Foci

Zsebkendő a vb-kiesőknek, trójai faló London közepén – a hét legjobb reklámjai
2026 július 17.   Kreatív Online
Miközben az Uber guruló zsebkendő-kamionnal vigasztalja az összetört szívű focidrukkereket, a British Museum óriási „Merci!” felirattal mondott köszönetet a franciáknak. Itthon az LG Michelin-csillagos technikákkal, a Yettel pedig az emberi pillanatokkal igyekszik megfogni a fogyasztókat.
Már nem láthatja a Honvéd Nb I-es visszatérését az Als-ben elhunyt hős futballszurkolója
2026 július 17.   Blikk
Hosszan tartó betegség után elhunyt Szalai Dezső. Az 51 éves népszerű vendéglős és a Kispest-tábor egykori vezéralakja ALS-betegséggel küzdött. A gyógyíthatatlan kór kerekesszékbe vetette, mégis, amikor csak tehette, a lelátóról szurkolt, kedvenceit azonban már sosem láthatja ismét NB I-es mérkőzésen.
Soha nem látott show jön a vb-döntőn – a Fifa-nak fontosabb a buli a focinál
2026 július 17.   Blikk
Vasárnap este jön a világbajnokság döntője, a labdarúgás idei legnagyobb mérkőzése, amelyen eldől, hogy melyik válogatott ülhet fel a sportág trónjára. A New York belvárosához közeli, ám már New Jersey állam területén rendezett fináléba a regnáló Európa-bajnok Spanyolország, és a címvédő Argentína jutottak be. Az összecsapás miatt lázban égnek a sz
7 snack a vb-döntőre, amikkel könnyebb túlélni még egy hosszabbítást is
2026 július 17.   Street Kitchen
A futball vb-döntőnek megvannak a maga íratlan szabályai. A meccs előtt fél órával már mindenki a helyén ül, a sör hideg, a telefon lenémítva, és valaki biztosan megkérdezi, hogy „amúgy enni mit eszünk?”.
Lionel Messi és a karjában tartott csecsemő a vb-döntőben néz farkasszemet
2026 július 17.   Sassy
A 2026-os világbajnokság döntőjében Argentína és Spanyolország csap össze, így Lionel Messi először játszik Lamine Yamal ellen. A két futballista 2007-ben találkozott először egy fotózáson, amikor Yamal még csecsemő volt.
Már nemcsak a focisták sírnak folyamatosan a vébén, de a bírók is, a döntő játékvezetője instant zokogással ünnepelt
2026 július 17.   444.hu
Slavko Vincic azonnal zokogásban tört ki
Több ezer focikártyát gyűjt Tóth Edu, ritka darabok is lapulnak a kollekcióban
2026 július 17.   rtl.hu
Ami sokaknak csak egy papírlap, az a gyűjtőknek akár milliókat érő kincs is lehet. Tóth Edu és kisfia is szenvedélyesen gyűjtik a focikártyákat, a közös hobbi pedig a humorista szerint a kütyük elleni harc egyik legjobb eszköze lett. A Fókusz stábja utánajárt, hogyan működik a kártyagyűjtők világa, és milyen trükkökkel keresik a legértékesebb csoma
Lekésheti Messi és csapata a 2 nap múlva esedékes világbajnoki döntőt
2026 július 17.   naphire.hu
Akkora vihar tombol Atlantában, hogy a Messi vezette argentín futball-válogatott repülőgépe nem tud felszállni.
Trump ott lesz a foci-vb döntőjén: különleges díjat adhat át a győztes csapatnak
2026 július 17.   Blikk
Hivatalosan is bejelentették, hogy az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump ott lesz a stadionban a labdarúgó-világbajnokság vasárnapi döntőjében New Yorkban. Korábban erre már tett utalást a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke, Gianni Infantino is. Trump ráadásul a győztes csapatnak egy különleges díjat is átad majd.
Milliárdokkal került most kevesebbe a magyar focimeccsek közvetítési joga
2026 július 17.   Médiapiac
A tavalyi 10 helyett 6 milliárd forintot fizet a magyar focimeccsek közvetítési jogáért a közmédia vezetése: egyéves megállapodás született a hazai profi labdarúgás 2026-os és 2027-es idényének közvetítéséről.
