Kajak-kenu

Mi történt valójában Dudás Miklós halála előtt? Ez állt az édesapa konfliktusának hátterében
2026 január 8.   Blikk
Ponyvával letakart stand árválkodik a pesterzsébeti piac közepén. Nemrég együtt árult itt virágokat Dudás Miki családja, mostanra viszont – a férje és a fia elvesztése után – már csak az édesanya maradt, hogy vigye a boltot. A Blikk újabb részleteket tudott meg arról a konfliktusról, ami a világbajnok kajakozó édesapjának tavaly februári halálához
Halált okozó testi sértés gyanújával nyomoz a rendőrség Dudás Miklós halála ügyében
2026 január 7.   Kontroll.hu
Halált okozó testi sértés bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság Dudás Miklós halála ügyében. A 34 éves világbajnok kajakost január 5-én találták holtan XVIII. kerületi lakásában, az első helyszíni vizsgálatok során azonban még nem merült fel bűncselekmény gyanúja.
"Azt gondoltam, most talán elindul valami" – Dudás Miki új életet akart kezdeni barátja szerint
2026 január 7.   SzMo
Kárai Péter, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség alelnöke szerint az egykori olimpikon számára minden lehetőség adott volt, mégsem tudott kilépni abból a megszokott életmódjából, amit követett. Elmondta, miről beszéltek utoljára, nem is olyan régen.
Ezek voltak Dudás Miki legjobb RTL-es pillanatai – így emlékszünk az olimpikonra
2026 január 7.   rtl.hu
Dudás Miki pályafutása során a kajak-kenu világában ért el kiemelkedő eredményeket, majd tévés produkciókban is kitűnt bátorságával és humorával: a Nyerő Páros, a Kalandra fal! és a Sztárbox című műsorokban is láthatták a nézők. Összegyűjtöttük legmaradandóbb pillanatait, amiket sosem feledünk!
Elhunyt Dudás Miki, édesapjával már az égből figyel a családjára
2026 január 7.   Kárpátmedence
Gyászolja Magyarország a tragikus sorsú, bohém lelkű kajak-világbajnokot, rejtély, Dudás Miki édesapjával már az égből figyel a családjára. Döbbenet és gyász uralkodik Magyarországon, nem tér magához a sokkból a hazai sportvilág Dudás Miki halála miatt. A legendás kajak-világbajnok már az édesapjával az égből figyel a családjára. Rejtély, hogy mi o
Sokkolta az országot Dudás Miklós elvesztése
2026 január 7.   rtl.hu
Sokunkat sokkolt a tegnapi tragikus hír: holtan találták otthonában a 34 éves Dudás Miklóst, korábbi kajak világversenyek bajnokát és Európa Bajnokságok sikeres versenyzőjét. Miki gyakran volt a Reggeli vendége, vidám természetét, humorát, karakterét nem lehetett nem szeretni. Örültünk mindig ha jött, akár egyedül, akár feleségével, Ivettel, vagy k
Pulai Imre kitartó sportolóként emlékszik pályatársára, a 34 évesen elhunyt Dudás Miklósra
2026 január 7.   rtl.hu
A világbajnok kajakozót budapesti otthonában találták holtan, a rendőrség szerint halálát nem idegenkezűség okozta. Dudás Miklós 2014-es a kajak-kenu világbajnokságon váltóban aranyérmes lett , a 2012-es olimpián 6. helyezést ér el 200 méteren. Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmet is nyert, 2020-ban hagyta abba az élsportot.
Szarvas Andit sokkolta Dudás Miki halálhíre: Megígérte, hogy odafigyel magára a gyerekek miatt
2026 január 7.   Blikk
Több hazai híresség is közeli, baráti kapcsolatot ápolt a tragikus hirtelenséggel elhunyt világbajnok kajakozóval, Dudás Mikivel. A gyászolók között van Szarvas Andrea, egykori szépségkirálynő is, aki nemcsak ismerőseként, hanem barátjaként tekintett a sportolóra, együtt szerepeltek a TV2 Farm VIP című műsorában is. Az RTL Sztárboxa alatt még beszé
Megölhették Dudás Miklós világbajnok kajakozót: fordulatot vett az ügy, most már ezután nyomoz a rendőrség
2026 január 6.   Pénzcentrum
Mostanra halált okozó testi sértés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség Dudás Miki halála ügyében - közölte frissen a rendőrség.

