NOB

Három feltétellel engedi vissza a NOB az orosz sportolókat a világversenyekre
2023 március 28.   Telex
A NOB-elnök sportágában, a vívásban már hevesen tiltakoztak.
Az oroszok és a németek az olimpián is összemérhetik az erejüket
2023 március 28.   Privátbankár
A Német Olimpiai Bizottság (DOSB) ugyan továbbra is támogatja az orosz és fehérorosz sportolók kizárását a nemzetközi sporteseményekről, de az ország versenyzői akkor is ott lesznek a jövő nyári párizsi olimpián, ha feloldják a tiltást.
Perrel fenyegeti az ökölvívók szövetsége a NOB-ot
2023 március 28.   Infostart
Már egy ideje feszült a viszony a két szervezet között.
Fürjes Balázs 12 év után távozik a kormányból
2023 március 28.   Infostart
Megpályázza a NOB-tagságot és városépítési feladatok várnak rá.
Fürjes Balázs lemondott államtitkári posztjáról, pályázik a NOB-tagságra
2023 március 27.   Mandiner
A MOB közgyűlése megszavazta a magyar olimpiai csapat részvételét a párizsi olimpián.
Fürjes Balázs lemond a miniszterhelyettességről, ő lehet a NOB következő magyar tagja
2023 március 27.   Telex
Egy hétfői elnökségi ülésen döntött úgy a Magyar Olimpiai Bizottság, hogy felkérik Fürjest a pályázat benyújtására.
A nemzetközi bokszszövetség perrel fenyegeti a NOB-ot
2023 március 27.   ProfitLine
A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) perrel fenyegette meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), mert bíróit beleegyezése nélkül kérte fel arra, hogy részt vegyenek a jövő évi párizsi olimpián, amelyről az IBA ki van zárva.
Bach: A NOB nem lehet döntőbíró globális politikai vitákban
2023 március 23.   Magyar Hírlap
„Ha a politika határozza meg, ki indulhat egy versenyen, akkor a sport és a sportolók a politika eszközeivé válnak".
Megszólalt a NOB elnöke az orosz sportolók kizárásáról
2023 március 23.   Mandiner
„Ha a politika határozza meg, ki indulhat egy versenyen, akkor a sport és a sportolók a politika eszközeivé válnak” – mondta.
Afrika támogatja Oroszország részvételét az olimpián
2023 március 4.   Mandiner
Az Afrikai Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének elnöke szerint a döntés összhangban van a NOB álláspontjával.
Olimpia 2024: 34 ország azonnal keresztbe tenne az orosz sportolóknak
2023 február 21.   Promotions
A NOB-nak döntenie kell, hogy milyen feltételek mellett engedi őket versenyezni, a botrány csak tovább dagad
Volodimir Klicsko az olimpiai eszme elárulásával vádolta meg a NOB-ot
2023 február 15.   Infostart
Annak német elnökét, Thomas Bachot is.
Klicsko: A NOB elárulta az olimpiai eszmét
2023 február 15.   Mandiner
A korábbi bokszoló szerint az orosz és fehérorosz sportolók visszaengedése a nemzetközi porondra helytelen politika.
Volodimir Klicsko szerint a NOB elárulta az olimpiai eszmét
2023 február 15.   Magyar Hírlap
Visszaengednék az orosz és fehérorosz sportolókat a nemzetközi versenyekre.
Nagyon a "mindenki olimpiája" felé megy a NOB - oroszokkal, fehéroroszokkal
2023 február 14.   Infostart
Az elnök után most a francia NOB-tag állt ki amellett, hogy az orosz sportolók nem felelnek a politikai vezetők döntéseiért.
Thomas Bach: a történelem majd megmutatja, hogy ki tesz többet a békéért
2023 február 14.   Infostart
A NOB elnöke fontolóra kell venni, hogy az orosz és fehérorosz sportolók, semleges színekben, visszatérjenek a nemzetközi sportéletbe.
Odaszólt a NOB-elnök az ukránoknak: „A történelem majd megmutatja, hogy ki tesz többet a békéért”
2023 február 13.   Mandiner
Thomas Bach elnök továbbra is azt vallja: nem a kormányok feladata annak eldöntése, hogy ki melyik sportversenyen vehet részt.
Schmitt Pál az olimpiáról: Nem lehet kollektíve büntetni az orosz és fehérorosz sportolókat
2023 február 13.   Mandiner
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szakítva eddigi retorikájával hajlik arra, hogy az orosz és fehérorosz sportolók semleges színekben részt vehessenek a párizsi ötkarikás játékokon. A bejelentést követően a hidegháborús éveket idéző bojkottot helyezett kilátásba Ukrajna, Lengyelország és mások. Schmitt Pált, a NOB tiszteletbeli tagját kérdeztük, ezek
Hiába kéri Zelenszkij, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem hajlandó kitiltani az orosz sportolókat a párizsi játékokról
2023 február 13.   444.hu
Az ukránok válaszként, több európai országgal oldalukon, bojkottal fenyegetnek.
Elege van a NOB-nak az ukrán olimpiai bojkottfenyegetésekből
2023 február 9.   Infostart
Kemény hangon üzent Thomas Bach Ukrajnának.