-
Aliser Uszmanov – a Dilbar tulajdonosa – maradt a Nemzetközi Vívó Szövetség elnöke
2021 november 27.
Biztosító Magazin
-
Közfelkiáltással Aliser Uszmanovot választotta meg elnökké a Nemzetközi Vívó Szövetség (Fie) lausanne-i kongresszusa - az üzbég születésű 68 éves orosz sportvezető a negyedik ciklusát kezdi meg.
-
70 éves Szilágyi Áron volt mestere
2021 november 24.
Infostart
-
Ma ünnepli születésnapját Somlai Béla, a Vasas mesteredzője, a Magyar Vívó Szövetség szakmai alelnöke.
-
Titkuk a kiismerhetetlenség
2021 november 22.
Demokrata
-
Decsi Tamás olimpiai bronzérmes vívó bejelentette, folytatja a versenyzést, így Párizsban nagy valószínűséggel ugyanabban a felállásban szállhat majd harcba.
-
Hatan választják ki az öttusa új ötödik számát
2021 november 12.
Infostart
-
Itt a menetrend, ami szerint eldől, hogy a lövészet, futás, úszás és vívás mellett mi szerepeljen a lovaglás helyén.
-
Nagyon kellenének az önkéntesek a Covid-osztályokon, mégsem mehetnek
2021 november 8.
Blikk
-
A Magyar Orvosi Kamara győri elnöke csapatával önkénteseket képzett, hogy segítsék az egyre nehezebb csatát vívó dolgozókat a Covid-osztályokon, de úgy tűnik, hiába rosszabb a helyzet napról napra, egyelőre nem kapnak zöld utat a magyar kormánytól.
-
Egyetlen jelölt van a Nemzetközi Vívószövetség elnöki posztjára
2021 október 30.
Infostart
-
Így valószínűleg harmadszor is megválasztják Aliser Uszmanovot.
-
Osváth Richárd a kerekesszékben váltotta valóra olimpiai álmait
2021 október 22.
Infostart
-
A négyszeres paralimpiai érmes vívó a 2024-es párizsi játékokon is indulni szeretne.
-
Újra edzésbe állt: 84 évesen is élvezi a vívást Rejtő Ildikó
2021 október 21.
Blikk
-
Micsoda meglepetés: újra edzésbe állt a lila-fehéreknél az Újpest legendája, Rejtő Ildikó!
-
Magyar Vívó Szövetség: Együtt marad az olimpiai bronzérmes kardcsapat
2021 október 19.
Mandiner
-
Decsi Tamás nem sokkal a 39. születésnapját követően bejelentette, hogy Párizsig folytatja pályafutását.
-
Szilágyi Áron: Újra edzésben vagyok, kardot még nem fogtam a kezembe
2021 október 14.
Mandiner
-
Az erőnleti munkát már megkezdte a történelem egyetlen háromszoros egyéni olimpiai bajnok férfi vívója.
-
Szilágyi Áron: Nekimegyek a hiányzó címeknek!
2021 október 1.
Mandiner
-
Még jó darabig a vívás marad a középpontban. Interjú.
-
Márton Anna: nagy türelemjáték ez
2021 szeptember 27.
Infostart
-
Az olimpiai negyedik helyezett kardozó túl van térdműtétén, és már most nagyon várja, hogy elkezdhesse a vívóedzéseket.
-
Törölték az idei vívó Európa-bajnokságot
2021 szeptember 15.
HírTV
-
Döntés született arról is, hogy a 2022-es felnőtt Eb-t a törökországi Antalyában rendezik.
-
„Úgy mentem a döntőre, hogy meg akarom nyerni!” – Veres Amarilla a Mandinernek
2021 szeptember 14.
Mandiner
-
Veres Amarilla nyerte meg a női párbajtőrözők egyéni versenyét az A sérültségi kategóriában a tokiói paralimpián. Ezzel az első magyar nő, aki kerekesszékes vívásban paralimpiai bajnok lett. Ez már sporttörténelem, ám tovább szeretné azt írni a párizsi paralimpián. Az élsportoló érzéseiről és teljesítményéről is mesélt lapunknak.
-
Ezért tanul vívni Szabó Győző – félelmetes karddal a kezében
2021 szeptember 10.
Femcafe
-
Folyamatosan pörögnek a történelmi kalandfilm a Hadik, a leghuszárabb huszár című előkészületei, amelyben Szabó Győző is szerepelni fog. A produkció pedig megkövetelte a vívópróbákat, amelyeken a színész is aktívan részt vesz.
-
Veres Amarilla paralimpiai bajnok: "Végig azt éreztem, hogy engem nem lehet megverni"
2021 szeptember 10.
Infostart
-
Külön taktikát alkalmazott a kínaiak ellen a tokiói paralimpián a fél oldalára bénult vívó, akinek az egész élete arról szól, hogy minél egészségesebb legyen.
-
A hazai vívóélet már beindult
2021 szeptember 2.
Demokrata
-
Nehéz időszak előtt áll a sportág, mert nemzetközi szinten egyelőre csak versenynaptár-tervezet létezik – mondta Tamás Henriette.
-
Hazaérkezett a paralimpiai bajnok kerekesszékes vívó, Veres Amarilla
2021 augusztus 31.
HírTV
-
A magyar vívóküldöttség már haza is tért Tokióból. A parasportolók, akárcsak az épek 1 arany-, 1 ezüst- és 1 bronzérmet szereztek.
-
Megható videón a BRFK meglepetése paralimpiai érmes munkatársuknak
2021 augusztus 31.
ATV
-
Dr. Mező Boglárka hat éve dolgozik jogtanácsosként a BRFK-nál. Van már vilagbajnoki címe kerekesszékes vívásban, most pedig a magyar csapat tagjaként bronzérmet szerezett a tokiói paralimpián.
-
„Te vagy a mi bajnokunk” – Bronzérmes lett a paralimpián a Brfk-n dolgozó vívó: így fogadták a reptéren
2021 augusztus 31.
Blikk
-
rendőrfőkapitánya és több kolléga fogadta dr. Mező Boglárkát a Ferihegyi repülőtéren.