-
Hurrá? Megérkezett Magyarországra a nyár, így robbant be a kánikula
2025 június 6.
Blikk
-
Egyik napról a másikra berobbant a kánikula, a hőmérők 31 Celsius-foknál is magasabb értékeket mutatnak. Amíg egyesek nem győzik keresni az árnyékot, addig mások végtelenül élvezik a melengető napsugarakat. A legkisebbek a belvárosi szökőkutakban pancsolnak, de közben a vízparton is zajlik az élet. Van, aki kajakba, csónakba pattan, míg mások a par
-
Itt az alkalom meghódítani a Balatont
2025 június 5.
Infostart
-
Július 12-én nyolcadik alkalommal rendezik meg a Hervis Balaton-átevezést, amelynek résztvevői kajakkal, kenuval, SUP-pal, sárkányhajóval vagy akár gumicsónakkal is teljesíthetik a Zamárdi–Tihany–Zamárdi nyolc kilométeres útvonalat.
-
Szent a béke? Újra közös fotót posztolt Szigligeti Ivett és Dudás Miki
2025 június 1.
Blikk
-
Dudás Miki és Szigligeti Ivett együtt vettek részt a kislányuk óvodás ballagásán pénteken, ugyanis Nara idén már iskolába megy. A volt kajakos és az egykori szépségkirálynő kapcsolata úgy látszik, rendeződött, hiszen ismét közösen osztottak meg fotót a gyermekükkel, amelyen mindannyian boldognak tűnnek.
-
Kezdődik a nagy vízitúra-sorozat, akár a Balatont is át lehet az idén evezni
2025 május 24.
Infostart
-
Június elején indul a Vízi Ring országos vízitúra-sorozat, amelynek fő eseményét, a Balaton-átevezést a tervek szerint július 12-én rendezik. A tíz állomásos kihíváshoz bárki csatlakozhat saját vízi járművével akár felfújható kajakkal, kenuval vagy egy házilag barkácsolt eszközzel is.
-
Különleges műtét segíthet a megégett magyar kenuson
2025 május 22.
Blikk
-
Csáky Soma életigenlése sokunk számára példa lehet. A tehetséges kenus élete három évvel ezelőtt, 2022. április 4-én örökre megváltozott egy szörnyű baleset következtében, amely azonban nem tudta megtörni. Az akkor 15 esztendős fiú a bajban lévő barátja segítségére sietett, amikor az egy tehervonat tetejére mászott a sárospataki vasútállomáson, s m
-
Hadvina Dóra olimpiai bajnok kajakozó élsportról, teljesítményről, étkezési zavarokról, anyaságról a Testkép podcastben
2025 május 21.
Éva Magazin
-
Őszintén az élsport mögötti teljesítménykényszerről, nyomásról, az önbizalom- és táplálkozási problémákról, és az anyaságról mesélt nekünk Hadvina Dóra.
-
Csillogó érmekért lapátoltak evezőseink
2025 május 18.
HírTV
-
A magyar versenyzők három arany- és egy bronzérmet gyűjtöttek a vasárnap déli döntőkben a szegedi kajak-kenu világkupán.
-
Három magyar arany a szegedi kajak-kenu világkupán
2025 május 18.
Telex
-
A három arany mellett egy bronz is összejött a magyaroknak vasárnap délelőtt.
-
Kenutúra, csillagászati bemutató, kincskereső program - Az egyik legnagyobb turisztikai rendezvénysorozat indul itthon
2025 május 18.
Növekedés
-
Magyarország természeti kincsei újra várják a felfedezőket, országszerte elindul a Magyar Nemzeti Parkok Hete, a legnagyobb ökoturisztikai rendezvénysorozat belföldön - közölte az MTI-vel szombaton az Agrárminisztérium (AM).
-
Magyar éremeső a szegedi kajak-kenu világkupán!
2025 május 17.
Demokrata
-
Az Opavszky Márk, Fodor Bence, Balogh Gergely és Tamási Zsombor összeállítású egység aranyérmet nyert.
-
Kajakostul nyelte le szerencsétlen férfit a tengeri óriás
2025 május 16.
AC News
-
Tengeri óriás támadta meg az óvatlan férfit. A hatalmas fenevad kajakjával együtt nyelte le a fiatalembert, akinek édesapja videón rögzítette a borzalmas eseményt.
-
Barbi bántalmazó volt férjéről mesélt Zsoltnak
2025 május 14.
rtl.hu
-
Balla Zsolt és Barbi egy könnyed kajakozás után a parton napozva beszélgettek egymással, ahol korábbi kapcsolataik is szóba kerültek. Barbi hét évig tartó házasságáról és bántalmazó exférjéről is mesélt a Miamiban élő üzletembernek. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész, amelyben kiderül, hogyan alakult a páros közös napja.
-
Barbi és Zsolt az ágyban kötnek ki
2025 május 14.
rtl.hu
-
Kajakozós, beszélgetős randijuk után a Miamiban élő Balla Zsolt nem akarja, hogy véget érjen a közös napjuk Barbival. A Határtalan szerelem párkeresője ezért áthívja magához egy vacsorára a lányt, a finom falatozás után viszont egyből lepedők között találják magukat. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész, amelyből kiderül, mi történt közöttük az
-
Zsolt megmasszírozza Barbit: "Végre hozzám ért"
2025 május 13.
rtl.hu
-
Barbi már napok óta várja, hogy Balla Zsolt végre őt vigye el egy randira. Ez a nap végre elérkezett. A páros egy romantikus kajaktúrán vesz részt, ahol a Határtalan szerelem párkeresője a forró napsütésben felajánlja Barbinak, hogy megmasszírozza. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész, amelyből kiderül, mi történt még Zsolték randevúján.
-
Balesetezett az egykori kajakos, Dudás Miklós
2025 május 10.
Telex
-
A BRFK az esetről azt írja, nem sérült meg senki, anyagi kár viszont keletkezett.
-
"Az életet élni kell, kompromisszumok nélkül" - interjú Rakonczay Gáborral
2025 május 8.
InStyle Men
-
Kenujával 75 nap alatt átevezte az Atlanti-óceánt: Rakonczay Gábor azt az utat járja, amit gyermekként megálmodott, hazatérése után pedig interjút adott az InStyle MEN-nek.
-
Ismét megrendezik az Indián Kenu Túlélő Versenyt
2025 május 3.
Gyulatelevízió
-
Immár 12. alkalommal rendezik meg térségünkben az Indián Kenu Túlélő Versenyt. A szervező Sós Imre korábban mindig szeptember környékére időzítette az eseményt, tavaly óta pedig május lett az új időpont. A változtatás azt szolgálta, hogy a kedvezőbb időpont meghozza az emberek kedvét a természetben való megmérettetésre. A versenyzők Gyulán rajtol
-
Adolf Balázs és Opavszky Réka sikere
2025 május 2.
Magyar Hírlap
-
A szombatig tartó válogatón kajakban nyolc, kenuban pedig hat számban bonyolítanak le futamokat.
-
Elhunyt Mohácsi Ferenc
2025 április 30.
Magyar Hírlap
-
Az olimpiai bronzérmes kenus kilencvenöt esztendősen távozott.
-
Hüttner Csaba lett a szlovák kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya
2025 április 28.
Infostart
-
A szlovák szövetség közösségi oldalának beszámolója szerint Erik Vlcek, a síkvízi szakág tavaly megválasztott új elnöke a sajtótájékoztatón elárulta, az utolsó pillanatig kivártak a döntéssel, mivel a kapitányi posztra jelentkező pályázók közül nem tudtak választani.