Romy Schneider csaknem hét évtizede bújt Ferenc József hajdani felesége, Erzsébet királyné bőrébe, most azonban egy vadonatúj tévésorozat térképezi fel Sissi életét. Merész fordulatokban, intrikákban és könnyfakasztó titkokban nem lesz hiány a kisképernyőn, ezt már most borítékolhatjuk.
Bármilyen kiegészítőt, színt és cipőt fel lehet venni ehhez a ruhadarabhoz, ami ráadásul mindenféle alkaton jól áll! Egy igazi nyerő trendről számolunk most be nektek, melyet vétek lenni kihagyni - minden divatos nőnek kell, hogy legyen legalább egy ilyen darabja!
A gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company tagjai kezdetben pár tucat ember előtt léptek fel, nyolc évvel indulásuk után pedig első Aréna-koncertjükre készülnek, amelyre több mint tízezer nézőt várnak. A zenekar alapítóival Bagossy Norberttel és Lászlóval beszélgettem.
Így vagy úgy, de a zene összeköt bennünket, legyen szó közös programokról, koncertekről, fesztiválokról, otthoni zenehallgatásról, beszélgetésekről. Ismert zenészeket, énekeseket kérdeztünk arról, hogy számukra mit jelent ez a gondolat.
Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművész fáradhatatlan energiával és kiapadhatatlan kreativitással adja tovább a komolyzene iránti szeretetét és azt a hitét, hogy a nagy változások is egyetlen kis lépéssel kezdődnek. A ZeneVarázslat megálmodója és életre hívójaként Kárpátaljától Erdélyig azokhoz is eljuttatja a komolyzene átformáló erejét, a
Második alkalommal jelentkezünk a Budapest Andrássy úti Watch de Luxe óraszalonból – az egyetlen hivatalos boutique-ból hazánkban ahol új Tudor órát lehet vásárolni. Áttekintjük a Tudor márka történelmét, kivesézzük, hogyan…
Előre eláruljuk, ez a képrejtvény mindenkinek feladja a leckét. Lehet, hogy te mégis azon szerencsés kevesek közé tartozol, akik különösebb nehézség nélkül képesek megfejteni?
Bántani sokféleképpen lehet: tettel, szóval, tiltással vagy fizikailag. A családon belüli erőszak egyik formája az is, amikor az akaratát valaki úgy érvényesíti, hogy közben a vele egy fedél alatt élőket lelkileg megnyomorítja. Nem üt, nem rúg, nem lök, mégis nyomorít. És ezek a sebek talán nehezebben gyógyulnak, sokakat egy életen át elkísérnek és
Fordítunk-e napjainkban Magyarországon elegendő figyelmet a krónikus betegségek, például a szklerózis multiplex érzelmi dimenzióira? Milyen lehetőségei vannak a betegeknek? Podcastajánló!
„Egy nehéz, megpróbáltatásokkal teli év végéhez közeledünk. Egyre kevesebb a fény, és egyre több a sötétség, amely körülvesz bennünket. Vigasztaló azonban az evangéliumi kinyilatkoztatás, mely szerint „a világosság a sötétben fénylik”. Tegnap meggyújtottuk az első adventi gyertyát, és ahogy egyre rövidülnek a nappalok és egyre hosszabbak lesznek az
Nem sokkal a válásunk után mentünk a(z akkor még) totyogós gyerekemmel az utcán, amikor csörgött a telefon. Egy barátom felesége volt. Értesülve a történtekről nem kerülgette a forró kását: biztosított az együttérzéséről, de nagyon támogatóan és végtelenül vidáman azt mondta: ez nem a világ vége, mi leszünk az új Gilmore-lányok, higgyem el. Ez az a
„Remélem, a hívőt megerősíti, a kétkedőt elgondolkodtatja. A nihilistát pedig elindítja a harmadik kategóriából a második felé” – mondja Eperjes Károly a Magyar Passió című első olyan mozifilmje kapcsán, amelyet rendezőként és az egyik főszereplőként is jegyez. Sugalmazott történetnek érzi a főhős Leopold atyáét, akihez hasonló személyek az ő életú
Gábor 42 éves korára jutott el odáig, hogy beismerje magának: egykor bántalmazó volt. Elmeséli, hogyan ártott másoknak, és minek a hatására kezdte tisztábban látni személyiségét és bűneit. „Sokan azt hiszik, hogy csak problémás, erőszakos családokból kerülnek ki bántalmazók, pedig ez nem így van. Én például szerető családban nevelkedtem, a szüleim
Újabb egy héttel meghosszabbítja a kormány az oltási akcióhetet, és felkérte az operatív törzset, hogy dolgozzák ki az oltási akciónapok rendszerét országosan - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.
