A striák a feszülés irányára merőleges lila vagy vörös csíkok, amelyek később gyöngyházas fehér színűvé fakulnak. A csíkok jellemzően nagy hízás és fogyás után jelentkeznek, esetleg éppen ezért terhesség következtében, vagy ha valaki túl intenzíven folytatja a testépítést, esetleg hirtelen nő.
Nem titok, hogy Diana hercegné odavolt a designer táskákért. Szerette a divatot, és nem egyszer jelent meg dekadens öltözékben nyilvános eseményen. Most a Gucci újraalkotta az egyik ikonikus darabot, amely Lady D kedvence volt.
Egy újszülött mellett a szülők számára az alvás szinte csak álomnak tűnik. Még abban az esetben is, ha már túl vannak azon a fázison, amikor pár óránként fel kell kelni az éhes babához, mert előfordulhat, hogy a kicsinek ezután gondjai vannak az alvással vagy visszaalvással.
Az Érsekújvári járásbeli Bellegszencse (Podhájska) termálfürdőjében az egészségügyi határértéket meghaladó mennyiségű radioaktív részecskét észleltek, amit a fürdő vezetése megpróbált eltitkolni – számolt be róla az RTVS. A Szlovák Környezetvédelmi Felügyelet…
A ápolt száj kultusza egyre nagyobb teret hódít. A fogak hibái nemcsak az általánosan egyre inkább nyomást gyakorló tökéletesség pártiak rosszallása okán jelentenek problémát. Egy-egy kisebb hibának tűnő fogprobléma komoly egészségügyi kockázatot is hordozhat.