Sakk

Német választásokról: totális utópia is kijöhet a koalíciós sakkjátszmából
2021 szeptember 21.   Infostart
A német kancellárjelöltek utolsó televíziós vitáján is a szociáldemokrata jelölt győzött a vasárnap este sugárzott műsor után közzétett első felmérés szerint. A Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója, Bauer Bence érdeklődésünkre azt mondta: jelenleg úgy tűnik, hogy a szociáldemokraták a Zöldekkel és a
Senki sem akar kockáztatni, zuhannak a részvények
2021 szeptember 20.   Privátbankár
Csúnyán néznek ki a tőzsdék, szinte minden esik, néhány dolog pedig zuhan. Csúszik lefelé a forint és a legtöbb árupiaci termék is. Kína még úgy is sakkban tartja a piacokat, hogy a tőzsdéi éppen zárva vannak. Sok jegybank ülésezik a héten, köztük az amerikai és a magyar is.
A korona és a Ted Lasso a 73. Emmy-gála legnagyobb nyertesei
2021 szeptember 20.   Igényesférfi.hu
A Netflix a brit királyi családról szóló A korona című sorozattal hét, A vezércsel című sakkdrámával két Emmyt szerzett. Az Apple TV+ sorozata, a Ted Lasso pedig négy díjjal távozott a gáláról.
A világ első női sakkmesterét vérig sértették A vezércselben – most több millió dollárra perel
2021 szeptember 20.   Igényesférfi.hu
Nona Gaprindasvili szeptember 16-án adta be a keresetet a Netflix ellen, amelyben több millió dollárt követel a sorozatban elhangzó hamis állítás miatt.
Büszkék lehetünk: fiatal magyar sakkozó a világ legjobb tíz játékosa között, aki ráadásul történelmi csúcsot döntött
2021 szeptember 18.   Blikk
A norvégiai Stavangerben rendezték a sakkozók szupertornáját, ahol Rapport Richárd végül a harmadik helyen végzett. A tízfordulós tornán a nyolcadik etapig még az első volt, a végét elrontotta, de így is történelmi rekordot állított fel.
Beperelte a Netflixet a grúz sakklegenda A vezércsel miatt
2021 szeptember 18.   Könyves Magazin
Becsületsértésért ötmillió dolláros kártérítésre perelte be a Netflixet Nona Gaprindasvili grúz női sakkvilágbajnok, aki szerint a streaming-szolgáltató A vezércsel című sorozatában rossz hírben tünteti fel őt, írja az Mti.
A világbajnoki kihívó előtt végzett Rapport Richárd a stavangeri szuperversenyen
2021 szeptember 18.   Infostart
A záró fordulóban kikapott a magyar sakkozó, így a második helyről visszacsúszott végül a harmadikra.
Vezércsel – Ötmillió dollárra perli a 80 éves női sakkvilágbajnok a Netflixet
2021 szeptember 18.   Infostart
A sorozat utolsó részében elhangzottakat kifogásolja, amelyben azt állítják róla, hogy női bajnokként "soha nem játszott férfiak ellen".
Mesterséges intelligenciát vet be a rák kezelésére a GSK
2021 szeptember 17.   Forbes
A kutatók szerint „sakkoznak” a rákkal, és a mesterséges intelligencia az orvoslás javára döntheti el a meccset.
A vezércsel főszereplője elárulta, miért zavarja, hogy híres lett
2021 szeptember 16.   Blikk
Anya Taylor-Joy a hat évvel ezelőtt bemutatott, A boszorkány című horrorfilmben hívta fel magára először a szakma figyelmét. A színésznő azonban a Netflixen bemutatott, A vezércsel című sakkozós drámának köszönheti, hogy világhírűvé vált. Az X-Men világát is megjárt fiatal tehetség elárulta, hogy miért zavarja, hogy úton-útfélen megismerik mostanáb
Lékó Pétert is megelőzi: új hazai csúcsot állít fel a sakkozó Rapport Richárd
2021 szeptember 16.   Blikk
Stavanger – Magyar csúcsot dönt majd a sakkozók stavangeri szuperversenyén remeklő Rapport Richárd, aki kedden az orosz Szergej Karjakint verte.
Sötéttel aratott győzelemmel nyitott a világbajnokot is felvonultató szuperversenyen a magyar sakkozó
2021 szeptember 8.   Infostart
A norvégiai Stavangerben játszik Magnus Carlsen is és a vb-címért folyó párharcban leendő ellenfele is.
Bekerül a Hall of Fame-be Polgár Judit
2021 szeptember 6.   ATV
A magyar sakk-királynő harminckilencedikként kerül fel a sakksport halhatatlanjainak listájára.
Most érdemes sakkvilágbajnoknak lenni: 1,2 millió euró jár érte
2021 szeptember 4.   Portfolio
A sakkvilágbajnoki címért vívott párosmérkőzés győztese várhatóan 1,2 millió eurót kap, a vesztes pedig 800 ezer euróra számíthat - jelentette ki a nemzetközi sportági szövetség (FIDE) orosz elnöke.
Orbán adott egy sakkot, de még ez nem matt
2021 szeptember 1.   Hírklikk
Most ünnepelni kellene, tudom, és meg is értem Karácsony Gergelyt, hogy az öröm és a buzdítás hangján szólt a Nemzeti Választási Bizottság döntéséről. A testület ugyanis, hétfői ülésén, az öt benyújott népszavazási kérdésből kettőt csont nélkül átengedett. Ami azt jelenti, hogy a Fidesz delegáltjai is támogatták a népszavazást.
Szakértő: a kormány elrántása nem opció, inkább üssük el a vadat
2021 augusztus 30.   Infostart
Sakk-matt helyzet állhat elő egy hirtelen előugró vad miatt – fogalmazott az InfoRádiónak nyilatkozó vezetéstechnikai oktató, aki szerint, ha a vészfékezés mellett az autós nem tud megállni, lehet, hogy a legjobb, ha elüti a nagyvadat, mert abban az esetben kisebb lehet a sérülés kockázata, mintha félrerántaná mondjuk a kormányt.
Gyász: Elhunyt a magyar olimpiai bajnok
2021 július 29.   Femcafe
Kilenc sakkolimpián egy aranyat és három ezüstöt is nyert Csom István olimpiai bajnok sakkozó 81 éves korában hunyt el.
Gyászol a sakkvilág
2021 július 29.   Infostart
Szerdán, 81 éves korában elhunyt Csom István olimpiai bajnok sakkozó.
Meghalt Csom István sakkolimpiai bajnok
2021 július 28.   SzMo
81 éves volt.
„Ma is ügynökpapírokkal tartanak sakkban” – Herényi Károly állítja: nem ő változott meg, hanem Orbán Viktor
2021 július 26.   Blikk
undefined