2022. március 23. szerda

márc. 23
11:42
Lakosságarányosan Magyarországon halnak meg a legtöbben tüdőrákban: életet menthet a szűrővizsgálat (Femcafe)
Mint ismeretes Európában lakosságarányosan Magyarországon halnak meg a legtöbben rosszindulatú tüdődaganat következtében. Az alacsony sugárterhelésű tüdő Ct-vizsgálatok jelentősen csökkenthetnék a tüdőrákban elhunytak számát.
márc. 23
11:42
Újra táncra perdült Elon Musk a német Tesla-gyár megnyitóján (Hamu és Gyémánt)
Volt oka rá: két év várakozás után végre átadták a Tesla első óriásgyárát Európában a németországi Grünheide-ben. Hagyomány Tapsviharral köszöntötték Elon Muskot, miután a Tesla németországi gyárának nyitóceremóniáján átadták az első vásárlónak az első olyan Teslát, amelyet Európában, egészen pontosan Németországban gyártottak – olvasható
márc. 23
11:54
„Ma nehezebb önellátó életmódot folytatni, mint régen” – Egy hajdúböszörményi csomagolásmentes boltban jártunk (Képmás)
„Brigi, miért csinálod?” – kérdezem a fiatal, kétgyerekes anyukától, aki kis csomagolásmentes, matyó hagyományokat ápoló boltot nyitott. Könnyes lesz a szeme, a szája sarkában apró mosoly játszik, aztán már nevet: „Egy rizsszem is át tudja billenteni a mérleget.”
márc. 23
11:54
Még forróbb a kutya! – Három különleges hot dog recept, ha unod a ketchup–mustár–majonéz-kombót (WMN)
Ti milyen különleges feltétekkel eszitek a hot dogot? Ha kipróbálnátok egy különleges változatot, ajánljuk az alábbi három receptet:
márc. 23
12:00
Tavaszi egészségnap - Mit tehetek magamért egyetlen nap alatt? (Vital)
A tisztító kúra hallatán elsőre egy hosszú és nehéz, éhezéssel, sanyargatással járó programot képzelünk el. Nem feltétlenül kell így lennie. A tisztító kúráknak számos változata létezik, az egynapos pihentető kúrától a hetekig tartó böjtökig, különféle fokozatokban. Már egy pár napos, könnyű tisztítókúráért is hálás lesz szervezetünk. Melyek egy t
márc. 23
12:00
7 dolog, amit tilos lenne a garázsban tárolni (Femcafe)
Gondolkoztál már azon, tényleg jó helye van-e a festéknek a garázsban? Most meg fogsz lepődni, de még a fabútorokat sem kéne ott tárolnod, és nem ez az egyetlen meglepő dolog.
márc. 23
12:06
Napi bizarr: állásinterjún lopott egy budapesti férfi, végül önmagát buktatta le (Femcafe)
Az újbudai férfi munkalehetőség miatt keresett fel egy helyi intézményt, és bár állást végül nem biztosítottak számára, mégsem távozott üres kézzel. Az 53 éves elkövető azonban nem örülhetett sokáig a két telefonnak és tömegközlekedési bérletnek, melyet elcsent a helyszínről.
márc. 23
12:12
Az egészséges élet titka: 5 szokás, mellyel 10 évvel meghosszabbíthatod az életed (Femcafe)
Az Amerikai Szív Szövetség (Aha) által közzétett kutatás szerint azok az amerikai felnőttek, akik 5 egészséges életmódbeli szokást követnek, több mint egy évtizeddel tovább élhetnek azokhoz képest, akik ezen szokások egyikét sem követik.
márc. 23
12:18
Ki ne dobd a régi fogkefét, mert nagy hasznodra lehet (Ripost)
Mielőtt kidobnád a használt fogkefét, gondolj arra, mennyi mindenre jó lehet még a háztartásban! Ne vesszen kárba a fogkefe, mutatjuk az ötleteket.
márc. 23
12:24
Ez lett az év fagyija Bécsben (Travelo)
Ausztriában a becslések szerint évente fejenként 8 liter fagylalt fogy el.
