-
Éremért megyünk Tokióba
2021 augusztus 25.
Demokrata
-
Kezdetét vette a paralimpia. Elutazásuk előtt ellátogattunk a magyar küldöttség legnépesebb táborát alkotó kerekesszékes vívókhoz.
-
„Szeretem az életemet, és nem sajnálom már egyetlen pillanatát sem” – interjú Dani Gyöngyi paralimpiai vívóval
2021 augusztus 24.
WMN
-
Dani Gyöngyi 16 éves korában egy baleset miatt került kerekesszékbe. Örökmozgó fiatalként hamar megismerkedett a parasporttal, és a sikereiből tudta újraépíteni az önbizalmát és az életigenlését. A tokiói paralimpián ő a magyar csapat zászlóvivője, pályafutása utolsó versenyének apropóján pedig Pásztory Dóri beszélgetett vele.
-
„Én voltam az első egyéni olimpikon, aki nem sunyiban járt pszichológushoz” – interjú Szabó Bence kardvívóval
2021 augusztus 14.
egy.hu
-
„A páston, a vízben az atlétikai pályán egyedül vagy, neked kell a feladatokat megoldani" – állítja Szabó Bence, akinek egész életét meghatározza a vívósport és annak tanításai. Az egykori olimpikon az óbudai játszótéren nőtt fel, a foci és a röplabda után talált rá a vívósportra, amiben végül két olimpiai aranyat nyert. Interjúnkban sikerekről, ku
-
Ünneplő tömeg fogadta az olimpiáról hazatérő vívókat
2021 augusztus 3.
SzMo
-
„Mi egy olimpiára utaztunk és versenyezni szerettünk volna, ez összejött, két éremmel tértem haza, nagyon boldog vagyok. A következő időszak az ünneplésé” - mesélte a repülőtéren Szilágyi Áron.
-
Meglepő átrendeződés egy hagyományos magyar sikersportágban
2021 augusztus 2.
Infostart
-
Rio de Janeiróhoz hasonlóan az orosz csapat bizonyult a legeredményesebbnek, de Tokióban több ország nyert aranyat a vívóversenyeken. Ázsia előretörése látványos, négy küldöttség is szerzett arról a földrészről aranyat.
-
Boczkó Gábor szerint a tokiói vívóteljesítmény megfelel a hagyományoknak
2021 július 31.
Infostart
-
A magyar vívók utolsó tokiói szereplése után Boczkó Gábor, az Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitányt helyettesítő sportigazgató úgy vélte, a válogatott teljesítménye megfelelt a magyar vívás hagyományainak.
-
Boczkó Gábor: a teljesítményünk megfelelt a magyar vívás tradícióinak
2021 július 31.
Demokrata
-
Összeségében nézve úgy gondolom, hogy büszkék lehetünk a teljesítményünkre – mondta Boczkó Gábor.
-
Ezért írta be magát Mohamed Aida a vívók olimpiai rekordereinek névsorába
2021 július 29.
Infostart
-
Mohamed Aida pástra lépett a női tőrcsapatok versenyében, a hetedik helyért vívott asszóban, s ezzel hetedik olimpiáján is szerepelt. Minden idők magyar csúcstartója lett, sőt teljesítménye a vívásban világviszonylatban is különlegesnek mondható.
-
Interjú közben kérték meg az olimpikon kezét – videó
2021 július 28.
SzMo
-
Élő adásban kérték meg a brazil María Belén Pérez Maurice olimpiai vívó kezét.
-
Minden 9 sportággal kezdődött – íme, a legősibb és a legújabb olimpiai versenyszámok!
2021 július 28.
Igényesférfi.hu
-
Úszás, torna, atlétika és vívás nélkül még sosem rendeztek olimpiát.
-
Csampa Zsolt vívóelnök: nincs Mohamed Aida-ügy
2021 július 28.
Infostart
-
A Magyar Vívó Szövetség elnöke tokiói tudósítónknak adott interjút és beszélt Márton Anna állapotáról is.
-
Bocsánatkérésre szólították fel Románia magyar sportminiszterét
2021 július 28.
Mandiner
-
Novák Eduárd korábban úgy fogalmazott: „Ana Maria akkor sem nyerhette volna meg a döntőt, ha ötmillió lejjel nagyobb lett volna a vívószövetség költségvetése”.
-
Ismét csillognak a magyar vívók Tokióban
2021 július 27.
Hírklikk
-
Az olimpia harmadik napján bámulatos idővel szerzett ötödik helyet a magyar 4x100-as férfi gyorsváltó, miközben kiesett az utolsó asztaliteniszezőnk, Majoros Bence. A napnak azonban nincs vége, bőven lesz még miért szorítaniuk a magyar szurkolóknak.
-
Vívókapitány: borzasztó kínok között vívhatott Márton Anita
2021 július 26.
Infostart
-
Negyedik lett a kardvívó Márton Anna a tokiói olimpián. Az InfoRádió Udvarhelyi Gábort, a magyar válogatott szövetségi kapitányát kérte értékelésre.
-
A magyar vívók a harmadik versenynapon is hozták magukat
2021 július 26.
444.hu
-
Márton Annának az érem végül nem jött össze, negyedik lett. A nap legkellemesebb magyar meglepetése Bicsák Bence hetedik helye triatlonban.
-
Márton Anna negyedik lett női kard egyéniben
2021 július 26.
444.hu
-
A bronzmeccsen nem ment neki a vívás, a francia Manon Brunet nagyon simán győzte le 15:6-ra.
-
Újabb magyar vívónk küzdhet éremért: Márton Anna elődöntős
2021 július 26.
ATV
-
A sérült térddel vívó Márton Anna bejutott a legjobb négy közé a női kardozók egyéni versenyében.
-
Vívás - Márton Anna már az elődöntőben
2021 július 26.
Infostart
-
Márton Anna az üzbég Zajnab Dajbekova ellen 15-11-re nyert a negyeddöntőben a női kardozók egyéni versenyében, s ezzel bejutott a legjobb négy közé.
-
Folytatódik a menetelés – Márton Anna elődöntős Tokióban
2021 július 26.
Mandiner
-
A magyar vívó az üzbég Zayneb Dayibekovát búcsúztatta a negyeddöntőben.
-
Folytatódik a menetelés – Márton Anna elődöntős Tokióban
2021 július 26.
Mandiner
-
A magyar vívó az üzbég Zayneb Dayibekovát búcsúztatta a negyeddöntőben.