A világsajtó az elmúlt napokban Irma tombolásától volt hangos: minden idők legnagyobb sebességű hurrikánja (amely elérte az óránkénti 360 kilométeres sebességet is) ugyanis nemes egyszerűséggel átgázolt a Karib-térségen, ma reggelre pedig megérkezett Florida államba is, ahol a házak mintegy 95%-át kár érheti – így közel 6 millió lakos evakuálását r
A hagymafélék nagy mennyiségben tartalmaznak ként, így antibiotikus és fertőtlenítő hatásuk van. Jót tesznek a koleszterin szintnek és a szívnek, valamint segíteenk az ízületi gyulladások esetén.
Húsleves, rántott hús, csirkepörkölt és fasírt – ezt a négy ételt csomagolják legszívesebben egyetemista gyermekeiknek az anyukák. Ennek ellenére mintegy egymillió forintot költ élelmiszerre egy év alatt az átlagos magyar egyetemi hallgató.
Amikor valaki hatalmas vagyonnal bír, akkor a vásárlás egyszerre lehet átok és áldás. Például ha az ember bemegy egy sportruházati boltba, és több remek cipő is felkelti az érdeklődését, mi az, ami végül gátat szab annak, hogy ne vigye haza az összeset? Hát, nem sok minden.
Egy héttel ezelőtt az első szeptemberi havazás nyomait csodálhattuk még a hegytetőkön. Az akkori hó a legtöbb helyen hamar elolvadt, de nem kellett sokáig várni a szeptember második havazására. Ezúttal is havazott az Alpokban, de a havazás délebbre is lehúzódott. Esett hó a Pireneusokban és az Etnán is.
Egy japán civilszervezet és egy vasúttársaság összefogása keretében mintegy 30 macskát engedtek kóborolni egy helyi vonatszerelvényen, hogy felhívják az emberek figyelmét a tudatos macskatartásra, a kóbormacskák sanyarú helyzetére.
Egy fűszer, amely az ételek ízesítése mellett még az egészségünkre is csodás hatással van. Nagyon sok jótékony hatóanyagot tartalmaz, amelyek visszaszorítják a gyulladásokat, késleltetik az öregedést, és erősítik az immunrendszert.
Iszonyú drága volt, de nem a kép elkészítésének a módja verte fel a költségeket, hanem az, hogy a Ford Motor Company Highland Park-i üzemében dolgozó 12 ezer embernek abba kellett hagynia egész napra a munkát.
Tíz másodperc alatt azonosítja a rákos szövetet egy toll formájú kézi műszer, amelyet a Texasi Egyetem tudósai fejlesztettek ki. A kutatók szerint a műszer gyorsabbá, biztonságosabbá és pontosabbá teheti a daganat eltávolítását.
A légfrissítők lehetnek gyertyák, sprayek, potpourrik, zselék és mechanikai- vagy hőt kibocsátó termékek. Azok számára, akik aggódnak a környezetük biztonságáért, a környezetbarát légfrissítők jelentik a legjobb megoldást.
Több százezer gyógyszerfüggő és alkoholista van Magyarországon, de Zacher Gábor toxikológus arra figyelmeztet, hogy a függőségektől mentes embereknél is súlyos veszélye van annak, ha gyógyszert és alkoholt is fogyasztanak.
Nemrég azt ecseteltük, hogy miért a te városod Kolozsvár, amennyiben egy bulitól és kultúrától fűtött helyre vágysz. És ha mondjuk valóban tervezel egy kiruccanást a kincses városba, majd utána szívesen megpihennél valahol, akkor ha már Erdélyben jársz, tökéletes alkalom lehet felkeresni Székelyföld egyik legfontosabb és legszebb turisztikai látván
Kevés jobb dolog van annál, mint amikor egy fárasztó nap után végre ledobhatod magad a kanapéra, átkarolhatod a párod és egy hideg söröcskével a kézben nekiállhatsz tévézni. Most kiderült, hogy mindezzel nemcsak magadnak, hanem a párkapcsolatodnak is jót teszel.