márc. 23
12:24
Miért követjük el ugyanazokat a hibákat? – A pszichológus válaszol (egy.hu)
Azt mondják, csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit. Tehát a hibáink emberi mivoltunkhoz tartoznak, jóformán életünk részei, mégis olyan nehezen tudjuk elfogadni, hogy nem minden döntésünk jó. Ha belegondolunk, minden kis hibánk a fejlődésünkhöz tesz hozzá egy újabb darabot, viszont rengeteget számít, hogyan állunk hozzá, és mennyit vagyunk kép
márc. 23
12:30
5 jel, hogy ideje allergológushoz fordulnia! (Vital)
Hol van az a pont, amikor tényleg nem szabad tovább halogatni és szakemberhez kell fordulni az allergiás tünetekkel?
márc. 23
12:36
A Sex and the City folytatása visszatér egy második évaddal – A szereplők elárulták, mit gondolnak erről! (Joy)
Ki az, aki már nagyon várja az új részeket?
márc. 23
12:42
Az egészséges élet titka: 5 szokás, mellyel 10 évvel meghosszabbíthatod az életed (Femcafe)
Az Amerikai Szív Szövetség (Aha) által közzétett kutatás szerint azok az amerikai felnőttek, akik ezt az 5 egészséges életmódbeli szokást követik, több mint egy évtizeddel tovább élhetnek azokhoz képest, akik ezen szokások egyikét sem alkalmazzák.
márc. 23
12:48
Börtön vár a pénzügyi tanácsokat osztogató influenszerekre (Hamu és Gyémánt)
Úgy néz ki, erősen befenyítették az online tartalomkészítőket.
márc. 23
13:00
Óriásit fogyott Kunovics Katinka már tisztán látszik. Ezzel a módszerrel olvadnak le róla a kilók (Blikk)
30 kiló kúszott vissza rá ezt akarja szépen tempósan leadni az énekesnő.
márc. 23
13:00
Nobel-békedíjra jelölték Böjte Csabát (Femcafe)
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Facebookon jelentette be a hírt.
márc. 23
13:00
Ehető tányérok, csészék készülnek egy apró hazai községben (Travelo)
Olyan az ízük, mint a fűszerezetlen tortilla chipsnek.
márc. 23
13:18
Boldogabb, egészségesebb, hosszabb életet mindenkinek (WebBeteg)
Milyen az elhízottak és túlsúlyosak egészségügyi ellátása Magyarországon? Hogyan hat a létező stigmatizáció és az előítélet a túlsúlyos felnőttekre és a túlsúlyos gyerekekre? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ a Túlsúllyal Élők Társaságának internetes fóruma március 26-án szombaton a Magyar Elhízástudományi Társaság szakembereinek s
márc. 23
13:18
Mutatjuk az 5 legszexibb, legnőiesebb parfümöt 2022 tavaszára: ezeket mindenki dicsérni fogja rajtad (Femcafe)
Itt az ideje lecserélni a markáns téli illatokat frissebb, tavaszi-nyári parfümökre, ehhez mutatunk most pár tippet.
márc. 23
13:24
Mellkasi fájdalom műtét után - Mikor kóros? (WebBeteg)
A mellkasi fájdalmat mindig komolyan kell venni, és ez különösen igaz azon személyek esetében, akik nemrégiben műtéten estek át. Fontos azonban megjegyezni, hogy a mellkasi fájdalom különböző esetekben különböző dolgokra utalhat.
márc. 23
13:30
A háború miatt törölték egy Csajkovszkij-opera bemutatóját a Cseh Nemzeti Színházban (Femcafe)
A színház szóvivője elmondta: a mű a jelenlegi viszonyok között "negatív érzelmeket válthat ki", mivel bizonyos részei "a nagy orosz birodalomról szólnak".
márc. 23
13:48
Jimmy Choo a világ legszebb esküvői cipőkollekciójával rukkolt elő (Femcafe)
Nem tudunk betelni a Jimmy Choo legújabb luxuskategóriás cipőkollekciójával, amit külön a menyasszonyoknak tervezett meg a márka. Az biztos, hogy ennél szebb cipőkben nem is lehetne kimondani a boldogító igent - de mi az év többi napjára is örömmel elfogadnánk őket!
márc. 23
13:54
A thai konyha legjava első kézből, a vendégszeretet országából (Travelo)
Ízletes élményeiről a Life.hu felelős szerkesztője számolt be; ebből adunk most egy kis ízelítőt.
