-
Legalább egy évre eltiltatná a Wada a doppingbotrányba keveredett Jannik Sinnert
2024 szeptember 28.
444.hu
-
Vagy inkább kettőre.
-
Jan Ullrich bevallotta: dopping nélkül nem volt esélye győzni
2024 szeptember 16.
Magyar Hírlap
-
Az egykori Tour de France-győztes német bringás szerint késsel nem lehet pisztolypárbajt nyerni.
-
Mégsem sikerült kimosdatni doppingpotrányából a világelső teniszezőt?
2024 szeptember 13.
Mandiner
-
Jannik Sinner nem nyugodhat meg, már a WADA is nyomoz.
-
Ideges szeptember: ilyenkor könnyen hízhatunk a stresszevéstől
2024 szeptember 4.
Bien
-
Te is tudod, sőt érzed, hogy a stressz a mindennapok szerves része. Persze ez nem feltétlenül baj, hiszen egy kis állásinterjú előtti egészséges drukk vagy egy prezi előtti lázas készülődés akár dopping szerű hatással is bírhat, ám az esetek nagy százalékában sajnos a stressz, mint az életünk megkeserítője van jelen. Olyannyira, hogy sokan evéssel
-
Dopping miatt nem lehetett ott a dobogón egy magyar olimpikon? Gyanús körülmények a kínai úszóknál
2024 augusztus 22.
Promotions
-
A magyar úszóválogatott kapitánya szerint nem volt minden rendben az eredmények körül.
-
Mit kellene tanulnunk a Hámori-Helif-ügyből?
2024 augusztus 7.
Mandiner
-
Sportdiplomácia, tudomány, dopping és bosszúhadjárat.
-
Dopping aggodalom a kezdés előtt: a kínai csapat miatt balhéznak az amerikaiak
2024 július 27.
Mandiner
-
Párizsban a kínai úszókat fokozottan figyelik a doppingellenőrök, de sok versenyző így is panaszkodik.
-
Az ókori olimpiákon se volt ismeretlen a csalás, a dopping, a bunda, a megvesztegetés – Olümpiában jártunk
2024 július 24.
Helló Magyar
-
Tudtad, hogy 8 méter mély hordalék alól kellett kiásni az ókori olimpiák helyszínét?
-
Párizs 2024 – Az eddigi legátfogóbb doppingellenőrzés a vizes sportok művelőinél
2024 július 24.
Magyar Hírlap
-
A mintákat a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a WADA által akkreditált európai laboratóriumban elemezték.
-
Doppingoló ellenfelektől tartanak az úszók
2024 június 19.
Infostart
-
Kína 31 fős úszócsapatot, benne hat olimpiai aranyérmest nevezett a párizsi játékokra, miközben a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vizsgálatot folytat egy korábbi kínai sportági doppingügyben.
-
Lecsaptak a doppingellenőrök a magyar férfi vízilabda-válogatottra a Margitszigeten – reagált a szövetségi kapitány
2024 június 4.
Mandiner
-
Edzés közben jelentek meg a WADA emberei, akik vér és vizeletmintát is vettek Manhercz Krisztiánéktól. Ez az olimpiai felkészülés jól kezdődött Varga Zsolt csapatának...
-
Dopping a napraforgónak…
2024 március 26.
Mezőhír
-
Mikrobiológia segíti a napraforgó-vetést: könnyen felvihető a vetőmag felületére a por formulációjú készítmény
-
56 gyógyszert és táplálékkiegészítőt szedett a 13 éves Kamila Valijeva, akit doppingolás miatt tiltottak el
2024 március 16.
rtl.hu
-
A gyerekek doppingolása megbocsáthatatlan – közölte a Wada. Sokak szerint azokat is felelősségre kellene vonni, akik tiltott szereket adtak a sportolónak.
-
A következő világbajnokságon már szabad lesz doppingolni
2024 március 1.
AC News
-
Őrült tervvel állt elő egy maréknyi milliárdos. Egy olyan világraszóló sporteseményt szerveznének, amin a dopping se számít.
-
Dopping miatt négy évre eltiltották Paul Pogbát, a Juventus játékosát
2024 február 29.
rtl.hu
-
A Juventus világbajnok francia középpályását, Paul Pogbát doppingbotránya miatt négy évre eltiltották a játéktól.
-
Török színekben indulna az olimpián a dopping miatt eltiltott világbajnok magyar kajakos
2024 február 20.
444.hu
-
Takács Tamara az egyik legígéretesebb magyar kajakos volt, de a visszatérése után nem tudott bekerülni a válogatottba.
-
Dopping miatt négy évre eltiltották Máté Tamást, a 200 méteres síkfutás országos csúcstartóját
2024 február 7.
rtl.hu
-
Máté Tamás, a 200 méteres síkfutás országos csúcstartója egy olcsón beszerezhető szerrel bukott le a doppingellenőrzésen.
-
Dopping miatt eltiltották a 200 méteres síkfutás országos csúcstartóját
2024 február 7.
Magyar Hírlap
-
Máté Tamás csak 18 éves korában kezdett atletizálni, szabadtéren hatszoros, fedett pályán hétszeres magyar bajnok.
-
Dopping miatt eltiltották a 200 méteres síkfutás országos csúcstartóját, Máté Tamást
2024 február 7.
444.hu
-
Négy évre.
-
Hírhedt szilícium-völgyi milliárdos finanszírozza az alternatív olimpiát, ahol szabad minden dopping
2024 február 4.
Telex
-
A 2025-ös szteroidolimpia megrendezésére állítólag már több város bejelentkezett, és közel ezer sportoló érdeklődik.