Költöznie kellett a McDonald's-nak Milánó központjából. Az önkormányzat ugyanis úgy döntött, hogy a székesegyház melletti gyorsbüfét inkább divatbutikkal helyettesíti.
A spanyol királyi család sem mentesül a megszorítások alól, idén ugyanis két százalékkal kisebb költségvetésből gazdálkodhat. Az udvartartást vezetők fizetésének csökkentése mellett a protokoll-kiadásokra is kevesebb jut.
Német környezetvédők szerint gyors eljárással nem komposztálhatók azok az állítólag biológiai úton lebomló bevásárlótáskák, amelyeket kereskedelmi konszernek alkalmaznak.
A munkahelyi egészségfejlesztés célja, hogy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb emberek dolgozzanak empatikus légkörű, korszerű munkahelyen. A megfelelő fizikális, mentális és lelki kiegyensúlyozottság eredményeként már rövidtávon elkerülhető a tartós stressz, nő a dolgozók lojalitása, és munkájuk hatékonysága.
A Parkinson-kór súlyos és egyelőre még nem teljesen gyógyítható betegség, egy új vizsgálat azonban azt mutatta, hogy számos színes gyümölcs gyakori fogyasztása igen egészséges a megelőzés szempontjából. Egy angol és egy amerikai kutató közös munkájának eredményeit a legtekintélyesebb ideggyógyászati folyóirat, a Neurology közölte.
A balatoni süllőállomány jelentős részének ívása befejeződött, a halak elhagyták az ívóhelyeket, ezért a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp) vezetése úgy döntött, hogy jóval a tilalmi időszak vége előtt, már április 16-ától feloldja a csónakos horgászatra vonatkozó korlátozást.