Vizes VB

Nemzeti Konzultációs orosz kémszoftver: Péterfalvi adós a vizsgálati eredménnyel
2017 július 12.   ATV
Újabb szoftverbotrány borzolja az ellenzéki pártok kedélyeit, miután az index.hu-t egy névtelen forrás úgy tájékoztatta, hogy a pénteken induló vizes VB alatt egy azeri hátterű cég szolgáltatja az ingyen wifit a résztvevőknek. Ennek kapcsán viszont kiderült, hogy a NAIH alaposan megcsúszott a nemzeti konzultáció során használt orosz szoftverrel kap
Pedig Fürjes Balázs "biztosan megígérte": nem duplázódik a vizes vb költsége
2017 július 12.   Menedzsment Fórum
Eredetileg 24,5 milliárd forintos költséggel vágtunk bele a vizes világbajnokság előkészületeibe. A költségek mára meghaladták a 100 milliárdot is. Pedig egy két évvel ezelőtti dokumentum szerint kormányzati ígéret volt arra, hogy nem szállnak el az árak.
Rendkívüli botrányba fulladt a vizes vb
2017 július 12.   Alternatív Energia
A valóságban legalább bruttó 170 milliárdba fog kerülni az adófizetőknek a sportünnep.
Soros-plakátok: A vizes vb győztesei már nem látják?
2017 július 12.   ATV
A kormány azt tervezi, hogy a "plakáttörvény" hatályba lépésével eltávolítják a Soros-plakátokat is. Orbán Viktor azt látná jónak, ha a vizes világbajnokság győztesei már nem találkoznának a Soros-plakátokkal - tudta meg az atv.hu egy befolyásos fideszes politikustól.
Így startol a vizes vb Budapesten - képgaléria
2017 július 12.   Infostart
Megtartották a megnyitó főpróbáját, az úszók szövetségi kapitánya pedig kedden csapatot hirdetett a budapesti vizes világbajnokságra.
Nagyjából bruttó 170 milliárd a vizes vb összköltsége
2017 július 11.   ATV
Úgy tűnik újabb 30 milliárd forinttal emelkedik a vizes vb költségvetése. Azt, hogy valószínűleg nem 130, hanem nagyjából bruttó 170 milliárd lesz az összköltsége a sporteseménynek, az index írta meg. Seszták Miklós ennek ellenére még most is azt állítja, hogy a vb költsége 46,4 milliárd ft. Gyárfás Tamás pedig úgy véli, ha például felépül egy uszo
Vizes vb 2017 - Megvan az úszócsapat és a magyarok programja
2017 július 11.   Gondola
Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya kedden csapatot hirdetett a budapesti vizes világbajnokságra, amelynek medencés versenyei jövő vasárnap kezdődnek.
Vizes vb: megvan az úszóválogatott kerete
2017 július 11.   HírTV
A legtöbb számban Hosszú Katinka indul.
Megvan az úszócsapat: ezekben a számokban indulnak a magyarok a vizes vb-n
2017 július 11.   Blikk
Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya kedden csapatot hirdetett a i vizes világbajnokságra, amelynek medencés versenyei jövő vasárnap kezdődnek.
A 2018-as junior műúszó-vb is Budapesté
2017 július 11.   Gondola
A magyar főváros adhat otthont a 2018-as junior műúszó világbajnokságnak - döntött keddi budapesti tanácskozásán a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA vezetősége
Vizes vb 2017: A szurkolók öt-hat magyar aranyat várnak a világbajnokságon
2017 július 11.   Agroinform
A friss reprezentatív felmérés alapján Hosszú Katinkától várnak a szurkolók legbiztosabban aranyérmet.
2018-as junior műúszó vb is Budapesté
2017 július 11.   ATV
A magyar főváros adhat otthont a 2018-as junior műúszó világbajnokságnak - döntött keddi budapesti tanácskozásán a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA vezetősége.
Gyárfás Tamás megszólalt a botrányról
2017 július 11.   Infostart
Gyárfás Tamás, a Nemzetközi Úszó Szövetség alelnöke szerint csak pletyka, hogy a magyar olimpiai bajnok úszólegendák nem lesznek megbecsült vendégei a vizes vb-nek. Erről a DIGI Sport híradójának beszélt.
18-szorosan is túlárazhatták a Batthyány téri ugrótornyot
2017 július 11.   HírTV
Szakemberekkel utánaszámoltunk, mennyi lett volna a reális ár a vizes vb ugrótornyáért.
„Ha letérdelnek, akkor sem leszünk ott” - úszólegendákat sérthettek meg a vizes vb megnyitójának szervezői
2017 július 11.   ATV
Egykori olimpiai és világbajnok úszókat kértek fel szereplésre az utolsó pillanatban, majd egy napra rá közölték velük, hogy még sincs rájuk szükség a megnyitóünnepségen.
Elárulták, hogy mennyibe kerül a vizes vb
2017 július 11.   Infostart
Seszták Miklós szerint a szervezők mindent biztosítanak, hogy tökéletes legyen a pénteken kezdődő magyarországi vizes világbajnokság. A szervezőbizottság elnöke elmondta, összesen 130,4 milliárd forintba kerül az esemény.
Brutális számok: ennyivel növeli meg a budapesti szálláshelyek árbevételét a vizes vb
2017 július 11.   Blikk
Pénteken megkezdődik hazánk eddigi legnagyobb sporteseménye, a en és Balatonfüreden zajló vizes világbajnokság. Szombaton már döntőket rendeznek, összesen pedig 76 aranyérem vár gazdára.
Minden biztosítva a tökéletes vizes vb-hez
2017 július 11.   Gondola
Seszták Miklós szerint a szervezők mindent biztosítanak, hogy tökéletes legyen a pénteken kezdődő magyarországi vizes világbajnokság
Vizes vb - Gyalázatosan bántak korábbi bajnokainkkal
2017 július 11.   Alternatív Energia
Az utolsó pillanatban meghívták őket (talán biodíszletnek), majd közölték: semmi szükség rájuk.
Ön szerint Hosszú Katinkán kívül nyer aranyérmet magyar versenyző a vizes vb-n?
2017 július 11.   ATV
Ön szerint Hosszú Katinkán kívül nyer aranyérmet magyar versenyző a vizes világbajnokságon? Ez a mai nap kérdése. A szavazás végeredményét Havas Henrik ismerteti 18:10-től, az ATV A nap híre című műsorában. A műsor ismétlése ma este 21.40-kor lesz.