Halált okozó testi sértés miatt nyomoz a rendőrség Dudás Miklós világbajnok kajakos halálának ügyében
2026 január 6.   Telex
Hétfőn még nem merült fel bűncselekmény gyanúja.
"Hogy a fenébe halhat meg így!?" – reagált a magyar sportvilág Dudás Miklós tragédiájára
2026 január 6.   Mandiner
Kabát Péter egész éjszaka nem tudott aludni, folyamatosan az elhunyt kajakos járt az eszében.
Szarvas Andit sokkolta Dudás Miki halálhíre: "Megígérte, hogy odafigyel magára a gyerekek miatt"
2026 január 6.   Igényesnő.hu
Több hazai híresség is közeli, baráti kapcsolatot ápolt a tragikus hirtelenséggel elhunyt világbajnok kajakozóval, Dudás Mikivel. A gyászolók között van Szarvas Andrea, egykori szépségkirálynő is, aki nemcsak ismerőseként, hanem barátjaként tekintett a sportolóra, együtt szerepeltek a TV2 Farm VIP című műsorában is. Az RTL Sztárboxa alatt még beszé
Szarvas Andit sokkolta Dudás Miki halálhíre: "Megígérte, hogy odafigyel magára a gyerekek miatt"
2026 január 6.   Vince
Több hazai híresség is közeli, baráti kapcsolatot ápolt a tragikus hirtelenséggel elhunyt világbajnok kajakozóval, Dudás Mikivel. A gyászolók között van Szarvas Andrea, egykori szépségkirálynő is, aki nemcsak ismerőseként, hanem barátjaként tekintett a sportolóra, együtt szerepeltek a TV2 Farm VIP című műsorában is. Az RTL Sztárboxa alatt még beszé
Kunhalmi Ágnes is gyászol Dudás Miklós halála után: "Hatalmas veszteség"
2026 január 6.   Blikk
Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő is részvétét fejezte ki Dudás Miklós olimpikon halála miatt. A kajakozó a XVIII. kerületben élt, amelynek képviselője az MSZP-s politikus.
Erdei Zsoltot padlóra küldte Dudás Miklós halála: "Egy életerős sportoló hogy a fenébe halhat meg így?"
2026 január 6.   Blikk
Erdei Zsolt megrendülten értesült Dudás Miki halálhíréről, akit a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban ismert meg. A sportolók között azután is jó kapcsolat maradt fent, az egykori profi ökölvívó Zsolt a nehéz időkben is a volt kajakos Miki mellett állt.
Kabát Peti megszólalt Dudás Miki halála kapcsán: Letaglózott, aludni sem tudtam
2026 január 6.   Blikk
Megrázta az országot Dudás Miki halála. Az egykori világbajnok sportoló mindössze 34 évesen hunyt el. Korábban kajak világbajnokként ismerhettük meg, aztán a kereskedelmi tévék műsoraiban tűnt fel, egy ilyen kapcsán ismerkedett meg Kabát Péterrel is.
Miért halt meg Dudás Miki ennyire fiatalon? Ezt tudjuk jelenleg halála körülményeiről
2026 január 6.   Diplomátszerzek
Miért halt meg a mindössze 34 éves egykori világbajnok kajakos, Dudás Miklós? Ezt tudjuk halálának körülményeiről.
Miért halt meg Dudás Miki ennyire fiatalon? Ezt tudjuk jelenleg halála körülményeiről
2026 január 6.   Librarius
Miért halt meg a mindössze 34 éves egykori világbajnok kajakos, Dudás Miklós? Ezt tudjuk halálának körülményeiről.
Miért halt meg Dudás Miki ennyire fiatalon? Ezt tudjuk jelenleg halála körülményeiről
2026 január 6.   Zöld Trend
Miért halt meg a mindössze 34 éves egykori világbajnok kajakos, Dudás Miklós? Ezt tudjuk halálának körülményeiről.