-
Orosz dominancia Amerikával szemben! – négy történelmi fordulat az orosz oldalon – műkorcsolyában
2022 február 7.
Mandiner
-
Oroszország nyerte a műkorcsolya és jégtánc csapatversenyek döntőjét a pekingi téli olimpián. Ráadásul orosz oldalon történelmi négyfordulatost mutatott be a nők versenyében az egyéniben is az olimpiai bajnoki címre esélyes zseniális, mindössze tizenöt éves Kamila Valijeva. A jégen tehát már az orosz dominancia érvényesül, mind a második helyen vég
-
Nem is titkolják: Oroszország mellé áll Kína az új hidegháborúban
2022 február 7.
Mandiner
-
Nem lényeges a kínaiaknak, hogy amerikai diplomaták és néhány nyugati szövetségesük nem vesz részt a februári pekingi téli olimpián. Ami igazán számít, az az, hogy érkeznek az oroszok. Ezt az állítást a kínai Global Times újság felmérése támasztja alá, amely szerint a kínaiak többsége nagyobbra értékeli országa Oroszországgal való kapcsolatát, mint
-
Több országvezető bojkottálta a téli olimpia megnyitóját, Andrzej Duda azonban kilátogatott Pekingbe
2022 február 7.
Mandiner
-
A lengyel elnök volt az egyedüli uniós-s vezető, aki elutazott a kínai fővárosba.
-
Peking 2022 - Huszonnégy koronavírus eset vasárnap
2022 február 7.
HírTV
-
Az olimpiai falu január 23-i megnyitása óta 385-en akadtak fenn az ellenőrzésen.
-
Peking 2022: 24 pozitív eset 24 óra alatt
2022 február 7.
Infostart
-
Minden nap tesztelik koronavírusra a versenyzőket a téli olimpián.
-
Svájci fejre került a királyszám koronája
2022 február 7.
Infostart
-
Beat Feuz nyerte a férfi alpesi síelők lesiklását a pekingi téli olimpián.
-
Tóth Zita: hibáztam
2022 február 7.
Infostart
-
A szakági világkupában éllovas Sara Hector áll az élen a női alpesi síelők óriás-műlesiklásának első futama után a pekingi téli olimpián. Tóth Zita nem tudott lejönni a pályán, így kiesett.
-
Rövid pályás gyorskorcsolya: a nőkre a rövid, a férfiakra a hosszú szám vár – sport a tévében
2022 február 7.
Infostart
-
A hétfői sportműsort a pekingi téli olimpia határozza meg.
-
Japán síugró és magyar nagymama unokája is olimpiai bajnok lett
2022 február 6.
Infostart
-
A tervezett hét helyet csak hat olimpiai bajnokot avattak vasárnap a pekingi téli olimpián. A rossz időjárás miatt elmaradt az alpesi síelők nagy érdeklődéssel várt száma, a lesiklás. Az aranyokon Új-Zéland, Ausztrália, Japán, Svédország, Németország és az orosz csapat osztozott. Másképpen: Európa–A világ többi része 3-3. Összefoglaló a téli olimpi
-
Schmitt Pál: az olimpia nem a politikáról szól
2022 február 6.
Infostart
-
Elárulta a NOB-tag, kinek adna át érmet Pekingben.
-
MOB-elnök: nem elég, hogy van két világsztárunk
2022 február 6.
Infostart
-
Fantasztikus, hogy van már érmünk a pekingi olimpián - mondta Gyulay Zsolt azt követően, hogy a helyszínen tekintette meg a rövidpályás gyorskorcsolya vegyes váltó döntőjét.
-
Nem tudták megrendezni a lesiklást
2022 február 6.
Infostart
-
Hétfőn rendezik meg az erős szél miatt vasárnapról elhalasztott férfi lesiklást a pekingi olimpián.
-
Bronzérmes a rövidpályás gyorskorcsolya vegyes váltó
2022 február 6.
Igényesférfi.hu
-
Bronzérmes lett a Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia összeállítású rövidpályás gyorskorcsolya vegyes váltó a pekingi téli olimpia szombati versenynapján.
-
Osztott képernyősök előnyben! - sport a tévében
2022 február 6.
Infostart
-
Látványos sportágak versenyei jönnek a pekingi téli olimpián, de lesz tengernyi foci is, alig lehet választani.
-
Sven Kramert utoljára ünnepelheti a nagyvilág – a vasárnapi olimpiai program
2022 február 6.
Infostart
-
Vasárnap hét olimpiai bajnokot avatnak a pekingi olimpián, összesen tíz számban rendeznek versenyeket.
-
Megvan az első magyar érem a pekingi téli olimpián
2022 február 6.
Hírklikk
-
Bronzérmet nyert a Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia összeállítású magyar rövidpályás gyorskorcsolya vegyes váltó a pekingi téli olimpián.
-
Jászapáti továbbjutott, Kónya kiesett női 500 méteren a téli olimpián
2022 február 6.
Hírklikk
-
Jászapáti Petra futam-másodikként továbbjutott a rövidpályás gyorskorcsolyázók női 500 méteres selejtezőjéből a pekingi téli olimpián, míg Kónya Zsófia kiesett.
-
A norvég Johaugé az első aranyérem a pekingi téli olimpián
2022 február 6.
Hírklikk
-
Therese Johaug nyerte a pekingi téli olimpia első aranyérmét: a női sífutók szombati 7,5+7,5 kilométeres versenyében lett első.
-
Gyorskorcsolya: bronzérmet szerzett a váltó az olimpián!
2022 február 6.
Síelők
-
Bronzérmes lett a Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia összeállítású rövidpályás gyorskorcsolya vegyes váltó a pekingi téli olimpia szombati versenynapján.
-
Érmet nyert az isteni Lollo unoka-unokahúga – az olimpia 1. versenynapja
2022 február 5.
Infostart
-
Hat számban dőltek el az érmes helyezések a pekingi téli olimpia első versenynapján. Európa tarolt. A magyar vegyes váltó az első két futása során kiválóan, az A döntőben balszerencsésen futott, végül bronzérmet szerzett.