Van, akit a téli hideg, nyirkos idő sem rettent el attól, hogy kedvenc sportjának hódoljon, mások viszont ezekben a hónapokban kicsit begubóznak, vagy legalábbis a szabadtéri lehetőségekről a zárt termi megoldásokra váltanak. Télen, ha kint edzünk, valamivel több óvintézkedésre lehet szükségünk, hogy elkerüljük a sérüléseket. Egyrészt, mert csúszós
Nyúlné Pühra Beáta, az Etyek-Budai borvidéken működő Nyakas Pincészet főborásza nyerte el a Magyar Bor Akadémia (MBA) által odaítélt Év Bortermelője Magyarországon 2021-ben díjat.
Az olthatatlan vágy (sóvárgás) egy-egy étel után leggyakrabban terhesség alatt jelentkezik. Na de mit jelent akkor, ha az ember nem várandós? Legtöbbször valamilyen tápanyaghiány állhat a háttérben, de ritkán akár betegség is.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kormány legfrissebb döntéseiről tájékoztatta a közvéleményt a csütörtöki Kormányinfón.
Több, mint kétszáz ország van a földünkön, így nem meglepő, ha akad 1-2, aminek eddig a létezéséről sem tudunk. Pedig néhánynak saját pénzneme, repülőtere, sőt akár önálló űrprogramja is van.
Hihetetlenül menő formák, színek és fazonok jellemzik az idei szezon napszemüveg trendjét, melyekből most kiválogattuk a legmenőbb darabokat. Ha nincs még a kívánságlistádon egy sem, akkor jobb lesz, ha sietsz és gyorsan ki is nézel egyet!
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a Valneva európai biotechnológiai vállalat koronavírus ellen kifejlesztett vakcinája folyamatos felülvizsgálatát - jelentette be közleményében az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű uniós ügynökség.
Amikor Britney Spearsre gondolunk, elsősorban ezt kellene látnunk: hogy ő az az ember, aki még mindig itt van. Aki lehet, hogy megrogyott a terhek alatt, de még mindig kilátszik a törmelékek közül, és erre csak olyasvalaki képes, akiben van valami, ami az emberiség túlnyomó többségében nincs.
A különböző járványügyi szabályok elfogadottsága vagy éppen elutasítása nem csupán a szövevényes társadalmi viszonyoknak, a mindenkori oktatásnak és kommunikációnak az eredménye. Az egészség- és járványtudatosságot számos lelki-érzelmi tényező befolyásolja: akár az értelemmel szemben is.
Nyilván amióta többet ülünk otthon sokkal több a feszültség és vita, ám ezzel a módszerrel szinte minden gondot elsimíthatunk. Csak próbáld ki, nem fogsz csalódni!
A márványcsontbetegség különlegessége és ritkasága miatt több szerzőt is megihletett. Könyvek jelentek meg és filmek születtek ebben a betegségben szenvedő emberekről. Ezen leírások és bemutatások néha túlzásokba estek, a művek népszerűségének növelése miatt. Ebben a cikkben a betegség legfontosabb ismérveit és a kimeneteleket szeretném ismertetni.