Az instant gyep egyedülálló megoldást kínál azoknak az embereknek akik a lehető leggyorsabban szeretnének kertjükbe tökéletes, erős dús zöld pázsitot varázsolni.
A 18 év alatti korosztály 92 százaléka rendelkezik Instagram-profillal, tízből heten pedig naponta többször, akár óránként is ránéznek a képmegosztó alkalmazásra – derül ki egy kutatásból
Amy Butler és David Laws 2014-ben ismerkedtek meg Dubajban, majd három évvel később Sri Lankán eljegyezték egymást. A pár jelenleg egy 2005-ös Fiat Ducatóval járja Európát, de úgy, hogy arra még a nemzetközi sajtó is felfigyelt.
A legújabb, 17 országra kiterjedő vizsgálat igazolta az életmód orvoslás rég hangoztatott állítását, miszerint a mozgás akár életet is menthet - hangsúlyozta Babai László, a Magyar Életmód Orvostani Társaság elnöke.
Magyarországon évente több mint 6000 fővel nő az új, súlyosan látássérült személyek száma. Ha jobban odafigyelünk táplálkozásunkra szemünk egészségéért is többet tehetnénk!
A kávénak számos jótékony hatása közül az egyiknek azért örülhetsz annyira, mert szorosan összefügg a hétvégi bulikáiddal, amikor is ipari mennyiségű piától karmolsz be.
Egy átlagos (jelen esetben nem a divatszakmában dolgozó) férfitól nem várható el, hogy folyamatosan kövesse a legújabb irányzatokat. Ettől függetlenül nem árthat, ha van a szekrényedben pár olyan ruhadarab, ami megfelel az aktuális trendeknek. Most néhány tippel igyekszünk segíteni, hogy képbe kerülj.
A képen látható üveghíd a Taihang-hegységben található, Kína Hopej tartományában, és mivel 1180 méteres magasságban fogatták egy hegy oldalába, már ahhoz is bátorság kell, hogy az ember végigsétáljon rajta.