Még tovább amerikanizálják a foci-vb-t, a győzteseket egy gyűrűvel is megdobják
2026 július 17.   Telex
Az egyedi gyűrűből 2026 darabot készítenek, ebből harmincat kapnak a győztes csapat tagjai.
Több ezer focikártyát gyűjt Tóth Edu, ritka darabok is lapulnak a kollekcióban
2026 július 17.   rtl.hu
Ami sokaknak csak egy papírlap, az a gyűjtőknek akár milliókat érő kincs is lehet. Tóth Edu és kisfia is szenvedélyesen gyűjtik a focikártyákat, a közös hobbi pedig a humorista szerint a kütyük elleni harc egyik legjobb eszköze lett. A Fókusz stábja utánajárt, hogyan működik a kártyagyűjtők világa, és milyen trükkökkel keresik a legértékesebb csoma
A foci-vb bronzmeccs és döntő előtti utolsó nagy lélegzetvétel – sport a tévében
2026 július 17.   Infostart
Attól, hogy csak holnap rúgják a bőrt, pénteken is van miből válogatnia annak, aki sportközvetítésre éhezik: Forma-1, Tour de France, birkózás, kézilabda...
Priskin Tamás a döntőről: senki sem lesz fáradt, egy villanás is elég lehet
2026 július 17.   Infostart
Spanyolország–Argentína finálé lesz az amerikai vb-n. Az argentinok szenzációs hajrában fordították meg az angolok elleni meccset. Thomas Tuchel, az angolok szövetségi kapitánya hibázott, vagy inkább az argentinok ennyire jók? Priskin Tamás volt válogatott futballistával beszélgettünk.
Ekkora területet betonoznak le Magyarországon - naponta
2026 július 17.   Haszon.hu
Hazánkban naponta 11–13 focipályányi természetes vagy mezőgazdasági terület kerül ki a természetes körforgásból – beépítés vagy burkolás miatt. Ez jóval több környezetvédelmi problémánál: hatással van a vízgazdálkodásra, az élelmiszer-termelésre, a klímaalkalmazkodásra és a települések élhetőségére is.
Ki ez az edző, aki jobban összerakta a spanyolokat, mint Luis Enrique?
2026 július 17.   Telex
Luis de la Fuente bajnokcsapatban focizott, az Athletic Bilbaóval a Fradi ellen is játszott, kikaptak. Aztán a spanyol korosztályos válogatottakkal mindent megnyert, és most a felnőtt sikerkorszakát is kiteljesítheti.
Körülzárt a kanadai erdőtűz egy tehervonatot, a dolgozókat úgy kellett kimenteni
2026 július 17.   Telex
A tartományban több mint 100 helyen ég az erdő és a bozót, ami több északnyugati települést veszélyeztet, és elérheti az Egyesült Államokat is, ahol vasárnap a foci-vb döntőjét rendezik.
Milliárdokat költött az állam futballstadionokra – a nézők meg öt év után otthon maradtak
2026 július 17.   Telex
Megtérülhetnek-e valaha anyagilag az állami stadionépítések? Egy friss kutatás szerint az emberek először kíváncsiak az új létesítményre, sokan mennek el megnézni, de aztán hamar lelohad a lelkesedés.
Milliárdokat költött az állam futballstadionokra – a nézők meg öt év után otthon maradtak
2026 július 17.   Telex
Megtérülhetnek-e valaha anyagilag az állami stadionépítések? Egy friss kutatás szerint az emberek először kíváncsiak az új létesítményre, sokan mennek el megnézni, de aztán hamar lelohad a lelkesedés.
Miért nem énekli egyetlen spanyol focista sem a himnuszt a foci-vb-n?
2026 július 17.   Player
Miközben a legtöbb válogatott érzelemmel tele, néha már ordítva énekli a himnuszt, addig a spanyolok hallgatnak a spanyol himnusz alatt. Elég nyomós okuk van rá.