-
A vizes vb után elmozdítják Bienerth Gusztávot?
2017 július 8.
ATV
-
Megkérdeztük a szövetségi kapitányt, aki elmondta: az elnök hivatalba lépése óta hall hasonló pletykákat. Sós Csaba szerint van igazsága Hosszú Katinkának, és szurkol neki.
-
Vizes vb: az ellenzék már a felelősségre vonásról beszél
2017 július 7.
ATV
-
Az ellenzéki pártok nem csak a megnyitót tartják drágának, összességében véve kritizálják az építményeket és a koncepciót. A Parlamenttel szemben felállított - esztétikailag sokak által kifogásolt - ugrótorony például önmagában 3,5 milliárd forintba került. Horváth Csaba, az MSZP fővárosi politikusa rendkívüli hajós sajtótájékoztatóján azt mondta:
-
Vizes vb: egy hét alatt kell új sztárfellépőt találni
2017 július 7.
HírTV
-
Név még nincs, egyelőre csak annyit ígérnek: a változás nem emeli tovább az amúgy is 3,4 milliárdos megnyitó költségeit.
-
Megkérdeztük, miért kerül ennyibe a vizes vb megnyitója, ezt a választ kaptuk
2017 július 7.
ATV
-
Nehezen mennek a dolgok a vizes vb körül, most éppen a megnyitó legnagyobb sztárja, Emilie Sande mondta le a fellépést, így egy héttel az esemény előtt keresik a még ráérő sztárokat. Pénz van rá, hiszen 3,4 milliárd forintba kerül a megnyitó. Az ATV kérdésére, hogy hogyan kerülhet egy látványosság percenként 28 millió forintba, a vb szóvivője azt m
-
Lemondta budapesti koncertjét a vizes vb sztárfellépője
2017 július 7.
Alternatív Energia
-
Lapunk többek között arról kérdezte a rendező céget, hogy ki fogja helyettesíteni énekesnőt.
-
Megvannak a vizes vb "szerbjei"
2017 július 7.
Kripto Akadémia
-
A szerb férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya bejelentette a keret tagjait.
-
Vizes-vb: Különleges élmények várnak az M4 Sport nézőire
2017 július 7.
Gondola
-
Pontosan egy hét, és elkezdődik a vizes világbajnokság Budapesten és Balatonfüreden
-
Itt vannak vizes vb formaruhái - Neked tetszenek?
2017 július 7.
Femcafe
-
Mi nem egészen ilyenre számítottunk.
-
Zökkenőmentes lesz a vizes vb rendezése? Szavazzon!
2017 július 7.
ATV
-
Ön szerint zökkenőmentes lesz a vizes vb rendezése? Ez a mai nap kérdése. A szavazás végeredményét Simon András ismerteti 18:10-től, az ATV A nap híre című műsorában. A műsor ismétlése ma este 21.40-kor lesz.
-
Végre itthon ünnepelhetünk
2017 július 7.
Azenpenzem
-
A július 14-én kezdődő budapesti vizes világbajnokságon kiemelt figyelemmel követjük férfi és női vízilabda-válogatottunk szereplését. Pólósaink eddig öt vb-aranyat szereztek – a férfiak 1973-ban Belgrádban, 2003-ban és 2013-ban egyaránt Barcelonában, a nők 1994-ben Rómában és 2005-ben Montrealban jutottak fel a csúcsra.
-
Íme a vizes vb formaruhái
2017 július 7.
Infostart
-
Bemutatták a július 14-én rajtoló budapesti és balatonfüredi vizes világbajnokság formaruháit, amelyeket a hoszteszek a protokolleseményeken, például az éremátadó ceremóniákon fognak viselni.
-
Mi történhetett? Lemondta a fellépését a vizes vb világhírű énekesnője
2017 július 7.
Blikk
-
– Egészségügyi problémákra hivatkozva lemondta a július 14-én kezdődő i vizes vb megnyitóján való fellépést a népszerű brit énekesnő, Emeli Sandé (30).
-
Így mutatták be a vizes vb formaruháit
2017 július 7.
Kripto Akadémia
-
Mintha madame Tussaud egyik panoptikumában fotóznának a sajtósok.
-
Ennyi éremmel lenne elégedett a vizes vb-n az úszók kapitánya
2017 július 7.
Blikk
-
– Három, de inkább négy aranyat és összességében tíz érmet vár a magyaroktól a hazai vizes világbajnokság július 23-án kezdődő úszóversenyein Sós Csaba (60), a válogatott szövetségi kapitánya.
-
Vizes vb 2017 - MSZP: már megszületett az első rekord
2017 július 7.
Gondola
-
Az MSZP szerint már megszületett a jövő héten kezdődő budapesti vizes világbajnokság (vb) első rekordja: az eredetihez képest kilencszeresére drágult a rendezvény
-
Hiányzik a lépcső, a lift, a lelátók: alig egy hét van a vizes vb-ig
2017 július 7.
ATV
-
Alig több, mint egy hét van a vizes VB-ig, de az építkezések még javában tartanak. Nagy a fejetlenség a méregdrágán, több mint 3,5 milliárdért rendezett megnyitó körül.
-
Erre ne autózzon esténként Budapesten
2017 július 7.
Autónavigátor
-
Egy hét múlva kezdődik csak a vizes vb Budapesten, de már ma elkezdik lezárni az érintett útszakaszokat. Egyelőre nem tragédia, de este kicsit nehezebb lesz közlekedni.
-
Így változik meg a budapesti közlekedés a vizes vb megnyitója miatt
2017 július 7.
Menedzsment Fórum
-
Gatyát felkötni, útvonalat megtervezni, idegrendszert felkészíteni.
-
Orbán: Erőpróba a nemzetnek a vizes vb
2017 július 7.
HírTV
-
A miniszterelnök szerint vb nélkül a kapcsolódó fejlesztések sem valósultak volna meg.
-
Kormányrendelet: a vizes vb autói használhatják a buszsávokat is
2017 július 7.
ATV
-
Egy friss kormányrendeletben jelent meg a változtatás, hétfőtől már hatályba is lép.