márc. 23
14:06
Visszahívott egy terméket a Spar (Infostart)
Az árát visszatérítik a vásárlóknak.
márc. 23
14:06
Oroszországban már a Facebookot és az Instagramot is betiltották (Femcafe)
Betiltotta a Facebookot és az Instagramot hétfőn Oroszországban egy moszkvai bíróság, miután anyacégüket, az amerikai Meta Platforms It-óriásvállalatot „szélsőségesnek” minősítette.
márc. 23
14:12
Koronavírus - Az árulkodó szennyvízet érdemes figyelni (Vital)
A vizsgált városok közül Budapesten, Békéscsabán, Egerben, Székesfehérváron, Szolnokon, Szombathelyen és Zalaegerszegen tapasztalható emelkedő tendencia. A...
márc. 23
14:12
Vízesést szeretnél látni, de nem utaznál külföldre? Ezek Magyarország legcsodálatosabb vízesései (Femcafe)
Ha eddig nem tudtad volna, Magyarország nem szűkölködik vízesésekben. Persze, ha azt gondolod, hogy a Niagarához hasonlót látsz majd, akkor csalódás fog érni, azonban gyönyörű természeti csodákban lehet részed, ha felkeresed hazánk vízeséseit.
márc. 23
14:30
Strandra csábítja a látogatókat a Budapest FotóFesztivál (Travelo)
Magyarországon első alkalommal láthatók a híres brit fotográfus munkái.
márc. 23
14:48
Az öreg bácsi a fiához költözött, a 4 éves unokája olyan leckét adott a családnak, hogy azonnal megtanulták tisztleni az öregeket (Blikk)
Erre nem számítottunk!
márc. 23
14:48
Halálos gyémántok: 4 királyi ékszer, amely sötét titkot rejt (Femcafe)
Néhány királyi ékszer története lenyűgözőbb, mint maga a drágakő, amiből készült. Összeszedtük a négy legkülönlegesebb sztorit, olvass tovább.
márc. 23
14:48
„Átment rajtunk az életük...” – Szilviáék már három családnak adtak átmeneti szállást (Képmás)
Emlékszem a reggelre, amikor arra a hírre ébredtem, hogy orosz katonák lépték át Ukrajna határait. Kitört a háború itt, a szomszédunkban. Csak álltam a kertre néző ablakunk előtt, és nem fért a fejembe, hogyan lehet nekem az a legnagyobb problémám, hogy nem elég meleg a kávé a kezemben, miközben tőlem kb. 1200 kilométerre emberek százai pakolják ös
márc. 23
14:54
Próbálj meg lazítani! – Az izomgörcs (Vital)
Az izomgörcs lehet egészen banális, hétköznapi jelenség, jelentkezhet például éjszakai lábikragöcs formájában, vagy sportoláskor, nagy megerőltetés hatására, de komolyabb betegségek kellemetlen kísérőtünete is lehet, mint pl. az epilepsziáé.
márc. 23
15:12
Mindenki erre várt! Újra együtt gyönyörű társával Csonka András. 16 év után végre megtörtént (Blikk)
Teljes az összhang.
márc. 23
15:12
Alakíts ki igazi oázist a teraszodból vagy a kertedből! Mutatjuk hozzá a 7 leginspirálóbb trendet! (Joy)
Végre, itt a tavasz! Te is alig várod, hogy a kertben vagy a teraszon kialakíts egy nyugodt, kis oázist, ahol kipihenheted a dolgos hétköznapok fáradalmait? Mutatjuk, milyen növényeket, kültéri bútorokat, kiegészítőket érdemes vásárolnod ahhoz, hogy nyugodt, inspiráló és stílusos környezetet teremthess magadnak! Ez az Éva Magazin.hu cikke.
márc. 23
15:12
Hiánypótló mesekönyvvel segíti a Bethesda Gyermekkórház az SNI-s gyermekeket (WebBeteg)
A Bethesda Gyermekkórház újabb mesekönyv kiadására vállalkozott, mellyel nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint a speciális nevelési igényű gyermekek felkészítését az altatásra, műtétre, fogászati beavatkozásra. Bár eredetileg nem ez volt a cél, de a könyv hatékony segítség a magyarul nem beszélő, pl. ukrán, gyerekek ellátása során is.
