Hol strandolhatsz, ha nem szeretnél a zsebedbe nyúlni a belépők miatt? Térképre tettem az összes magyarországi, ingyenes szabadstrand helyét és így már könnyen tervezhetsz kirándulást, vagy megnézheted, hogy melyik strand…
Holland kutatók szokatlanul éles szaglással rendelkező méheket képeztek ki a koronavírussal fertőzött minták azonosítására, ezzel pedig szerintük csökkenteni lehetne a vizsgálati eredményekre való várakozási időt.
Az utóbbi években folyamatosan azt lehetett hallani, olvasni, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) szerint az elmúlt négy évtizedben növekedett a válások száma Magyarországon. A válásnak természetesen rengeteg oka lehet, de egy amerikai válóperes ügyvéd szerint van néhány dolog, amit ha betartunk, elkerülhető, hogy ügyfelei sorsára jussunk.
Vajon, milyen az élet az ország legismertebb házaspárjának egyik feleként? Hogy bírja a benne lakó „introverált művészképzős” azt az elképesztő (nagyrészt nyilvánosság előtt is látható) hajtást, amit a „Nánásiék” márka megkövetel? Hogyan fér el életében a sok minden mellett alapszakmája, a fotózás? Hogyan hatott rá a kisbolt körüli hercehurca, és m
Szeptemberben ismét élőben rendezik meg a Kutatók Éjszakáját. A kétnapos eseményen szórakoztató előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon, játékos programokon keresztül ismerkedhetnek meg az érdeklődők a tudomány új eredményeivel. A több mint egy évtizede rendszeresen visszatérő őszi nagy tudományfesztiválra, vagyis a Kutatók Éjszakájára
Gyakori panasz így nyáron a napfény hatására jelentkező bőrkiütés. Akiknek ilyen tünetei jelentkeznek, azt tartják magukról, hogy napallergiájuk van. Mi is az igazság?
Szerénytelenül kijelenthetem: évek óta az előszezoni nyaralás koronázatlan királynője vagyok. Mesteri szintre fejlesztettük, mikor, merre és hogyan utazzunk május végén, június elején, így mikor a legtöbben várják a nyarat, mi már nyaralunk. Mert ilyenkor már könnyen lehet, sőt, érdemes is utazni. Például ezért.
Dr. Kollár Lajost, a Magyar Vitorlás Szövetség közgyűlésén a szervezet örökös tiszteletbeli tagjává választották. Hét évig, 2013 és 2020 között vezette a Magyar Vitorlás Szövetséget (Mvsz) dr. Kollár Lajos. Elnöksége alatt jelentős mértékben fejlődött az utánpótlás és a túrasport, stabilizálódott a szervezet anyagi helyzete, valamint az élsportban
A világhírű futballista, David Alaba és testvére, Rose May két hete nyitotta meg új éttermét Bécsben. Külön büszkeség, hogy az osztrák főváros gasztronómiai életének legújabb színfoltján magyar kreatív szakemberek dolgoztak.
Két testvér, akiknek – bár ugyanazok a traumáik, a megküzdési stratégiáik merőben különböznek. Így lesz végül, hogy az egyik kénytelen a bátyja hamvaival a hátizsákjában végigsétálni a városon, meglátogatva a közös életük különböző helyszíneit, hogy végső búcsút vegyen a földi világtól.
Hogyan találd meg a számodra tökéletes sportcipőt? A választék hatalmas, a legnagyobb sportmárkák termékeinek minősége nem kérdőjelezhető meg, és a dizájnok is egyre izgalmasabbak és sokszínűbbek. Ha sneakerekről és sportcipőkről van szó, sokszor már a bőség zavarával küzdünk, de hogyan találjuk meg az igényeinknek leginkább megfelelő sportcipőt? E
Az Economist Intelligence Unit (EIU) egy év kihagyás után ismét listázta 140 nagyváros életminőségét, amelyet 30 pontból álló szempontrendszer alapján rangsoroltak. Többek között a politikai és társadalmi stabilitást, a közbiztonságot, az egészségügyet, az oktatást, a kultúrát, a környezetet, illetve az infrastruktúrát is figyelembe vették. Európa
Június 8-án rengeteg online hírportál, kormányzati oldal és szolgáltatás vált elérhetetlenné szinte egyetlen másodperc alatt. Meglepő, mi állt a hiba hátterében.
Jövő nyárra már ötvözhetjük a luxust a kényelemmel. De milyen áron? Hasít a a mindenki által jól ismert lyukacsos habcipőket gyártó Crocs: tavasszal kiderült, hogy a pandémia alatt mindenki ledobta magáról a magassarkút és a makkoscipőt, hogy belebújjon a minden kétséget kizáróan csúnya, de kényelmes habcipőkbe, ami miatt a vállalat rész
A kétoldalú megállapodások sorát Marokkó és Albánia folytatta, holnap újabb bejelentés várható. Mosolyogni szabad, de csak az örömtől, és csak semmi kaján kárörvendő vigyor, ugyanis 2 olyan országról beszélünk, amik…