-
Szoboszlainak szurkolt a lelátón a kislánya és a felesége, de egy kirándulás is belefért
2026 augusztus 30.
Blikk
-
Nem sikerült jól a Liverpool futballcsapatának első hazai mérkőzése az angol bajnokságban. A Pool pályaválasztóként csak döntetlent (2-2) tudott elérni a Nottingham Forest ellen, így két fordulót követően két pontja van. Szoboszlai Dominik végigjátszotta a találkozót, míg Kerkez Milost a második félidőben lecserélték a vörösök. Szoboszlai legalább
-
Fél év alatt legyőzte a gyilkos kór a magyar focistát - Mentőhelikopter fogadta a barátját a házánál a halála napján
2026 augusztus 30.
Blikk
-
Egyetlen meccs a címeres mezben, bajnoki aranyérem a Vác csodacsapatával, (és kerettagként a Honvéddal és az MTK-val is) és egy végtelenül harmonikus családi élet. Füle Antalnak mindez megadatott, ám a sors kegyetlenül korán, mindössze 53 esztendősen elszólította: a gyilkos kór fél év alatt végzett a soha nem dohányzó csatárral. Egykori csapattársa
-
Kvíz csak feketeöves Bundesliga-rajongóknak
2026 augusztus 30.
Blikk
-
Ezen a hétvégén végre ismét újra útjára indul a labda, és kezdetét veszi a világ egyik leghangulatosabb, legtöbb nézőt vonzó bajnoksága, elstartol a német Bundesliga! A telt házas stadionok, a fantasztikus szurkolótáborok és a legendás rivalizálások garantálják, hogy idén is minden hétvégén futballázban égjünk.
-
Össztűz Kerkez Milosra:a Liverpool újabb botlása után a magyar focistát kritizálják
2026 augusztus 30.
Blikk
-
Kerkez Milost nem kímélték Angliában a Liverpool újabb döntetlenje után. A magyar válogatott balhátvéd kezdőként kapott lehetőséget a Nottingham Forest ellen, ám a 2-2-re végződő bajnoki után több angol értékelésben is a játékát szapulták. Különösen a beadásaival voltak elégedetlenek, és az sem mutatott jól, hogy Andoni Iraola akkor cserélte le, am
-
Megbukott a Fidesz, erre úgy felpörögtek az NB I. játékoseladásai, mint még soha
2026 augusztus 29.
Telex
-
A nemzetközi összevetésben sokszor értelmezhetetlen számokat mutató hazai fociélvonal megtáltosodott a nyáron, kilenc válogatott játékos állt légiósnak ebben az évben. Ennek a magyar játékosok szerepeltetését előíró szabályok mellett a kormányváltás miatt elapadó pénzcsapokhoz is köze lehet.
-
Azonnali hatállyal szerződést bontott klubja a magyar válogatott focistával – Ez az oka
2026 augusztus 29.
Blikk
-
A 30-szoros válogatott Gazdag Dániel távozott az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Columbus Crew-tól. A támadóval szerződést bontott a klub. Sajtóhírek szerint a rutinos játékosnak már meg is van az új csapata.
-
NB I, kajak-kenu-vb és Szoboszlaiék – sport a tévében
2026 augusztus 29.
Infostart
-
A magyar és angol bajnokik mellett spanyol, német és olasz foci is szerepel a szombati élő kínálatban, de MotoGP, sznúker, golf és kerékpár is lesz.
-
Náci karlendítés miatt volt őrizetben az a Moys Zoltán, akit a Mi Hazánk a közmédiát felügyelő testületbe ültetne
2026 augusztus 29.
Telex
-
Az eset a 2021-es foci-Eb idején történt, Münchenben.
-
Gulácsi Péter nyelvi nehézségekbe ütközött az új csapatánál: "A klubon belül mindenki spanyolul beszél"
2026 augusztus 29.
Blikk
-
A klubváltása után a Spíler TV-nak adott interjút Gulácsi Péter. Az RB Leipzigtől a Villarrealhoz szerződő futballkapus az átigazolása hátteréről, a posztriválisáról és a költözködés nehézségeiről is beszélt.