márc. 23
15:12
Kína a legnagyobb Covid-járvány előtt áll, mióta a vírus először megjelent Vuhanban (Travelo)
Drasztikus intézkedéseket hoznak a járvány megfékezésére, milliókat helyeztek karanténba.
márc. 23
15:14
Mikor mondható ki valakiről, hogy cukorbeteg? (WebBeteg)
A cukorbetegség nem egységes kórkép. Több okból alakulhat ki, ennek megfelelően lefolyása és kezelése is eltérő lehet.
márc. 23
15:18
Szex és New York-rajongók, figyelem! Új évaddal jelentkezik az ikonikus sorozat (Hamu és Gyémánt)
A sokak által kedvelt sorozat újabb évaddal jelentkezik.
márc. 23
15:18
Chili con carne (egy.hu)
Egy csípős chili receptje, ahogy kell!
márc. 23
15:42
Már olyan menekültek is érkeznek Ukrajna felől, akik lőtt sebbel jönnek át a határon (Femcafe)
Egyre súlyosabb a helyzet Ukrajnában: a háború elől menekülők közül már olyan bajbajutottak is vannak, akiket találat ért a véres harcok során.
márc. 23
16:00
Kupola alá került a Badacsony, úgy néz ki, mint egy űrbázis (Ripost)
Lélegzetelállító felvétel készült a Balaton ikonikus hegyéről. A fotó felrobbantotta a netet.
márc. 23
16:00
Ebben a hotelben bárki a szobájából etetheti a madarakat (Travelo)
Az ökoszobában egy víztakarékos zuhanyzó, környezetbarát berendezések és még egy szauna is helyet kapott.
márc. 23
16:18
Az ok, amiért a nagynénik különösen nagy szerepet töltenek be a gyerekek életében (+18) (Joy)
Hogy miért is játszik nagy szerepet az ember életében a nagynénje, az az alábbi cikkből kiderül!
márc. 23
16:24
Magas vérnyomás és elhízás - Mit okozhat 10 kiló túlsúly? (WebBeteg)
Az elhízás korunk járványszerűen terjedő betegsége, mely az egész világon rohamosan terjed mind a felnőtt, mind a gyermek korosztályban. Az elhízás nemcsak esztétikailag nem kívánatos jelenség, hanem számos betegség előidézője is, mint például a magas vérnyomásé.
márc. 23
16:24
Ismét emelkednek a Covid-számok – A Who szerint ez az oka (Femcafe)
A fertőzések megszaporodása a szakemberek szerint a korlátozások feloldása mellett azzal is magyarázható, hogy elsősorban az omikron Ba.2 alvariánsa terjed, amely 30 százalékkal fertőzőbb, de nem okoz súlyosabb tüneteket, mint a korábbi Ba.1. nevű vírusváltozat.
márc. 23
16:24
Tücsök vagy hangya vagy? – A cél vagy az út a fontos neked? (WMN)
„A tücsök az élvezetet keresi, a hangya pedig a feladatot. A tücsök mindennek a könnyebb végét szeretné megfogni, a hangyának csak a verejtékes munkával elért teljesítmény ér valamit” – vajon értékesebb-e egyik a másiknál? És megfér a kettő egy emberben? Hidd el, érdemes magadban megvizsgálni – és még szórakoztató is!
márc. 23
16:48
Minden, amit a fordított hajmosásról tudni kell – szebb lesz tőle a hajad (Femcafe)
Gyűlölöd a hajad, mert könnyen megfakul és hiába mosod többször is egy héten, már másnap ugyanolyan zsíros, mint előtte? Gondoltál már rá, hogy a hiba talán nem is benned, mindössze a hajápolási technikádban van?
márc. 23
16:48
Az évek óta tartó pletykák után először szólalt meg Vilmos herceg Harry herceggel kapcsolatban (Hamu és Gyémánt)
Mindenki azt találgatja, hogy vajon milyen lehet a kapcsolatuk.
márc. 23
17:00
Olaszországban található a világ legromantikusabb kertje (Travelo)
A világ minden tájáról érkezett növények egy középkori város ősi romjait veszik körül.

Keresés