-
Cozma-ügy: tárgyalják együtt a garázdaságot és az emberölést!
2010 június 17.
Infostart
-
A Cozma-ügy "szétszedése" garázdaságra és emberölésre rossz döntés volt, ebből még botrány lesz, ezért fellebbez a megyei bíróság még nem jogerős döntése ellen - mondta a csütörtöki tárgyalási napot követően Kamarás Gábor, az elsőrendű vádlott, Raffael Sándor ügyvédje az MTI-nek.
-
"Megszúrtam a magas, csíkos pólóst" Újabb részletek Cozma-ügyben
2010 június 17.
ATV
-
Az emberölés után a 8-as főúton veszekedtek.
-
„Raffael Sándor szúrta le Marian Cozmát”
2010 június 17.
HírTV
-
Raffael Sándor szúrta le Marian Cozmát – ezt vallotta a büntetőper tárgyalásán a kilencedrendű vádlott a Veszprémi Városi Bíróságon. B. Iván a Patrióta lokálban tavaly februárban történtekre már nemigen emlékezett, ezért a bíró ismertette a nyomozáskor tett vallomását.
-
Cozma-ügy: Raffael vádlottársának elmondta, hogy megszúrta Cozmát
2010 június 17.
Gondola
-
A Cozma-ügy csütörtöki veszprémi tárgyalási napján a kilencedrendű vádlott - egyezően nyomozati vallomásával - azt mondta, hogy Raffael Sándor elsőrendű vádlott a Patrióta lokálnál 2009
-
Cozma-ügy: Raffael ellen vallott az egyik vádlott
2010 június 17.
Blikk
-
-
Cozma-ügy: "Megszúrtam a magas, csíkos pólóst"
2010 június 17.
Alternatív Energia
-
A Cozma-ügy csütörtöki veszprémi tárgyalási napján a kilencedrendű vádlott - egyezően nyomozati vallomásával - azt mondta, hogy Raffael Sándor elsőrendű vádlott a Patrióta lokálnál 2009. február 8-án hajnalban történtek után megjegyezte: "megszúrtam a magas, csíkos pólóst".
-
Bedrogozva tomboltak Cozma támadói
2010 június 17.
Blikk
-
Veszprém ‒ Részegen, állatok módjára, bedrogozva szállták meg Raffael Sándor és társai 2009. február 8-án a Patrióta lokált Marian Cozma meggyilkolása előtt, alig egy órával.
-
„Itt ma vér fog folyni” – tart a Cozma-tárgyalás
2010 június 16.
HírTV
-
Az egyórás vádirat ismertetésével kezdődött meg a Cozma-gyilkosságot megelőző tömegverekedés tárgyalása. 25-en álltak csoportosan elkövetett garázdaság vádjával a Veszprémi Városi Bíróság elé, közülük tízen vannak előzetes letartoztatásban.
-
Cozma-ügy - Nem tettek vallomást a fő vádlottak
2010 június 16.
Alternatív Energia
-
A Veszprém Megyei Bíróságon megjelent 25 vádlott közül tízen vannak előzetes letartóztatásban, őket kommandósok vezették elő. Az ügyet a megyei bíróság épületében tárgyalja Bogdánné Gremsperger Andrea büntetőtanácsa, ugyanis csak ott tudtak megfelelő befogadóképességű termet biztosítani a tárgyaláshoz.
-
Így ölték meg Cozmát
2010 június 16.
Blikk
-
Megkezdődött a Cozma-ügyben csoportos garázdaság elkövetésével vádolt 25 ember büntetőpere szerdán a Veszprémi Városi Bíróságon
-
Megkezdődött a Cozma-per tárgyalása
2010 június 16.
ATV
-
A 25 vádlottból tízen érkeztek bilincsben.
-
Megkezdődött a Cozma-ügyben garázdasággal vádolt 25 ember pere
2010 június 16.
Gondola
-
Megkezdődött a Cozma-ügyben csoportos garázdaság elkövetésével vádolt 25 ember büntetőpere szerdán a Veszprémi Városi Bíróságon
-
25-en a vádlottak padján – indul a Cozma-ügy tárgyalása
2010 június 16.
HírTV
-
Szerdán kezdődik a Cozma-ügy tárgyalása. 25-en állnak a Veszprémi Városi Bíróság elé, csoportosan elkövetett garázdaság vádjával. Az emberöléssel vádolt hét ember ügyét csak szeptemberben kezdi tárgyalni a megyei bíróság.
-
Cozma-ügy: 25 vádlott áll bíróság elé szerdán Veszprémben
2010 június 16.
Gondola
-
Megkezdi a Cozma-ügyben csoportosan elkövetett garázdasággal vádolt huszonöt ember büntetőperének tárgyalását szerdán a Veszprémi Városi Bíróság
-
Cozma-ügy: 25 vádlott áll bíróság elé
2010 június 15.
Gondola
-
Megkezdi a Cozma-ügyben csoportosan elkövetett garázdasággal vádolt huszonöt ember büntetőperének tárgyalását a Veszprémi Városi Bíróság.
-
Huszonöt vádlott áll a bíróság elé Cozma-ügyben
2010 június 15.
Alternatív Energia
-
Megkezdi a Cozma-ügyben csoportosan elkövetett garázdasággal vádolt huszonöt ember büntetőperének tárgyalását szerdán a Veszprémi Városi Bíróság - tájékoztatta Meződi János, a Veszprém Megyei Bíróság elnökhelyettese kedden.
-
Nem tudni, ki támadt a Cozma-ügy vádlottjára
2010 június 12.
Blikk
-
-
Cozma-ügy: az emberölés ügyét a megyei bíróság tárgyalja
2010 május 26.
Gondola
-
A Marian Cozma-ügy emberöléssel kapcsolatos részét a Veszprém Megyei Bíróság, míg a minősített garázdasággal kapcsolatos részét a Veszprémi Városi Bíróság tárgyalja majd - közölte a megyei bíróság
-
Több titkos koronatanúja van a Cozma-ügynek
2010 május 19.
Blikk
-
VESZPRÉM — Több titkos koronatanúja van a Cozma-ügynek. A Blikk információi szerint egy tucatra tehető azoknak a száma, akik végignézték az MKB Veszprém idegenlégiós kézilabdázójának meggyilkolását.
-
Cozma-ügy: Veszprémben lesz a bírósági tárgyalás
2010 május 15.
Alternatív Energia
-
Nem zárják ki a Cozma-ügy tárgyalásából a veszprémi városi és a megyei bíróságot; a Győri Ítélőtábla jogerős határozatban tagadta meg a két bíróság kizárását az ügyből - tájékoztatta a táblabíróság büntető kollégiumának vezetője pénteken az MTI-t.