-
Magyarországon debütált a Ford csodafegyvere, ami a 2025-ös Dakarra készült
2024 augusztus 13.
Autószektor
-
A Ford a 2024-es Goodwood Festival of Speed rendezvényen mutatta be az új Raptor T1+-t, de az első éles próbára a Hungarian Baja tereprali-versenyen került sor Veszprém környékén, ahol a V8-as motorral hajtott, csővázas versenyautó magabiztos győzelmet aratott Joao Ferreira X-Raid Minije előtt. Magyarország után az októberi Marokkó-ralin lehet majd
-
Prosthoz hasonlóan kezdett az egykori dakaros, de az „egyik legrosszabb F1-es pilóta” lett belőle
2024 július 27.
Racing
-
71. születésnapját ünnepli Philippe Alliot, aki többször is dobogós lett Le Mans-ban, az F1-ben viszont korántsem volt ennyire sikeres.
-
Megmutatta a Dakar-autóját a Ford, először Magyarországon versenyeznek vele
2024 július 12.
Racing
-
A Hungarian Baján rajthoz álló Nani Roma, már a Ford vadonatúj fejlesztésű T1+ autójával érkezik, amivel Várpalotán versenyez először a csapat. Az új Ford Raptor T1+-t az idei Dakar tanulságai alapján épült, és a korábbi szériautóéra emlékeztető forma után végre olyan kialakítással készült, amely alapján már ránézésre is komoly esélye van a dakar s
-
Érkeznek a világsztárok nevezései a Hungarian Bajára
2024 július 11.
Racing
-
Gyári csapatokkal jönnek, már a következő Dakarra tesztelnek a Hungarian Baján.
-
Áradások miatt rövidebb lesz az Italian Baja
2024 július 5.
Racing
-
Dakar résztvevőkkel is meg kell küzdeniük a magyaroknak.
-
"Elviszem őket Olaszországig, és senki nem fog meghalni" – Megnéztük az "Én vagyok a kapitány" című filmet
2024 július 1.
Képmás
-
Innen Magyarországról elképzelni sem tudjuk, milyen megpróbáltatásokon megy keresztül egy afrikai fiatal, aki a jobb élet reményében útnak indul Európa felé. Matteo Garrone olasz rendező Én vagyok a kapitány (Io capitano) című filmdrámájában két szenegáli tinédzser pokoljárását követhetjük nyomon Dakartól Líbián át az olasz partokig. Milyen emberi
-
Jégvilági után jön a Dakar Dacia
2024 június 26.
Autószektor
-
Egykor jégre ment versenyezni a Dacia, a 350 lóerős Dustert Alain Prost Forma 1-es világbajnok vezette másfél évtizeddel később ismét kemény próbatétel vár a márkára, mely indul a 2025-ös Dakaron. A tesztelésen jól vizsgáztak a legújabb gépek, melyeket a kilencszeres rali világbajnok Sébastien Loeb, a sivatag specialista Nasser Al-Attiyah és Cristi
-
A Dacia már két teszten túl van – jöhet Marokkó, aztán a Dakar
2024 június 10.
Racing
-
Kétszer négy napon át teszteltek Európában, Marokkóban jön a folytatás.
-
Repülve készül a Dacia Sandrider a Dakarra
2024 június 9.
Autónavigátor
-
Komoly vállalást tett a Dacia: a motorsport-történelemben kissé szegényes márka szeretne ezen az állapotán változtatni, és az egyik legkeményebb megmérettetésen,
-
Carlos Sainz Dakar sikere is motiválta Solberget, hogy újra raliautóba üljön
2024 május 27.
Racing
-
Az itinerírás lesz a legnagyobb feladat.
-
Dakar-győzelmeket ünnepel az arabok egyedi Land Cruisere
2024 május 26.
Autónavigátor
-
Az egyesült Arab Emírségek Toyota-képviselete bemutatta a Land Cruiser legújabb különkiadását, a 10th Victory Editiont, ám korábban is villantott már
-
Bemutatták a 2025-ös Dakar úvonalát
2024 május 19.
Racing
-
A kéthetes versenyen 12 speciálszakaszt rendeznek, a rajt Bisha városban lesz, a cél Shubaytahba került.
-
Carlos Sainz aláírt az M-Sporthoz – jövőre Forddal indul a Dakaron
2024 május 11.
Racing
-
A Ford nagyon komolyan veszi a Dakart, új autót is építettek.
-
Felszállás közben lezuhant egy újabb Boeing
2024 május 9.
vg.hu
-
A kifutópályán szenvedett balesetet a Dakarból Bamakóba induló repülőgép.
-
Dakar résztvevőkkel rajtol a Riverside Baja
2024 május 2.
Racing
-
A T4 kategória lesz a legnépesebb, de a T1+ mezőnyben is lesz kinek szurkolni.
-
Alonso nem tud leállni: "Ha az F1-ben befejezem, máshol fogok versenyezni"
2024 április 16.
m4sport.hu
-
Fernando Alonso erősen kétli, hogy az F1-es búcsú után képes lesz leállni a versenyzéssel. A Dakarra való visszatérés szinte biztos, és akár Le Mans is szóba jöhet az Aston Martinnal?
-
Meglepetések Portugáliában: Carlos Sainz visszatér a Dakar győzelem után, Loeb új kategóriában indul
2024 március 27.
Racing
-
Portugáliában több mint 160 nevezővel rajtol a vb harmadik futama.
-
A riválishoz tér vissza a Dakar után elküldött navigátor
2024 március 20.
Racing
-
Korábban már értek el együtt sikereket, és a márka is ismerős számára.
-
75 éves korában elhunyt a WRC-futam és Dakar győztes, Kenjiro Shinozuka
2024 március 18.
Racing
-
Hosszú betegség után, 75 éves korában hétfőn elhunyt Kenjiro Shinozuka, minden idők legeredményesebb japán pilótája, aki WRC-futamokat és Dakart is tudott nyerni.
-
Dakar-legenda is érdeklődik a Rally Hungary iránt, amelyre a világ másik feléről is jön pilóta
2024 március 8.
Racing
-
Lakatos Róbert társrendező pedig arról számolt be, hogy már Japánból is jelezte egy versenyző, hogy ott lesz a magyar Európa-bajnoki fordulón.