-
Szilágyi Áron Párizsban kerülhet be a NOB sportolói bizottságába
2024 augusztus 1.
Demokrata
-
A csapatban szerzett ezüstéremmel Szilágyi Áron befejezte szereplését az olimpián.
-
Hiszed vagy sem, olyan sportágak jutottak el a párizsi olimpiáig, amit sokan nem is tartanak sportnak
2024 július 31.
Glamour
-
Míg az első olimpiai játékokon, 1896-ban Athénban alig kilenc sportág versenyzői mérték össze a tudásukat, úgy a 2024-es párizsi olimpián már harmincöt számban versenyeznek a világ legjobbjai. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntésén múlik, milyen sportok kerülnek be az olimpia programjába, így a hagyományos és megszokott versenyszámok mellett mind
-
Amnézia
2024 július 30.
Magyar Hírlap
-
Fricska. Karácsony Gergely Thomas Bachhal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével találkozott és megállapították: Budapesten minden olyan stadion és sporthelyszín rendelkezésre áll, ami egy nyári olimpia megrendezéséhez kellhet.
-
Szerdára halasztották a férfiak triatlonversenyét
2024 július 30.
Infostart
-
A párizsi olimpia illetékes szervezőbizottsága, a NOB és az egészségügyi hatóságok kedd reggel fél hat óra körül úgy döntöttek, hogy triatlonban a férfiak versenyét a vízminőség miatt szerdára halasztják.
-
Karácsony találkozott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével
2024 július 30.
Telex
-
Akkor lehetne konszenzus egy budapesti pályázat mögött, ha "a város zöld fejlesztését jelentő olimpiai koncepció" valósulna meg a főpolgármester szerint.
-
Karácsony Gergely: Budapest már készen áll egy nyári olimpiára
2024 július 29.
Portfolio
-
A párizsi olimpia megnyitójának apropóján Karácsony Gergely találkozott Thomas Bachhal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével – írta a főpolgármester közösségi oldalán.
-
"Építsék újra" a NOB 2.0-t az olimpiai elvek alapján
2024 július 29.
Magyar Hírlap
-
A világ sportszervezetei és a nemzetközi olimpiai mozgalom már régóta a korrupció bürokratizált közösségei – mondta Dmitrij Medvegyev.
-
A budapesti olimpia ügyéről is tárgyalt Karácsony Gergely a NOB elnökével
2024 július 29.
Infostart
-
A párizsi olimpia megnyitójának apropóján Karácsony Gergely Thomas Bachhal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével találkozott
-
Egy budapesti olimpiáról beszélt Karácsony Gergely a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével
2024 július 29.
vg.hu
-
Karácsony szerint több stadion már nem kell egy olimpiához.
-
Magyarázkodik a Nemzetközi Olimpia Bizottság
2024 július 29.
HírTV
-
A szervezőbizottság azt bizonygatta, hogy nem állt szándékukban senkit sem megbántatni, a NOB rövid közleményben reagált.
-
Bocsánatot kellett kérnie a NOB-nak a világméretű felháborodás miatt
2024 július 29.
HírTV
-
A Híradóban élőben kapcsoltuk Deák Dánielt, a XXI. század intézet vezető elemzőjét.
-
A drag queen elfogadott, Krisztus nem: újabb keresztényellenes húzás az olimpián
2024 július 29.
Magyar Nemzet
-
Ismét szintet lépett a Nob elfogadásban.
-
Olimpia Budapesten? Karácsony Gergely a Nob elnökével találkozott: nagyszabású tervek kerültek szóba
2024 július 29.
Blikk
-
A főpolgármester összefutott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével. Megállapították, hogy Budapest már most is rendelkezik majdnem az összes olyan sportinfrastruktúrával, ami egy olimpia megrendezéséhez kellene. Karácsony továbbá azt is elárulta, milyen fejlesztéseket kellene még végrehajtani.
-
Újabb keresztényellenes botrány az olimpián
2024 július 29.
Magyar Hírlap
-
A NOB megtiltotta egy brazil versenyzőnek, hogy a szörfdeszkáját használja a párizsi olimpián.
-
Újabb keresztényellenes botrányba keverte saját magát a NOB
2024 július 29.
HírTV
-
A Nemzetközi Olimpia Bizottság lényegében megzsarolt egy sportolót.
-
Megnyitó ünnepség: magyarázkodik és bocsánatot kér a NOB
2024 július 29.
Magyar Nemzet
-
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság azt hangsúlyozza, nem állt szándékukban senkit sem megbántani.
-
Párizs 2024: Elnézést kért a kereszténygyalázás miatt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság
2024 július 28.
vg.hu
-
A bibliai jelenetet, amelyben úgynevezett drag queen szereplők és egy meztelen énekes is szerepelt, erős kritikát kapott a politikusoktól és a katolikus egyház tagjaitól egyaránt.
-
Döntött a NOB: tilos használni azt a szörfdeszkát az olimpián, amelyen a Megváltó Krisztus szobra szerepel
2024 július 28.
Mandiner
-
A szervezet állítása szerint kitiltották a 2024-es párizsi olimpiai játékokról az összes vallási szimbólumot.
-
Iszonyatos égés: Észak-Koreaként mutatták be Dél-Koreát a párizsi olimpián
2024 július 27.
naphire.hu
-
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) bocsánatot kért a Koreai Köztársaságtól, miután a párizsi olimpia pénteki megnyitóján Észak-Koreaként mutatták be a küldöttségét.
-
Megsérült a pódiumedzésen Kovács Zsófia, így Székely Zója indulhat felemáskorláton az olimpián
2024 július 26.
444.hu
-
A NOB és a párizsi szervezőbizottság hozzájárult a cseréhez.