-
Futnak, bokszolnak és futballoznak a gépek – elképesztő tempóban fejlődik a robotika
2026 augusztus 29.
rtl.hu
-
Pekingben rendezték meg a World Humanoid Robot Games elnevezésű versenyt, ahol a legújabb technológiai fejlesztések mutatkoztak be. A több mint kétezer gépet felvonultató eseményen elképesztő eredmények születtek, köztük egy olyan futórekord, amely túlszárnyalta az eddigi emberi csúcsot is.
-
Tíz nap után a Facebookon üzent az eltűntként keresett Buzsáky Ákos, a rendőrség várja a jelentkezését
2026 augusztus 28.
Telex
-
Édesanyja a rendőrséggel kerestette a volt futballistát, aki közölte: "Amint értesültem a helyzetről, megszakítottam elvonulásomat."
-
Népirtásért felelős háborús bűnöst éltető molinókat osztott meg a nagy múltú európai fociklub
2026 augusztus 28.
Blikk
-
Óriási meglepetésre a hazai pályán szerzett 3-0-s előny sem volt elég a Crvena zvezda labdarúgócsapatának ahhoz, hogy kvalifikálja magát az Európa-liga főtáblájára. A szerb csapat csütörtök este 5-1-re kapott ki a Viktoria Plzen otthonában, így 5-4-es összesítéssel a cseh együttes jutott a sorozat ligaszakaszába. A mérkőzés viszont mégsem csak az e
-
Feljelentést tett a Belügyminisztérium a Fradivárosra szánt pénz felhasználásának ügyében
2026 augusztus 28.
Blikk
-
A Belügyminisztérium közleményben jelezte, hogy feljelentést tett a Fradiváros ügyben. A Ferencváros korábban 25 milliárd forint állami támogatást kapott a beruházásra. A minisztérium állítása szerint ebből az összegből 11,2 milliárd átkerült a futballistákhoz és 38 átigazolást bonyolítottak le ebből a pénzből.
-
Megkerült Buzsáky Ákos: a volt válogatott focista maga törte meg a csendet
2026 augusztus 28.
Femcafe
-
Napokig semmit sem lehetett tudni a korábbi magyar válogatott labdarúgóról, most azonban egy váratlan üzenetben tisztázta a helyzetet.
-
Tíz nap után a Facebookon üzent az eltűntként keresett Buzsáky Ákos, a rendőrség várja a jelentkezését
2026 augusztus 28.
Telex
-
Édesanyja a rendőrséggel kerestette a volt futballistát, aki közölte: "Amint értesültem a helyzetről, megszakítottam elvonulásomat."
-
Futballüneppi estet szerzett a Ferencváros
2026 augusztus 28.
Gondola
-
A futballszakmában tudják, hogy egy csapat emberelőnybe kerülése nem jelent föltétlenül jót. Van, amikor az emberhátrányba került csapat tüzesedik föl. A Fradi jól élt a lehetőséggel: azonnal fölénybe került és leradírozta a pályáról az egyébként jó ellenfelet.
-
3 hónapra eltiltották a kisvárdai focistát, aki úgy lekönyökölte az ellenfelét, hogy elmozdult a szemgolyója, és kettős látása lett
2026 augusztus 28.
444.hu
-
Oláh Bálint november 30-ig nem játszhat Tarcsi Róbert arcának átalakítása miatt.
-
Foci-vb-botrány: az Uefa büntetőfeljelentést tenne a Fifa elnöke ellen
2026 augusztus 27.
SzMo
-
A terv szerint a világbajnokságok kereskedelmi jogainak 20 százalékát körülbelül 20 milliárd dolláros vállalatértékelés mellett adták volna el. Az UEFA szerint az ár nem nyílt versenyben alakult ki, és független szakértő sem vizsgálta meg.
-
Három hónapra eltiltották a Kisvárda védőjét, miután lekönyökölte, és ezzel eltörte a Nyíregyháza focistájának arccsontját
2026 augusztus 27.
Telex
-
Tarcsi Róbertnek a szemgolyója is elmozdult, meg kellett műteni.
-
3 hónapos babát kapott el a róka, óriási a felháborodás az ijesztő eset után
2026 augusztus 27.
Promotions
-
Az anya szerint olyan volt kislánya feje, mint amikor kutyák rágnak meg egy focilabdát.