomagokat, melyek összeállításában helyi vállalkozók is segítenek, amíg pedig a hallgatók a vízumokat és oltásokat intézik, illetve a kisebb költségeket finanszírozzák, addig az egyetem tulajdonában…
Semmi-Kis Tünde 8 ezer kilométert motorozik
2008 november 20.   Blikk
BUDAPEST – Első női motorosként indul el januárban a Budapest–Bamako versenyen Semmi-Kis Tünde (23).
Kiszabadult a Tunéziában elrabolt két osztrák turista
2008 október 31.   Metropol
Szabadon engedték elrablói azt a két osztrák turistát, akit még februárban ejtettek túszul Tunézia sivatagos vidékén. Ursula Plassnik tájékoztatója szerint az 51 éves Wolfgang Ebner és a 43 éves Andrea Kloiber előző este nyerte vissza szabadságát 252 napi fogság után. Mindketten a mali hadsereg védelme alatt állnak, és úton vannak az afrikai ország fővárosa, Bamako felé.
Magyar főiskolások indulnak a Budapest-Bamako Rallyn
2008 október 30.   HírTV
A Budapest-Bamako Rallyn a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) négy hallgatója is elindul. Három fiú már közös célként tűzte ki a versenyen való részvételt, köztük egy kerekes székes hallgató. A negyedik tag személyében egy hölgyet képzeltek el a fiatalok, majd a kétfordulós válogatás eredményeként október 22-én össze is állt a BKF Bamako Team. Kategóriájukban nem a pontszerzés és a…
Tokajit visz Bamakóba a borkirálynő
2008 október 25.   BorsOnline
Lassan több meghívást kap, Götz Mária Ildikó, mint egy világszerte ismert szupermodell! Magyarország borkirálynőjének sok a dolga, most éppen Bamakóba készül.
Felavatták Maliban a Bevándorlási Információs és Menedzsment Központot
2008 október 6.   Gondola
Felavatták hétfőn Mali fővárosában, Bamakóban az uniós Bevándorlási Információs és Menedzsment Központot, amelynek segítségével az Európai Bizottság kezelni akarja az afrikai kontinensről Európa...
A Palik Racing Team és a Miss Hungary szépség királynők a hagymás Dakar rajtjánál
2008 szeptember 12.   hirado.hu
Szombaton rajtol a Budapest-Makó, a Bamako rally előfutama
Újabb "flúgos futam" indul Budapestről
2008 július 28.   hirado.hu
A "vadkeleti túlélőtúra" főszervezője Berényi Attila, aki két Budapest-Bamako ralin vett részt
Villám Géza új államot alapít Afrikában
2008 június 20.   BorsOnline
István király után második magyar államalapítóként köszönthetjük Villám Gézát. A telefonbetyárkodásával és a Budapest-Bamakóval hírnevet szerzett vállalkozó állítja: Afrikában létrehozza a Közép Szaharai Köztársaságot.
Debreceni Egyetem Különleges Orvos és Mentőcsoportja a Bükkben készül a 2009-es Budapest-Bamako Ralira
2008 április 25.   hirado.hu
A 2009-es futam minden eddiginél nehezebb és emberpróbálóbb lesz a verseny kategóriában
Már a magyar kormányzat is támogatja a Budapest-Bamako futamot
2008 március 11.   hirado.hu
Budapestről rajtol a világ legnagyobb transz-szaharai autóversenye
Budapest-Bamako - a Compraddal dolgozik
2008 február 28.   Kreatív Online
Ügynökség szervezi meg ezentúl a Budapest-Bamako rally kommunikációját: a futam főszervezője a Comprad Kommunikációs Ügynökségnek adott pr-megbízást. Az egyes csapatok pr-támogatását külön megállapodások alapján látja el az ügynökség.
Már itthon a sérült Bamakosok
2008 február 5.   hirado.hu
Már Budapesten van a Budapest-Bamako Ralin megsérült 01-es csapat legénysége
A Bamako-ralin vett részt a körözött férfi
2008 február 2.   hirado.hu
A férfit egy másfél milliárdos nagyságrendű adócsalási ügy egyik gyanúsítottjaként keresik
Kórházban maradnak a Bamakó rali sérültjei
2008 január 31.   BorsOnline
Tegnap dél körül érkezett meg Ferihegyre a vasárnap befejeződött Budapest-Bamako rali körülbelül 30 indulója. Többen csak hétvégén jönnek haza és nagyjából 30 csapat a járműveikkel tart visszafelé az afrikai országból.
Elromlott a bamakósok repülője
2008 január 31.   Blikk
Hazaindultak a „bamakósok”
2008 január 31.   Blikk
Talán Bóna Ildikó (21) szépségkirálynőt viselte meg leginkább
A Bamakon indult csapatok egy része már itthon van
2008 január 30.   hirado.hu
Hazaérkezett Magyarországra a vasárnap befejeződött Budapest-Bamako rali körülbelül 30 csapata szerdán
Megérkeztek!
2008 január 30.   HírExtra
Megérkeztek a Budapest-Bamako rali első hazatérő résztvevői szerda délután Budapestre.Az Air France párizsi gépével kora délután landolt Budapesten a futamon indulók közül mintegy 80 fő, akiket hozzátartozók, barátok vártak a repülőtéren. Amikor megpillantották a versenyzőket tapsoltak és hangosan kurjongattak.