Forma 1

Verstappen unalmassá teszi az F1-et? – korábbi csapattársának nem tetszik ez a vélemény
2024 március 17.   Racingline
Alexander Albon szerint Max Verstappen dominanciája ellenére sem unalmas a Forma–1, sőt, úgy véli, ez a valaha volt legszorosabb mezőny.
10 éve tűnt el a Forma–1 hangja – így indult a hibrid-korszak
2024 március 16.   Racingline
A 2014-es Ausztrál Nagydíjjal új éra köszöntött be a száguldó cirkuszba, és jelenleg is tart.
Molnár Martin a motorsport őshazájában folytatja útját a Formula 1 felé
2024 március 16.   Digital Hungary
Európa egyik legrangosabb utánpótlásnevelő autóverseny-sorozatában, az FIA Brit Formula 4-ben, a Virtuosi Racing színeiben folytatja versenyzői pályafutását Molnár Martin. A 15 esztendős versenyző a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó Humda tehetséggondozó programja, a Hungarian Motorsport Academy tagja, az idei évtől az akadémia mellett a 4iG Ny
Ralf Schumacher: Hamilton fantasztikus, de nem olyan jó, mint Verstappen
2024 március 16.   Racingline
Lewis Hamilton nincs azon a szinten, amin Max Verstappen – véli Ralf Schumacher, ami még persze nem zárja ki, hogy sikeres legyen a Ferrarival. Max Verstappen esetleges csapatváltása kapcsán többször elhangzott már – többek között Toto Wolff szájából is –, hogy a Forma–1 összes csapata tárt karokkal várná a holland pilótát, amennyiben tényleg el ak
Mérföldkő a hazai autósportban, az idei évtől a brit Forma–4-ben versenyez Molnár Martin
2024 március 11.   Racingline
A 15 esztendős sportoló a Forma–1 őshazájában kezdi formaautós karrierjét.
A Forma–1 hazájában folytatja pályafutását Molnár Martin
2024 március 11.   Racingline
A gokartot formaautóra cserélve az idei szezontól a brit Forma–4-ben versenyez Molnár Martin, ami mérföldkő a hazai motorsportban.
A rejtőzködő milliárdos, akinél nem létezik második hely, most a Manchester United megmentője lehet
2024 március 10.   Telex
Jim Ratcliffe-nek 13500 milliárd forintnyi vagyona van, amelyet vegyipari vállalatok felvásárlásából és okos átalakításából hozott össze. A környezetvédők utálják, de a Forma–1, a maratonfutás és a kerékpározás után a Manchester Unitedben lett résztulajdonos, és pár éven belül a világ legjobb csapatává akarja formálni a most vergődő futballklubot.
Formula 1: a pálya, ahol a fintech óriások versengenek
2024 március 8.   FinTechRadar
A Formula 1 új korszakba lépett, ahol a fintech szponzorok kerülnek a reflektorfénybe, célkeresztjükben a Z generációval.
Hamilton szerint sorsdöntő pillanatban van a Forma–1
2024 március 7.   Magyar Hírlap
Utalt arra, hogy a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner, valamint Mohammed ben Szulajem, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke is kétes ügybe keveredett.
Hogyan vált a Formula 1 fintech szponzorációs felületté
2024 március 5.   Fintech
A Formula 1 már évtizedek óta szponzorok százait vonzza. Az utóbbi években sportág vezetői egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek fiatalok bevonzására. Ezzel párhuzamosan megjelentek a fintech szponzorációk is, amelyek kifejezetten ezekre az új rajongókra fókuszálnak. A magyar sikerrel induló Formula 1 szezon nem csak a versenyzés izgalmaival adhatott b
Forma–1: hatalmas botrány van kirobbanóban
2024 március 5.   Infostart
A BBC értesülései szerint nyomozást indítottak Mohammed ben Szulajem, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke ellen, mert a sportvezető állítólag befolyásolta a tavalyi Forma-1-es Szaúdi Nagydíj végeredményét.
Albumot adott ki a Forma–1 sztárja
2024 február 27.   Magyar Hírlap
Azt már évek óta tudjuk Leclerc-ről, hogy szeret zongorázni.
Kicsit sem lassul a hajsza a túlélésért - Drive to Survive 6.
2024 február 27.   in.hu
A hozzám hasonló motorhang-fixáltak számára komoly megpróbáltatás volt az utolsó Forma 1-es futam óta eltelt 105 nap, 2520 óra és 151200 perc. De ki számolja? Szinte elvonási tüneteket produkált a lóerő-ínség, a száguldás-hiány és intrika-éhkopp, aminek most megkegyelmezett a Netflix a Hajsza a túlélésért című, Forma 1 reality sorozatának 6. évadáv
Verstappen, Leclerc és Hamilton is figyelmeztetett, muszáj megoldani az aggasztó problémát
2024 február 25.   Racingline
A Forma–1 három élpilótája kifejezte aggályait a csatornafedelek jelentette veszélyre, ami többször is gondot okozott a teszten.
Magyar siker a Bahreini Nagydíjon
2024 február 23.   Fintech
A magyar alapítású Festipay fogja lehetővé tenni a digitális fizetéseket a Formula 1 Bahreini Nagydíjon, amely idéntől készpénzmentes lesz.
Forma–1 – Sainz diktálta a tempót, ismét csatornafedél okozott gondot
2024 február 22.   Magyar Hírlap
A második időt Sergio Perez (Red Bull), a harmadikat pedig Lewis Hamilton (Mercedes) autózta.
Forma–1 – Bemutatták a Ferrari idei versenyautóját
2024 február 13.   Magyar Hírlap
A Forma–1-es szezon jövő szerdán, a bahreini hivatalos teszttel kezdődik.
Egy helyi képviselő szerint Chicagónak a Nascar-t kellene választania a Forma–1 helyett
2024 február 12.   Racingline
Lehetséges, hogy Chicagóban is lesz majd futama a Forma–1-nek, de van, aki szerint a városnak inkább a NASCAR-t kellene preferálnia.
Forma–1 – A Japán Nagydíj 2029-ig Szuzukában marad
2024 február 2.   Magyar Hírlap
Az F1-es sorozat szervezői pénteken jelentették be, hogy öt évvel meghosszabbították szerződésüket a pályatulajdonosokkal.
Miért járt volna jobban Prost, ha Senna legyőzi? – különleges F1-es tények és statisztikák (2. rész)
2024 február 1.   Racingline
Korábbi cikkünk folytatásaként újabb érdekes tényeket és statisztikákat szedtünk össze a Forma–1 elmúlt évtizedeiből.